Réka vallomása Norbinak
„Drága Apaci! Hogy milyen volt az elmúlt tíz évünk? Rengeteg kacagás és könny, sikerekkel és üzleti megpróbáltatásokkal teli pillanat, elismerés és támadás, sok-sok kétségekkel teli, átvirrasztott éjszaka…
Megannyi buktató, amely vagy szétszakítja, vagy erősebbé kovácsolja két ember kapcsolatát. Ám a köztünk kialakult, a másik elfogadására, a türelemre és az egymást közötti kommunikációra épülő lelki kapocs kiállta az évek próbáját.
Minden reggeli ébredésem olyan, mint egy édes álom. Számtalanszor előfordul, hogy csak ülök az ágy szélén, és figyelem alvó gyermekeink, Lara és a kicsi Norbi egyenletes szuszogását. Lara olyan, mint egy angyal, aki el sem tudja képzelni, hogy létezik rossz. Határtalan szeretetével, lelkével, bölcsességével sokszor ő tanít minket.
Norbikában Téged látlak. Nemcsak külsőleg hasonlít Rád, a lelkét is Tőled örökölte. Kicsi Norbi mindig jókedvű, tisztelettudó, illedelmes, szeretete mindig megerősít.
Amikor átölelem őket, s kis karjuk körém fonódik, úgy érzem, hogy ennél teljesebb életet nem is kívánhatnék magunknak. Bár konzerválni lehetne ezt az állapotot! Óvni, védeni mindentől és mindenkitől. Ilyenkor érzem át igazán a felelősséget, a szövetségünk, a család fontosságát.
Boldog vagyok, hogy nem adtam fel, amikor más már rég feladta volna… Nem adtam fel, mert hittem Benned! Hittem, hogy képes vagyok megtanítani Neked mindazt, amit az élet elvett Tőled.
Mindkét gyermekünket terveztük, boldogan, szeretetben, harmóniában vártuk. A lelkem mélyén azonban éreztem, hogy olyasvalami veszi kezdetét, ami számodra idegen, ami múltbéli sebeket szakíthat fel. Lara érkezésével bekövetkezett Benned az a fajta kettősség, amelyet meg kellett tanulnom kezelni. Szeretettel, elfogadással, megértéssel.
Édesapa lettél, ám felébredt benned az a kisgyermek, akinek nélkülöznie kellett az apai ölelést. Éveken át harcoltál a kegyetlen ténnyel: bár a lelked mélyén tudtad, hogy édesapa vagy, mégis az anyai szeretetért, figyelemért, törődésért, simogatásért versengtél a saját gyermekeiddel.
Fájdalmas volt minden pillanata, hiszen tudtam, hogy ha meg tudsz bocsátani, és el tudod fogadni a múltad, akkor a világ legcsodálatosabb édesapja leszel. Szembe kellett nézned önmagaddal, szembe kellett nézned, s el kellett fogadnod a múltat, édesapád döntését, azért, hogy apa tudj lenni! Azért, hogy ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit ő.
Hosszú, gyötrelmes, könnyekkel teli, nehéz évek voltak, de nem engedtem, hogy feladd! A családért élő lelkem többször meghalt, de tudtam azt, hogy azt a szeretetet, amely irántam van benned, nem engedhetem elveszni!
Amikor most esténként látlak összebújni a gyerekekkel, mókázni, fogócskázni, az élet nagy dolgairól beszélgetni, könnyes szemmel nyugtázom, hogy érdemes volt harcolnom. Értünk és Érted!
Akkor, a legnehezebb pillanatokban nem hittem volna, hogy még egyszer az életben megszavazom neked a legnagyobb bizalmat azzal, hogy szülök még egy kisbabát. Áldott állapotba kerülni a legnagyobb bizalom, amit egy nő adhat egy férfinak.
Változtál, és csodálatos édesapja lettél gyermekeinknek az elmúlt évek során. Kérleltél, s én tétováztam. Nem azért, mert nem vágytam még egy gyermekre, hanem azért, mert túl mély sebeket ejtett rajtam a múlt.
De átértékeltem mindent, és mérlegeltem. És ma sem csinálnám másképp.
A pocakomban lévő kicsi baba azonnali érkezése a bizonyíték arra, hogy Neki nagy feladata lesz az életünkben. Ő már nem tanítani jön, mint Lara, nem tükröt tart majd eléd, mint Norbika, hanem azért érkezik, hogy be tudj mindent pótolni, amit korábban elmulasztottál… mint Édesapa.”
Norbi vallomása Rékának
„Drága Réka! Más írni, mint elmondani, hiszen a szavak így sokkal átgondoltabban jönnek. A beszéd, a pillanat feszültsége elveszi az ember lehetőségét, hogy igazán átadja azt, amit valójában, a szíve mélyén érez.
Tíz év telt el együtt, és én soha nem hittem volna, hogy ennyi év után sokkal szerelmesebb leszek, mint a kezdetek perzselő napjaiban. Megláttalak akkor, és tudtam, valami végérvényesen megváltozott az életemben. Nem sejtettem, ez a korszak harminc év magányosság végét jelenti. Édesapa és testvér nélkül nőttem fel, kövér gyerekként csúfoltak az iskolában, és szinte mindig egy üres lakásban tologattam a játék autóimat. Magányos voltam akkor is, amikor ezrek tapsoltak a fellépéseimen, hálásan fogták a kezem, szebbnél szebb lányokat vittem vacsorázni, de hajnalonként már nem kértem senki társaságából. Nem volt soha Társam.
Megszenvedted mellettem azt, hogy két gyerek megszokása, megszeretése kellett ahhoz, hogy megtanulhassam, mi a Család. Veled voltam, dolgoztam értetek, de titokban mindig kettesben akartam lenni Veled. Úgy voltam a családdal, hogy csinálnom kell becsülettel, mert így illik. Te a mélypontokon se adtad fel, amikor én már igen.
Lassan tanultam meg az érzést, hogy csodás sokan lenni. Látni a gyerekeinket, ahogy nőnek, és beszélgetni velük az élet dolgairól. Okosabbak és bölcsebbek, mint azt valaha is elképzeltem. Lara az igazi Nő! Téged látlak benne. Annyira szeret, mint Te. Érzem, mindig mellettem lesz valahogy. Norbika önmagam, az összes gyerekkori szélhámosságom visszaköszön. Imádom őt is, és általa meg kell tanulnom önmagamat is szeretni, elfogadni a hibáimmal együtt, mert a fiam a tükröm.
Vágytam arra, hogy újra önfeledt, boldog kismamának lássalak, te ugyanis kisbabát várva tényleg áldott állapotban vagy.
Vajon ki érkezik hozzánk? Kire hasonlít majd? Bevallom, nagyon szeretném, hogy kislány legyen, mert őt merem majd annyira szeretgetni, csókolgatni, amennyire egy apának egy fiút nem illik. De ha kisfiunk születik, akkor is nagyon boldog leszek.
Szégyellem, de most, negyvenéves koromra értem be az igazi apaságra. Imádom a gyerekeinket, imádom, ha tele a ház, vágyom az ölelésükre, és nagyon várom a pillanatot, amikor először a pici szemébe nézek. Érzem, hogy etetni, altatni és most pelenkázni is fogok. Ne nevess ki! Nem azért, hogy mintaapa legyek, hanem mert vágyom az érzés teljességére.
Tudom, hogy Te fogsz megint áldozatot hozni, és néha el kell engedj, mert az én feladatom immár egy öttagú család jövőjének a biztosítása. Háttér nélkül nem megy, de nekem Ti vagytok az élet értelme, amiért érdemes dolgoznom. Valami eldőlt bennem végleg. Veletek fogom leélni az életem. Soha nem éreztem ilyen mélynek a szerelmet, mint most, és ez nem vágy, ez nem szexualitás. Ez olyan szívfacsaró ragaszkodás, hogy magányos perceimben sírni tudnék.
Újra harmincévesnek érzem magam, de most másképp. Vonz a munka, a fejlesztések, és újra a torna is. Az élet adott egy lehetőséget, hogy újra megéljem, amit részben kihagytam. Hetekig remegtem belül, hogy végre halljam a kicsi szívhangját. Soha nem hittem volna. Réka, Téged pedig gyönyörűbbnek látlak, mint valaha. Te tanítottad meg nekem, hogy mi a Család, mi az igaz Szerelem, és mi az élet értelme, miért születünk és halunk meg ezen a földön. Soha nem fogom tudni ezt megköszönni, és most sem tudok végszót írni…”
Karmáról, megérzésekről és félelmeiről, a jövő titkairól és egyéni sorsfeladatairól Izing Klárával beszélgetett Réka. Az asztrobeszélgetést az eheti Nők Lapjában olvashatod!
Cikkünk a Nők Lapja legfrissebb számában jelent meg.
Az eheti szám tartalmából:
- A legnagyobb sztárok – sosem látott fotókon
- Virágos szeptember
- Tamással sülve-főve
- Vénusz legyek vagy inkább boszorkány
- A szellemi hanyatlás késleltethető
- D. Tóth Kriszta: Fogtömés győzelemmel
Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!
