A hír: Rács mögött az első fiatalkorúak
A szigorítás első „áldozata” egy debreceni férfi volt, akit augusztus 20-án vett őrizetbe a rendőrség, mert egy élelmiszerüzletből valamivel több mint 3 ezer forint értékben több liter bort és néhány zacskónyi fűszerpaprikát emelt el. A bolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget, a debreceni kapitányság munkatársai pedig a tolvajt szabálysértési őrizetbe vették, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állították. Ebben az esetben a bíróságnak 72 órán belül döntenie kell, s a verdikt – a korábban kiszabható, legfeljebb 150 ezer forint pénzbírsággal szemben – 10 napnyi elzárás lett.
Országos viszonylatban is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen első az a fiatalkorú lány, akit augusztus 24-én szabálysértési őrizetbe vettek, majd elzárással sújtottak – tudatta honlapján a rendőrség. A 17 éves szikszói lány prostituáltként „dolgozott”, s több mint 100 rendőri intézkedésen volt már túl. A törvénymódosítás hatálybalépése után azonban már őrizetbe vehették, és a miskolci bíróság őt ugyancsak 10 napra rács mögé küldte. (FN.hu, lapszemle)
Különvélemény Soma Mamagésától
Nyilván kell hogy legyen következménye a lopásnak, a magánlaksértésnek és az egyéb törvényellenes cselekedeteknek, de a nagy kérdés itt az: vajon mennyit lehet nyerni a réven és veszíteni a vámon ezzel az intézkedéssel? Egy ilyen esetben akár azt is el lehet képzelni, hogy egy épp házibulira igyekvő felelőtlen gyerek vagánykodni akar, elemel néhány bort, a vacsorához egy kis paprikát. Ezek után bekerül a börtönbe, ahol elkapják, anális szexre kényszerítik (ez ügyben ajánlom Novák Erik Zuhanórepülés című filmjét, amelyben ennek a rendszeres erőszaktételnek igen megrázó jelenetét láthatjuk), majd egy olyan káros szociális folyamaton megy vagy mehet keresztül az illető fiatalkorú, ami egy életre mellékvágányra, kényszerpályára viheti. Ott a jövő illegális cselekedeteire vonatkozóan olyan utcai oktatást és eszközkészletet, tippeket kaphat, amelyeket adott esetben használhat is. Főleg, ha gyengébb, befolyásolhatóbb egyéniség, illetve ha a priusza miatt bezárulnak előtte a továbbtanulási és munkalehetőségek. Ugyanis ez az „apróság” is velejárója a dolognak.
Ellopott három zacskó paprikát és két üveg bort, és nem tanulhat tovább. Úristen!!! 21. századi módszerek… Egy fokkal jobb, mint hogy vágjuk le a kezét. Így épp az életét vághatják el. Sokkal okosabb döntés lenne az Egyesült Államokban már bevált helyreállító igazságtétel (restorative justice), ami arról szól, hogy a boltvezetőkkel együttműködve találják ki, mi legyen az, amivel a kiskorú helyrehozhatja a hibáját. Álljon be például megfigyelőnek néhány napra/hétre, hogy megakadályozza azt, hogy ezt más megtegye. Vagy ha nem adnak neki ez ügyben bizalmat, akkor mossa le az ablakokat, pultot, takarítson, seperjen az utcán az üzlet előtt megadott ideig. Amennyiben ezekre nem hajlandó, akkor lépjenek tovább. De egy apró hiba miatt ne bélyegezzék meg egy életre!
Gondoljunk bele az egészbe! Mindenféle ilyen aprósághoz összehívják az igen költséges bírósági apparátust (komoly fizetések, rezsik, ezek nem kis összegek, főleg nem az elkövetés arányában), plusz a börtönökben nincs Magyarországon elég hely, annak ismét igen sok költségtényezője van, és még csak nem is biztos, hogy az illető fejlődik általa! A bolt nem jár jól, és ki tudja, hogy az elkövetőt milyen irányba viszi a dolog? Kinek jó ez? Értem, hogy példát statuálnak, és megfélemlítenek, de nem hiszem, hogy ez a jó megoldás. Sőt, biztosan érzem, hogy nem ez.
Olyan, mintha nem is Európában lennénk, és nem 2010-ben… Melyikünk nem követett el tizenévesen butaságot, hibát? Én 18 és 21 éves korom között a legkeményebb fizikai munkákat végeztem. Most is megvan a munkakönyvem, benne az egyhavi összeg, amit kerestem: 2200 és 2800 forint között, mikor mennyit kaptam. Az albérleti díjaim (szobabérlet) 1000 és 1500 forint között mozgott. Mindig éhes voltam. Volt olyan, hogy néha egy csokit, sajtot elemeltem, semmiféle lelkiismeret-furdalásom nincs miatta. Belefért a kálóba. (A közértnek a lopásra szánt összege.)
Soma Mamagésa korábbi hírkommentárjait itt olvashatod. |
Ha elkapnak akkor, és emiatt priuszom van, akkor lehet, hogy emiatt egészen más sorsom lett volna.
Tele van csóró munkanélküliekkel az ország, a mezőgazdaságot szétbarmolták, emberek százezrei nem tudnak hol elhelyezkedni, kilóg a valagunk a gatyából, és bírósági apparátusok fenntartására, börtönök építésére, kiskorúak megfélemlítésére szánnak pénzt?
Úgy gondolom, hogy sokkal konstruktívabbnak kellene lenni. Legyen következmény, de úgy, hogy azzal lehetőleg mindenki jól járjon! A kiskorú fejlődjön, a kárt szenvedő legyen kompenzálva! Magam is tapasztalom az emberek segítőkészségét, önkéntes munkára való nyitottságát, tessék ezt is okosabban, tudatosabban használni!