Haknizásból élnek kisnyugdíjas sztárjaink

A hír: Haknizásból élnek kisnyugdíjas sztárjaink
Számos magyar híresség kisnyugdíjas. A múlt és a közelmúlt sztárjai között akadnak olyanok, akiknek a postás 30–50 ezer forintot visz, így sokuknak kopna fel az álluk, ha nem hakniznának 60, 70 évesen is.

Különvélemény Für Anikótól
Na mit mondjak, szép kis kilátások a jövőt illetően! Bizony, sokakat nem a színpad varázsa nem ereszt idősebb korában, hanem a puszta megélhetésért dolgoznak – és csak örülhetnek, hogy még mindig kíváncsiak rájuk. Semmiképpen sem szeretnék nyavalyogni, vagy mesterségesen együttérzést gerjeszteni, de a közhiedelemmel ellentétben sok száz, tán ezernyi kollégámmal együtt egészen érdekes anyagi helyzetben vagyunk, amely meglehetősen bizonytalan. Többszörösen. Nemcsak az ortopéd szakmai besorolásunk miatt, hanem hogy egyáltalán kell-e éppen valahová az arcunk, a hangunk, a lényünk, ami kecsegtet némi jövedelemmel is.
Képzeljék el, teljesen abszurd módon a vállalkozók népes táborát gyarapítjuk! De a miénk ám csak az igazi kényszervállalkozás, a tökéletes csizma az asztalon! Tessenek csak belegondolni: azon jár az eszem, hogy vajon nyereségesen mondok-e verset, vagy hogy kijön-e nullszaldósra, ha énekelek egy koncerten. Kész röhej! Iparűzési adót fizetni egy Júliának vagy éppen Rómeónak! (És nem Firenzében!)

Természetes, hogy a közterhekből nekünk is ki kell vennünk a részünket, de találni kellene már végre valami normális jogi dobozt, amibe pont beleillünk, és nem erőnek erejével gyömöszölnek bele minket. Ami megfelel egy olyan természetű munkának, amely sem centire, sem kilóra, sem semmilyen SI-mértékegység szerint nem mérhető, sőt a lényege igazából, hogy milyen nyomot hagy a nézőben és bennünk egy színielőadás, egy film, egy koncert.
És addig nincs is semmi baj, amíg dolgozhatunk – mert jó esetben kellünk, és van munkánk –, csak akkor gyülekeznek a felhők a fejünk felett, mikor – önként vagy kényszerűségből – kicsit letennénk a lantot. Márpedig ez az óhaj – mármint az önkéntes – egyre gyakrabban merül fel hatvanon túl. Sőt, néha már jóval előbb is, hiszen ezen a pályán is lehet öt év alatt tíz évnek megfelelőt dolgozni, ha fut a szekér. És az ember örül is ennek rettentően, csak aztán megpihenne kicsit, de ez az, ami már nemigen lehetséges. Mert itt van ez a „nemtaláloknyomdaképesjelzőt” nyugdíj, amit csak azok neveznek így, akik adják. Akik kapják…, hát nem tudom, mire elég nekik!
Mondjuk, könnyű kiszámítani, ha megnézzük az élelmiszerek árcéduláit vagy a benzinkútnál feltüntetett üzemanyag-tarifákat. Bár aki elmúlt hatvanéves, ne akarjon már olyan luxusdolgokat, mint autóval járni – meg már ne is üljön volán mögé a vén hülyéje –, ebédre pedig tökéletes a csirke far-hát. (Miért, jól el lehet azt készíteni egy kis Vegetával – bár ennyi pénzből arra már nem futja.)
Ha meg már valaki hetven fölött van, elégedjen meg ennek a felével! És így tovább… Meg különben is, ott vannak a kukák!