A hír: Pornófilm az indonéz parlamentben
A film nem szerepelt az eredeti programban, váratlanul került több tucat képernyőre. Az érintőképernyőkön a parlament látogatói tájékozódhatnak a napirendről és más politikai ténykedésről, szexuális felvilágosítás, továbbképzés nem szerepel a repertoárban. A „műsor” nem csak pillanatnyi volt, jó tíz percükbe telt a biztonsági őröknek, mire sikerült véget vetni a pornónak.
A feltételezések szerint nem politikai szabotázs áll a film mögött, hanem olyasvalaki, aki csupán saját magának keresgélt pornót a világhálón. Az esetet alaposan kivizsgálják, a belső tévélánc felvételeitől remélik, hogy kiderül, miért is történt a „műsorváltozás”.
Különvélemény Winkler Nórától
Kínos jeleneteket mindannyian átélünk. Amikor nagy hangon kritizálunk valamit a liftben, és kiderül, mögöttünk kettővel áll valaki, aki érintett, de nem vettük észre, hogy ott van; összekeverünk neveket; nagyvonalúan mérjük fel beszélgetőpartnerünk meggyőződéseit; rosszkor érvelünk rossz helyen – ezeket mind ismerjük, ilyenkor óráknak tűnnek a percek, szeretnénk, ha visszatekerhetnénk ezt a konkrét jelenetet addig, amíg kinyitottuk a szánkat, és az új verzióban úgy tartanánk, vagy kedvenc kiskutyánk szokásairól ejtenénk pár szót. Erős vágyfantázia még ilyenkor, hátha mégis létezik időkapszula, pont erre jönne a prototípus, katapultálhatnánk, és sose kéne visszajönni. A közösen átélt kínos eseményeknek is van egy forgatókönyvük – világhírű hegedűművész koncertjén egyszer csak elromlik a hangosítás, éles visítással interferálnak mikrofonok, egy fontos előadó PowerPoint-prezentációja során áramszünet lesz, lefagy a gép, elmegy a kép, ezeket ismerjük. Ilyenkor jön a közös ledermedés, nyaktekergetés a hátsó sorok felé, ajtók irányába, tehetetlen várakozás, úh, de kínos, együtt érző tekintet, felugrálás, összesúgás, rémes.
Ezeknek a pillanatoknak az elszenvedője vagy moderátora ilyenkor a legtöbbet azzal nyeri, ha megőrzi hidegvérét, nem engedi, hogy a jelenet saját életre keljen, azt sugallja, hogy hibák vannak – és mindig is lesznek –, az akadály elhárítása zajlik, a folyamat kézben van, kontrollált, és hamarosan visszaáll az eredetileg tervezett menetbe. De azt még a leggyakorlottabbak is tudják: az ilyen ügyesen menedzselt interregnumállapotoknak is van szavatossági idejük, és ha hardcore pornóképek közös dermedt bámulásáról van szó a parlamentben, akkor ott a negyedóra, az sok.
Ilyenkor a viselkedési rendszereink állnak egymással harcban. Ha ugyanis épp azt a szerepet játsszuk, hogy egy ország döntéshozói vagyunk, felelős kérdésekben vitatkozunk, ügyeket gondolunk át, akkor a privát énünk egy része teljesen inaktív. Akkor kel újra életre, ha elindulunk hazafelé, és a magánéleti szerepeink veszik át a terepet. Szóval tehát: a sok száz öltönyös, kosztümös képviselő számára ott, abban a helyzetben bénító lehetett a váratlan képsor, amire egyébként magánemberként, de akár egy, a pornó szabályozásáról szóló parlamenti vitaelőadás esetén is lehetnének természetes reakcióik. Így nyilván nem voltak. Negyedóra ebből valóban éveknek tűnhetett ott a teremben. Egyáltalán nem volt vicces – mondta az egyik résztvevő –, persze hozzátéve: a felelősöket meg fogják büntetni. Kérdés, merre induljanak. Egy magába feledkezett képviselőtársuk próbálta feldobni magát a hosszúra nyúló ülésen, és véletlenül rossz gombot nyomott, vagy politikai aktivistát kell keresni, aki a muszlim ünnep, a ramadán idejére hozott, minden pornóoldal blokkolását célzó intézkedés ellen tiltakozott. Ha a második, akkor örülhet, a világ minden hírportálja értesült a sztoriról.
