Kitől tanul az Y-generáció?

– Egyre több fiatal egyre több időt tölt el az internet előtt. Közösségi portálokon időzik, csetel, zenét hallgat. Ez nyilván az emberek közötti kapcsolatok alakulására is hatással van?

– A monitor előtt ücsörgés valójában egyéni műfaj, és ezzel tökéletesen belesimul a manapság gyakran emlegetett elidegenedés és elmagányosodás folyamatába, miközben azt az érzést kelti, hogy kapcsolatban állunk másokkal. Az internet azt a lehetőséget biztosítja, hogy bármi történik velünk, azonnal megoszthatjuk másokkal. Ez azért veszélyes, mert nincs időnk arra, hogy a történtek leülepedjenek bennünk és kitermeljük magunkból azt a megoldást, ami nem a barátaink vagy az ismeretlen ismerőseink véleménye, hanem a sajátunk. Egy harmincöt év feletti nem érez késztetést arra, hogy a telefonjáról tízpercenként töltsön fel magáról valamilyen információt az internetre. Nem csetel és nem twitterezik, mert másfajta kapcsolatokhoz szokott. Az Y-generáció szülöttjével szemben azonban az online életének folyamatos gondozása majdhogynem korszakos elvárás. Számára ez egy természetes kapcsolódási forma, és azt az illúziót biztosítja, hogy a kapcsolati tőkéjét tekintve elég jól áll. De egy tényleges, hús-vér találkozásokból álló barátság soha nem lesz mérhető ahhoz, hogy valakinek ötszáz ismerőse van egy közösségi portálon. A virtuális létezés most simul a reálishoz, ezt az átmeneti korszakot éljük jelenleg.

– Az új generációnak, úgy tűnik, az sem okoz problémát, hogy életének legszemélyesebb részleteit ossza meg távoli ismerőseivel, vagy akár teljesen ismeretlen emberekkel.

– Ez is a személyiség alapvető átalakulását jelzi. Máshol húzódnak már az intimitás határai egy huszonévesnél, mint az idősebb generációnál. A magánélet védelme korábban teljesen természetes volt, ma viszont kezdenek feloldódni ezek a határok. Ez a folyamat szerintem egyébként nem tudatos, csupán abból adódik, hogy folyamatosan és kényszeresen információt kell megosztani egymással. Ha valaki tízpercenként közöl az interneten valamit magáról, akkor óhatatlan, hogy egy idő után egyre mélyebb és mélyebb információkat fog elárulni, hiszen senkivel nem történik tízpercenként valami érdekes.   

– A problémákat is másként kezeljük azóta, hogy belépett az életünkbe az internet?

– Korábban, ha valaki mondjuk megbetegedett valami ritka kórban, nem az volt az első gondolata, hogy indít erről egy blogot. Mondjuk felhívta a barátnőjét és elmondta a családjának, vagy azoknak, akikkel szoros szeretet-kapcsolatban áll. Az Y-generáció számára azonban jólesik ilyenkor akár vadidegenektől is egy jó mondat, ők ezt már természetesnek veszik. Ez is elég nagy különbség a korábbi gyakorlathoz képest, hogy az ember kitől vár segítséget és miért.

-A párválasztást megkönnyíti vagy nehezebbé teszi ez az új világ?

-A kapcsolatokban már tíz-tizenöt évvel ezelőtt megjelent az önérvényesítés, az agresszivitás, a nárcizmus, ami egészen másfajta talajt biztosít egy szerelemnek, hiszen az őszinteség és bizalom mellett azért ma mindenki igyekszik megőrizni a saját territóriumát. Azt hallottam nemrég egy fiataltól, hogy azért nehéz ma párkapcsolatot kialakítani, mert „egyébként is annyi érdekes dolog van még a világon”. A kapcsolat így csupán egyfajta szórakozási formává válik, aminek másfajta szórakozásokkal, például az internettel kell versenyeznie. 

– Hogyan tud segíteni ma a szülő eligazodni a gyerekének egy olyan világban, amelyet ő maga szinte már egyáltalán nem is ért?

– Generációs különbségek mindig is voltak, de a történelem során talán most először akkora a szakadék a szülő és a gyerek között, amit nem tudnak áthidalni. Korábban ugyanis mindig a szülő volt a tudás birtokosa, ám, most először, fordult a kocka. Az előző generáció most jóval kevesebb tudást ad át a fiataloknak, mert amit át tud adni, az már nem feltétlenül használható. Ma az idősebb érzi magát teljesen elveszve és lemaradva, és nagy kérdés, hogy a poroszos rendszerben szocializálódott, idősebb ember képes-e annyira rugalmassá válni, hogy odafigyeljen a fiatalabbra, és hajlandó legyen tanulni tőle. Ma már egyre több az olyan család, ahol a szülők értetlenül nézik például, hogy a nagyon okos, jófejű, tehetséges gyerekük miért a diplomákat és ösztöndíjakat halmozza ahelyett, hogy végre kezdene magával valamit.

– Ők annak idején alig várták, hogy végre a saját életüket élhessék, és ne szólhassanak bele a szüleik abba, hogy mit csinálnak.

– És most azt látják, hogy a gyerekük otthon ragad, eltartatja magát, az istennek sem akar a saját lábára állni, munkába állni és családot alapítani. A kapunyitási pánik viszont egyenesen következik abból, hogy a pályakezdés ma sokkal ingoványosabb talaj, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt. És ha erről otthon, családi körben szó esik, akkor a legszeretőbb és legmegértőbb szülő vagy nagyszülő sem tud igazán elvonatkoztatni attól, hogy az ő idejében még a „rendes” embernek az élete során egy munkahelye volt. És aki évente kétszer változtatott munkahelyet, az könnyen megkaphatta a közveszélyes munkakerülő bélyeget. Ma pedig, aki időben nem vált állást, azt lúzernek nevezik. Egy diplomás pályakezdőnek teljesen reális esély a munkanélküliség, és ahhoz sincs köze az ő valódi értékének, ha három év alatt négy cég szűnik meg alóla. Az Y-generáció tagjai ezért a legnagyobb szülői szeretet mellett sem biztos, hogy otthon használható tanácsokat kapnak, mert a mai világban homlokegyenest másfajta hozzáállás biztosítja a boldogulást, mint korábban.

– Lehetséges, hogy az állandó megfelelni vágyás, fogyasztás, vásárlási vágy átalakítja a személyiségünket is?

– A piacorientált társadalomban felértékelődik a határozottság, az önérvényesítő képesség és az agresszivitás szerepe, miközben a bizalom, az őszinteség, a gyengédség, a kedvesség vagy az egymás segítésének presztízse csökken, és háttérbe szorul. Az önimádó vonások pedig törvényszerűen megjelennek a párkapcsolatokban, a családokban és az anya-gyerek kapcsolatban is. A kilencvenes évektől megfigyelhető, hogy a korábbi időszakokra jellemző diagnózisok, mint mondjuk a bűntudatra épülő depresszió helyét átveszik a keményebb, én-érvényesítő, agresszívabb, pszichopátiás személyiségzavarok.

– Úgy tűnik, hogy ma mindenki a saját személyes boldogságát kergeti, és minél boldogtalanabb valaki, annál jobb fogyasztó válik belőle.

– Az egyedülállók a legtökéletesebb fogyasztók, mert a vásárlás ma sokszor önjutalmazásként és pótcselekvésként helyettesíti a magánéleti boldogságot.