Párkapcsolat: Vénusz legyek, vagy inkább boszorkány?

Nemrégiben behívtak egy rádióműsorba, ahol önsegítő könyvekről volt szó, és szinte elvárták, hogy ne legyen róluk jó véleményem. Vagy legalábbis sajnáljam azokat, akik efféle könyvek segítségével próbálnak változtatni az életükön. Nem sajnáltam őket, régen magam is elolvastam több ilyen könyvet, némelyiket azért, mert esetenként nem pont úgy alakultak a dolgaim, ahogyan szerettem volna, később pedig azért, mert ezek a könyvek – ha kellő humorral és távolságtartással olvassuk őket – jó kis önismereti utazást nyújthatnak.

Ne gyártsunk problémát!

Úgyhogy most újra a kezembe vettem néhányat. Először persze problémát kellett „gyártanom” a saját életemből, hiszen csak akkor látom meg, hogy melyik megoldás életképes. Megoldandó ügynek kijelöltem végül: szeretném, ha a kedvesem nem lenne munkaalkoholista, hanem jobban osztaná be az idejét, amiből így persze nekem is több jutna. Több meghitt, éjszakába nyúló beszélgetés (félálomban is jó), több hétvége úgy, hogy abba ne férjenek bele túl sokan rajtunk kívül, ne kelljen ugrani a telefonra és így tovább… A megoldandó ügyek felvázolásának végére már egészen belehergeltem magam a problémába…

Szóval, előttem néhány könyv: Stacey Demarcótól A Nőiség Varázsa, és Sherry Argovtól a Miért a rossz lányokat szeretik a férfiak?, illetve John Graytől a Mars és Vénusz stresszben. Utóbbival fogom kezdeni, gondolom, mivel állapotomat stresszben lévőnek minősítem, mire idáig jutok.

Vénuszként, kedvesen

Gray szerint a két nem különbözőképpen birkózik meg a stresszel: a nő panaszkodik, arról beszél, ami hiányzik (ahelyett, hogy arra koncentrálna, amit szeretne elérni), a férfi pedig magába gubózik, munkából érkezve csendes és nyomkodja a távirányítót, mert ezzel „zsilipel”, vagyis átáll otthoni üzemmódra. Hiába, John Gray bizonyára ismer bennünket, talán itt lakik a szomszédban… Nos, az első jó tanács, amit meg kell fogadnom, hogy nem zúdítom a kedvesemre (naponta többször is): „Elmegyünk hétvégézni? Mikor jössz? Nem tudnál korábban…? Figyelsz rám? Hallod, amit mondok? Miért nem tudunk ma este korán vacsorázni…?” és a többi. Mert, Gray szerint, ha a férfi tartósan úgy érzi, hogy nem tud megfelelni a nő elvárásainak, akkor kiábrándul a nőből. Egyhetes időtartamra szól a fogadalmam. A szerző azt is mondja: néha a legjobb módja, hogy a férfinak segítsünk, az, ha egyedül hagyjuk. Úgyhogy napi felesleges másfél órámat ezen a héten a barátnőim kapják. Nincs zaklatás, nincs éles (szerintem inkább humoros) megjegyzés a szerelmem felé, csak kedvesség van és támogatás. Ha éjszakáig dolgozik, akkor meleg kajával várom. Na, azt hiszem, ebben az esetben Gray túlzott egy kicsit…

Első két nap semmi változás. Utána azonban elkezd faggatni, mi van velem. Letapogatja, van-e valami bajom. Hiszen nem érdeklődöm iránta, még csak le se szúrom, ha későn jön! És az általa legjobban gyűlölt kérdést sem teszem fel: mikor jössz?

Hát, nem tudom. Lehet, hogy ez a módszer a legjobb. Mindenesetre nem vallhatom be, hogy ez a nő, aki ilyen kedves és toleráns, nem is én vagyok, hanem csak kísérletezem. És egyik este, amikor hazaér, hosszan csókolózunk az ajtóban. Éljen John Gray!

Boszorkányként, zaklatottan

Új hét, új könyv. Ezen a héten boszorkány leszek, mint megtudom Stacey Demarcótól – sőt, A szerelem mágiájának modern gyakorlati útmutatója az alcíme a könyvének. Füstölőkkel, gyertyákkal készülök. Egész estére befelé fordulok (a kádban), megteremtem személyes erőimet, gyertyafényben relaxálok, energiakört vonok képzeletben magam köré, és elengedem a problémáimat. A végére cseppet ideges leszek, és nagyon éhes. Mivel a szerelmem még dolgozik, megszakítom a szertartást, és egyedül befalom a hűtő tartalmát. Nem is baj, mert még a Holddal is kapcsolatba kell kerülnöm ma este. Ugyanis a kádban töltött meditációm alatt rájöttem, hogy ráfér az önbizalmamra egy kis megerősítés (a párom biztosan nem így látja…), hogy jobban elfogadjam az ő igényeit. Fehér gyertyával, egy hervadt rózsa szirmaival és illóolajokkal felszerelkezve kivonulok a teraszra, és a könyvből puskázva halkan kérem a Holdat (nehogy meghallják a szomszédok), hogy magamba fogadhassam az istennőt, aki az egészséget és életerőt testesíti meg, és áldását kérem. Visszatekintek a múltamra, mit is értem el eddig, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Figyelem a gondolataimat. Meggyújtom a szirmokat (a terítő sarka szikrát fog, de eloltom), és belélegzem a füstöt. Köhögök, de elszánt vagyok, mert most – mint megtudom – a földből, a fákból, a Holdból és az égből szívok magamba egy keveset. Befogadom az istennő energiáját némi suttogó kántálással, majd bevonulok a lakásba, mert kiáltanom kell, háromszor: „A testem értem dolgozik, nem ellenem!”, olajos üveggel a kezemben, amelyet energetizálok éppen. Sajnos, a pasi már ott áll az előszobában, és biztosan tudja, hogy megbolondultam.

A hét további napjain korábban érkezik haza, és többet foglalkozik velem. Nem tudom, a varázslat miatt-e, gyanítom, hogy azt hiszi: ki kell húznia a bajból, nyilván beszippantott valami szekta.

Végül jól alakul ez a hét is.

Muszáj egy hét szünetet beiktatnom, mert gyökeres váltás következik.

Méltóságteljesen, kedvesen, ijedten

Sherry Argov szerint nem szabad alárendelődnünk a kapcsolatban. Azonnal mindent meg kell torolnunk, ugyanolyan viselkedéssel, mint ahogyan a párunk viselkedik velünk. Ezen a héten tehát nem hívom. Nem írok neki esemest, csak ha ő is ír. Nem kérdezem, mikor jön. Közben kedves maradok. Ha nem ér rá moziba jönni velem, másnap én sem érek rá, amikor neki lenne ideje. Csak annyit adok, amennyit ő. Nem adhatok garanciát arra, hogy ő az igazi. (Bár ez már ugye megtörtént az évek során… mindegy, változtatunk.) Harcoljon meg értem újra! Ne ismerjen ki, ne igazodjon el rajtam! (Most már végképp azt hiszi, hogy bekattantam, vagy, hogy szakítani akarok.) Nem akadok ki rá semmiért. Nincs hiszti, csak egy méltóságteljes, elfoglalt, boldog nő van! És kész. Ura vagyok önmagamnak, és megtöröm a rutint. Mindezt nagyon kedvesen és figyelmesen. Kissé szótlanul és ijedten, és leginkább egyre rosszabb kedvvel teszem mindezt.

A hétvégén aztán megkérdezi: „Nagyon sokat dolgozol? Látom, hogy valami bánt, hogy furcsán viselkedsz… Mi a baj?”

Jézusom, semmi! A nyakába ugrom. Örülünk egymásnak. Végre visszakapott engem, és én visszakaptam önmagamat.

Utóirat: Nekem leginkább John Gray toleráns, megengedő, a másikra is figyelő tanácsai váltak be… Azóta nem azt kérdezem a szerelmemtől (amit utál): „Mikor jössz? Mikor lesz rám több időd?”, hanem ezt: „Akkor most feltenném a kedvenc kérdéseimet… akarod?” – és összeröhögünk. Lehet, hogy az önsegítés még jobban összecsiszolt bennünket…?

Fejős Éva

Csak azt próbáljuk ki, amiben hiszünk is!

Saját tapasztalatból mondhatom: csak azzal próbálkozzunk, ami közel áll a személyiségünkhöz! Hiába írja egy könyv, hogy „légy határozott, önérvényesítő!” – ha a tanácsaival nem tudunk azonosulni, akkor inkább rosszul fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, mint jól! Ha valaki hisz a mágia erejében, akkor nála valóban működni fog a mágia. Ha nem – akkor felesleges időtöltésnek tartom. Az azonban szinte minden önsegítő könyv egybehangzó tanácsa, hogy ne a rosszra figyeljünk, hanem arra, hogy hogyan tudnánk valamit javítani, és a jókat észrevenni magunkban, a másikban, a kapcsolatainkban! Ez egyébként a pozitív gondolkodás alapja, ezért az ehhez vezető úton szinte bármelyik lelkizős önsegítő könyv jó társunk lehet.

Cikkünk a Nők Lapja legfrissebb számában jelent meg.
Az eheti szám tartalmából:

• A legnagyobb sztárok – sosem látott fotókon
  
• Rubint Réka: “Boldog vagyok, hogy nem adtam fel!”
  
• Tamással sülve-főve
• A szellemi hanyatlás késleltethető
• Virágos szeptember
• D. Tóth Kriszta: Fogtömés győzelemmel

Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!