Barátnők, akik nagyon tudnak úszni!

Kiderült, néhány század döntött Katinka javára. Katinka arcán felszabadult mosoly futott végig, majd kicsit zavartan oldalra pillantott. „Éreztem, hogy én nyertem, azért drukkoltam, hogy Jákobnak meglegyen a második helye!” – meséli utólag. Zsuzsa tekintetében némi zavar látszott, aztán önkéntelen mozdulattal átnyúlt a szomszéd pályára, és pajkosan megpaskolta vetélytársnője kobakját. „Éreztem, hogy Katka a végén megelőzött, de azért reménykedtem, hátha tévedtem. Aztán rájöttem, hogy így jobb, ő inkább megérdemelte” – idézi fel ő a történteket.

Az is egészen különös, ahogy ez az egész címlap létrejött. Hipp-hopp, született meg a verseny másnapján az ötlet a szerkesztőségben, de hogyan lehet összehozni őket? Mindketten rögvest elutaztak, szinte a medencéből kijövet, a telefonjukat sem veszik fel. Egy harmadik tündér, Verrasztó Evelyn segít. Ő riasztja valamilyen úton-módon Zsuzsát, Zsuzsa rögvest Katinkát, és a gyors döntés: persze, jönnek, itt lesznek, hozzák egymást. Amit megbeszélünk Zsuzsával, azt két perc múlva már tudja Katinka; amit kérünk Katinkától, arra pillanatok múlva áldását adja Zsuzsa. Az is döbbenetes, ahogyan együtt vannak a fotózás néhány órájában. Épphogy túl a nagy megméretésen, és igencsak szorít az idő, hiszen délre fogadásra kell menniük, másnap külföldre utazik Zsuzsa, harmadnap indul vissza Amerikába Katinka.

Ha idejövet töprengtem is, hogy most két riválissal vagy két barátnővel fogok-e találkozni, egy pillanat alatt semmissé válik a kérdés. Két csitri, két koraérett gyerek, hölgy, boszorka, tünemény ül, áll, pózol, rakoncátlankodik, izgul a fényképezésre várva egy pesthidegkúti szabadidőközpont öltözőnek átalakított szobájában. Egyikük szőke, kicsit visszafogott, inkább szemlélődő. Először inkább megkapónak tűnik, sugárzása az idő múlásával bontakozik ki. Ő a magyar sport egyik legfényesebb csillaga, a már világbajnok, két éve Amerikában élő és tanuló Hosszú Katinka. Másikuk sötét hajú, izzó tekintetű, ugyanakkor nagyon érzékeny. Valóban fejedelmi megjelenésű, az első pillanattól elbűvölő. Ő a magyar sport egyik legígéretesebb és minden bizonnyal legszertelenebb tehetsége, Jakabos Zsuzsa. Mindketten 1989 tavaszán születtek. Zsuzsa április, Katinka pedig éppen egy hónappal később, május 3-án! És ami még figyelemre méltóbb: ugyanott, a pécsi klinikán.

– Tényleg, Jákob, lehet, hogy egy helyen születtünk? Akkor akár találkozhattunk is a folyosón… – csodálkozik el Katinka.

– Persze, most, hogy visszagondolok, valóban volt ott egy baba, aki már a magzatvízben is úszott! – csillan fel Zsuzsa szeme. – Szerintem az voltál te! Igen, szerintem Katka úgy született, hogy már tudott úszni. Emlékszem, amikor nyolcéves koromban a szüleim levittek az uszodába, Hosszú Katinka neve már fogalom volt a korosztályunkban. Ő volt a legjobb, ő nyert minden versenyt.

– Mondja, Katinka, ön emlékszik Zsuzsára?

– Persze! Amikor megláttam, rögtön kiszúrtam. Tüsi haja volt, már akkor is egy fejjel magasabb volt nálam, és irtózatosan igyekezett! Sokáig nem is számítottam az ellenfelek közé, aztán egyre inkább oda kellett rá figyelni.

Hosszú Katinka

– …és micsoda megtiszteltetés volt számomra, amikor már menő létére elkezdett szóba is állni velem. Addig valahogy azt hittem, hogy megjátszós, de akkor kiderült, hogy alapvetően jó fej!

– Na tessék! Miért kell hozzáfűzni, hogy alapvetően? Miért nem lehet simán annyit mondani rólam, hogy jó fej vagyok? Ilyen ez a Jákob!

– Milyen?

– Olykor kicsit undok, és szeszélyes, de alapvetően jó fej! Ha kell, mindig lehet rá számítani, és mindent meg lehet vele beszélni. Meg jókat tudunk röhögni. Egyébként nem is bírnánk már ennyi idő óta együtt! Mióta is, Zsu?

– Tyűha… Szerintem vagy tíz éve minden táborban szobatársak vagyunk. Külföldön is, meg nagy versenyeken is… Minden korosztályban együtt voltunk kerettagok, és mint két vidékit, összeraktak bennünket. Katka Bajáról járt fel, én pedig Pécsről. Éppen a pesti Eb alatt, ahol megint szobatársak lettünk, kiszámítottuk, összesen háromévnyi időt töltöttünk együtt. Ez azért már húzós!

– Ilyenkor például nem félő, hogy nagyon kiismerik egymást, akarva-akaratlanul is rájönnek a másik gyengéjére?

– Erről még nem beszéltünk, de két évvel ezelőtt szerintem már itt tartottam, és akkor időnként meg is vertem Katkót. Aztán ő kiment Amerikába, és iszonyúan meglódult. Nagyon elhúzott, nem csupán tőlem, hanem az egész világ elől. Amikor felocsúdtam, elhatároztam, hogy megint utánaeredek, azért is, hogy ne érezze már annyira biztonságban magát!

– Kösz, Jákob! Puszi neked! Angyal vagy! Most simán nyerhettem volna!

– Most az volt a vicces, hogy kiterveltem, a harmadik ötven métert húzom meg, mert erre számít legkevésbé Katkó, ő viszont szintén ugyanezt fundálta ki velem szemben. Így aztán sikerült alaposan meglepnünk egymást, és ebből lett ez a verseny.

Jakabos Zsuzsanna

– Árulják el, mennyire figyelték vagy mennyire érezték a másikat a 200 méter alatt?

– Én azt tudtam, hogy Katkó fantasztikusan nagy küzdő, a hajrában senki nem tudja őt megverni a világon, ezért korábban akartam annyira elúszni tőle, hogy ezt még ő se tudja behozni. Az utolsó fordulónál úgy éreztem, van akkora előnyöm, hogy megverhetem. Ezért volt döbbenetes, amikor az utolsó métereken észrevettem, hogy ott van mellettem. Ez hogy került ide?! De feljött rám, és akkor már gyanús lett, mert ilyenkor mindig a támadónak van előnye. Ezért is mondtam, hogy ezt a győzelmet jobban megérdemelte, mert aki ennyire tud küzdeni, mint Katka, az biztos, hogy megérdemli.

– Az Eb első napján volt egy 400 méteres vegyesünk, amit simán nyernünk kellett volna. Pocsékul úsztunk, és csak másodikak-harmadikak lettünk. Jákob is nagyon kivolt utána, nekem is mindenem fájt. Szenvedés volt a célig elvergődnöm. Itt az utolsó napon viszont 25 méter után éreztem, hogy élvezem az úszást, és nem lehet gond, nyerni fogok. A vízben töltött évtizedek során ez a különös képesség kialakul az emberben. A közönség ünneplése volt az a mámor, amihez foghatót még soha nem éreztem, vagy éreztünk…

– Ezt Zsuzsa még hetekig élvezheti…

– …én még ezt nem tudom annyira élvezni, annyira hirtelen zúdult rám! Olykor le is döbbenek, hogy engem, ezért?! Katka más, ő már tavaly is világszám volt…

– …talán ezért is lehet furcsa, hogy holnapután visszautazik Amerikába, és gondolom, hogy ott a kutyát sem érdekli, hogy itthon maga volt a sztár.

– Emiatt is szerettem volna még két hetet itthon tölteni. Többet nem, mert az már megint nem volna jó, de a sikert még kiélvezném. Ott Kaliforniában legfeljebb néhány úszótársam fogja megkérdezni, na, hogy sikerült, mennyit úsztál? De kezdődik a tanév, és akkor szigorúan meg kell jelennem. Folytatódik minden…

– Ez mit jelent, Katinka?

– Kemény életet. Hattól nyolcig edzés, aztán egyetem, majd kettőtől négyig megint az uszoda, aztán speciális órák, tanulás, majd épphogy elérem az utolsó induló ágyat, és zsupsz! Már harmadik éve…

– Nem is gondolt soha arra, hogy ne csinálja? Hogy szedje a cókmókját?

– …mint Jákob?

– Nem, az enyém más helyzet volt! Én egészen más körülmények között voltam kint, mint Katka. Azon az egyetemen olyan órarendet kaptam, hogy mindig máskor úszhattam, mint a többiek. Nekem nagyon kellenek a társak, akikkel sanyargatjuk egymást, akikkel két hossz között válthatunk két szót, akikhez mérhetem magam… A szüleim Pécsett voltak, Katka egy más városban… Nagyon magányosnak éreztem magamat, meg nem is fejlődtem úgy… Aztán gondoltam egyet, összepakoltam, és hazajöttem…

– Egyszer csak beállított, hogy itt vagyok?

– Szó szerint. Sokan mondják, hogy hülye vagyok, a nagy lehetőséget szalasztottam el, de én azt hiszem, jól döntöttem. Most éppen Pesten találtam meg azt a közeget, ahol fejlődhetek, azokat az embereket, akikkel jól érzem magamat. Aztán majd ki tudja, hogy mit hoz az élet…

– Katinka, nem irigyli ezt a fajta szabadságot Zsuzsától?

– Régebben nagyon irigy voltam rá! Hogy milyen szép, hogy milyen lezser, hogy milyen könnyed! Évek mentek erre el! Most már legfeljebb csodálom ezekért, de elszállt belőlem az irigység. Amerikában sokszor sírtam, sokszor keseregtem, de közben megtanultam rálátni az életemre, a sorsomra. Nekem, akit itthon elkényeztettek nagy-nagy szeretetükkel a szüleim, rá kellett eszmélnem, hogy mindent magamnak kell elintézni, megcsinálni, és megtanultam elfogadni önmagamat, olykor már kicsit szeretni is… Lett némi önbizalmam.

Sikerről, önbizalomról és célokról még többet mesél az e heti Nők Lapjában a két barátnő. Ha szeretnéd, hogy a magazin minden héten a postaládádban várjon, itt előfizethetsz!

A friss Nők Lapja tartalmából:

• Óvjuk látásunkat! 
• Hogyan nyaraltak a sztárpapák?
  
• Felejtsd el a hétfői mélabút!
• Neccharisnya – avagy érhálózat a lábon