Ellenérvek és érvek a tőkevédett befektetésekkel kapcsolatban

A népszerűség oka az, hogy az alapkezelők rátaláltak egy olyan termékre, mely tisztes hasznot hoz nekik, ugyanakkor igen jól „marketingelhető“. Könnyű kiemelni azt a két előnyét, melyre valóban hatalmas igény van. Az egyik a biztonság, a másik a kimagasló hozam lehetősége.

Ez a kettő valóban ritkán kapcsolódik össze, ezért a népszerűség nem véletlen. Viszont nem árt tudni, hogy a szolgáltató részéről semmi ördöngösség sincs a termékben, még csak túl sok szakmai tudást sem kell mögé tenni a siker érdekében. A tőkevédett alapok elterjedését a pénzügyi termékek fejlődése tette lehetővé. Az alapkezelő nem tesz mást, mint hogy a befektetőktől összegyűlt pénz nagyjából 90 százalékát beteszi állampapírokba.

Ennek hozama, ha a maradék 10 százalék el is veszik, biztosítja, hogy végül bukni ne lehessen a termékkel, a befizetett pénzét minden befektető visszakapja. A maradék 10 százalék különféle opciós konstrukciókba kerül. Ez rossz esetben elvész, jó esetben hatalmas hozam keletkezik rajta, ami az alap hozamát is szépen megdobja – még úgy is, hogy az alapkezelő és az opciót „legyártó“ bank is jól keres a bolton.

Tegyük fel, hogy a banki kamatok 6 százalékon vannak. Egy átlagos tőkevédett alap azt vállalja, hogy 3 évre fizet 10 százalék garantált hozamot. Ha a 0 százalék nem hozott pénzt, a befektető a 10 százalékot kapja – ezzel rosszul járt, hiszen sima bankbetéttel jobb hozama lett volna. Ha az a termék, amitől az alap hoza függ (részvények, árupiaci termékek, akármi más) jól teljesítenek, a hozam jobb lehet, mint amit a bankbetét adott volna. De ha a hozam nagyon jó, akkor is csak egy korlátig fizet az alap a befektetőknek.