Aktuális

10 év után újra Budapestre látogat a Dalai Láma

Szeptember közepén Budapesten tart nyilvános előadást Tendzin Gyaco, a XIV. Dalai Láma. Az érdeklődés és a várakozás óriási, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a kétnapos rendezvényre már minden jegy elkelt.

A Dalai Láma világszerte nagy szeretnek és tiszteletnek örvend, bölcsességével, közvetlenségével, végtelen derűjével és a belőle áradó nyugalommal mindenkit lenyűgöz. Vannak, akik spirituális vezetőjükként, vannak, akik a béke nagyköveteként tekintenek rá, és olyanok is, akik már-már világsztárnak beillő rajongással veszik őt körül.

Őszentsége önmagára úgy tekint, mint egy a tibeti szerzetesek, egy a Föld emberei közül. Interjúi során minden kérdésre készséggel válaszol, ha megkérdezik, elmondja hordott-e már életében nadrágot, mikor vacsorázott utoljára, mikor volt dühös és azt is, miről szokott álmodni.

 

10 év után újra Budapestre látogat a Dalai Láma

A Dalai Láma Tibetből való menekülése, 1959 óta él emigrációban az észak-indiai Dharamsalában, de kevés időt tölt ott, hisz folyamatosan járja a világot. Utazásai, előadásai és könyvei közelebb hozzák az emberekhez a buddhizmus eszméit és ezáltal Tibet problémáit is. Bár bírálói azt mondják, sokkal határozottabban kellene kiállnia Kína ellen, ő továbbra is fáradhatatlanul, arcán derűs mosollyal a tibeti helyzet békés megoldásán dolgozik, és őszintén hisz abban, hogy Tibet sorsa hamarosan megoldódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top