A Nagymező út hatalmas színpadán naponta láthatjuk a népszerű színésznőt, ehhez képest egészen furán hat a szűk stúdióban, ahol nincsenek jelmezek, díszletek, csak néhány mikrofon. Ugyanaz az arc, ugyanaz a hang, mégis egy egészen más Ágotával találkoztunk.
– Nem egy albumon hallhattuk már a hangodat, ám ez az első önálló lemezed. Miért vártál vele ennyi ideig?
– Lemezkészítéssel már gyerekkorom óta van dolgom. A Rádió Gyermekkórusában énekeltem, sok felvétel készült velünk. Azt a közösséget felváltotta a Budapesti Operettszínház társulata. Mikor musicalválogatásokon, vagy akár a színházban játszott darabok kapcsán énekeltem lemezen, akkor is mindig a szóló hangomat hallattam, de egy szerep keretein belül. El kellett telnie néhány évnek, mire rávettem magam, hogy kipróbáljam szólóban is. Ez bátorság kérdése is, hiszen egy szerep mögött nem kell mindent vállalni magamból, ez viszont egy jóval személyesebb album. Magyar slágerek feldolgozásai vannak rajta. A producerem, Perjés János adta meg a végső lökést, hogy végül most elkészül ez az anyag.
– Manapság mindenki musical lemezeket készít. Te miért popdalokat válogattál össze?
– Saját magam számára nem jelent kihívást az, ha ugyanazokat a dalokat éneklem fel újra, amiket minden este előadok a színpadon. Aki ezeket akarja hallani, az eljön a színházba. Sokat énekeltem én Katona Klári, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati dalait, és érdekelt, hogy hogyan lehetne ezeket mai formában átmenteni a jövő számára. Sok féle zenei stílus között ugrálunk, ezeket az én lényem fogja át. Egy színésznő vagyok, aki összeválogatta azokat a dalokat, amik az ő lelkének fontosak.
– Ha egyet kellene választanod a lemez dalaiból, melyiket mutatnád meg a közönségnek?
– Kaszás Attila egyik lemezén szerepelt az Elfelejtett bossanova. Nekem ő nagyon kedves kollégám volt, és azt érzem, hogy ő azóta is velem van ezekben a sorokban, és sokat segít nekem. Az én adaptálásomban egészen más lett, hiszen én ezekről az érzésekről egészen máshogy gondolkodom, vagy beszélek. Külön öröm és érdekesség számomra, hogy egy klasszikus gitárművész, Kutik Rezső a zenész partnerem ebben a számban.
– Kaszás Attila mellett Cserháti Zsuzsa három slágere is felkerült a te lemezedre. Máshogy állsz egy olyan dalhoz, aminek az eredeti előadója már nem lehet köztünk?
– Biztos, hogy kicsit máshogy éneklem az ő dalaikat, talán több tisztelettel is. De ott van például Katona Klári dala, a Titkos szobák szerelme, ami szintén legalább annyira mélyre nyúl. Az életemnek volt egy része, ami titkos szobákról szólt, és most vállalom ezt a fejezetet. Tartott, ameddig tartott, a női részem megismerésében is segített, most pedig ki is éneklem mindezt magamból. Az egész album a női lényemnek egy- egy állomásáról szól. Lesz rajta egy tinédzser, egy gyermek lelkületű, egy vamp nő, és egy kiismerhetetlenül homályos Ágota ezen a válogatáson.
– Nem féltél ettől az intim kitárulkozástól?
– Kicsit zavarba hoz az egész. Most fogom egyben hallani az albumot, és lehet, hogy jóval több kiderül majd rólam, mint amennyit terveztem. Nem baj ez. A színházban átfolyatom magamon a szerepet, itt viszont állok a stúdióban, és megkérdezi a hangszerelő, hogy mit szeretnék. Sokkal kreatívabb munka ez, szabadabb kezet kaptam, ennek nagyon örülök, de azért próbára is tesz. Jó tanulság volt, hogy ha megkérdezik, akkor pontosan tudom, hogy mit akarok.
– Ahogy a dalok címét nézem, egészen sokszínű lett ez a lemez…
– Engem érdekelnek a különböző stílusok. A színházban is a klasszikus nagy musicaleken át a klezmeren át, egészen a rockos szerepekig, annyi féle szerepet játszhattam már. Egy színésznő akkor érdekes, ha több stílusban tud mozogni. Nagy lehetőség is ez. Életünkben is annyi féle szerepen megyünk keresztül, ez jó esetben így van egy színésznő karrierjének állomásaiban is.
– Mit gondolsz, miért van most ekkora sikere a zenés daraboknak? Lassan teljesen kiszorítják a prózai előadásokat a színházakból a musicalek.
– A zene erejére könnyen nyílnak az emberek. Az ember eljön egy musicalt megnézni, ott mindent megkap. Show, látvány, fények, cirkusz, zenekar, díszletek, jelmezek, ez mind azonnal a szívre hat. Egy prózai darab is érzelmi hatású, de az a gondolati síkon, míg a musical inkább a szórakoztatásról szól. Igényesen is lehet szórakoztatni, nagy zenekarral, kórusokkal. Csinálni is más. Ha prózai darabot játszom, azt érzem, hogy lassabban érik meg, lassabban lépjük át a határainkat. Most a musicalekre nagy szükség van, az biztos.
– Ha a Szépség és a Szörnyeteg gigantikus jelmezei, és díszletei között játszol, másképpen készülsz az öltöződben az előadásra, mint mondjuk a Sweet Charitynél, ami egy rendkívül intim darab?
– A Szépségnél a darab hat. Az egy nagy közös munka. A Sweet Charitynél úgy érzem, hogy én hatok a közönségre. Egy ennyire mély dolgokat érintő darabra, komoly szerepre máshogy készülök. Ez a darab nem szippant be, ahogy kilépek a színpadra, itt nekem kell hatnom. Elejétől a végig felépíteni a figura jellemét, engem ez érdekel. Nem véletlenül találnak meg ezek a nagy, mély transzformációs karakterek a színpadon.
– A színház deszkáihoz képest, ebben a pici stúdióban is egészen más lehet a munka. Könnyen megbarátkoztál a hangulattal?
– Rendezőkkel dolgozom a színpadon, folyamatos visszajelzést kapok tőlük, irányítanak. „érezd, éld át, hass, legyél több!” Ott nagyon nagynak kell lenni. Itt, a stúdióban szembesülnöm kellett azzal, hogy a kevesebb az sokszor több. Közel a mikrofon, nem biztos, hogy annyi átélés kell. Másképp kell hatni. Meg kellett tanulnom, hogy itt más szabályok vannak. Szembesülnöm kellett azzal is, hogy máshogy működik egy dal, ha közben a hallgató nem látja az előadó arcát, szemét. Én sem látom egyből a közönség reakcióit, ebben is más ez a munka.
