Aktuális

Hogyan kérjek fizetésemelést?

Talán nincs is érzékenyebb, kényesebb kérdés annál, hogy egy dolgozó miként igényelhetne sikeresen fizetésemelést a munkaadójától. Az örökös és állandó ellentét, ami a foglalkoztató és a munkavállaló között feszül, legtöbb esetben ezen a ponton maximalizálódik.

Pedig a fizetésemelés is éppen úgy része a gazdasági fejlődésnek, mint a GDP, vagy a piaci rés növekedése, ami összességében a kapitalizmus természetének a szerves része. Nem is lehet elvárni a gazdaság pulzusszámának emelkedését anélkül, hogy megfeledkeznénk a humánerőforrások anyagi ösztönzéséről.

Időzítés

A gazdasági recesszió árnyékában, amivel kapcsolatban még mindig érkeznek baljós hírek, merészségnek is tűnhet arról tárgyalni, hogy a foglalkoztatásban lévő szerencsések miként kérjenek több bért. Pedig a kérdés ugyanolyan aktuális ma, mint volt két évvel ezelőtt, hiszen a munkaviszonyban lévő dolgozók számára a válság csak hír, de nem valóság – mondja Ferenc Károly karrier-tanácsadó, aki szerint az utóbbi években országos viszonylatban lett általános, hogy a munkaadók nem, vagy csak igen csekély mértékben emelnek a béreken, mondván: világgazdasági válság van. Viszont a munkavállalók jogos igénye, hogy a fizetésükben legalább az infláció mértékével arányos kompenzáció jelenjen meg, amire az elmúlt időszakban nem igen volt remény.

Hogyan kérjek fizetésemelést?

Ám a pánik fojtogatásának enyhülésével elérkezett az idő arra, hogy végre rátérjenek a munkavállalók a legérzékenyebb kérdésre, a fizetésemelésre – biztat a karrier-tanácsadó, aki azonban óva int attól, hogy bárki lerohanja evvel a főnökét. Ferenc Károly véleménye szerint a sikeres fizetésemelés kérésnek aranyszabálya az időzítés. Semmiképpen ne hétfőn, a munkakezdés idején járuljunk evvel a menedzsmenthez, amikor a legmagasabb hőfokon üzemelnek a vezetők. A tapasztalatok szerint hét közepén, az ebéd utáni, koradélutáni időszakban vihetjük inkább sikerre az ilyen irányú küldetésünket, amikor egy időre fellazul a gyeplő – ajánlja a szakértő.

Higgadtan, nyugodtan

Az egyeztetés előtt néhány nappal egyeztessünk a főnökkel időpontot – javasolja Nagy Péter coach, aki szerint a sikeres fizetésemelés kulcsa, hogy nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugalljunk. Azt kell éreztetni a vezetőkkel, hogy nincs félnivalónk, mert tisztában vagyunk az értékeinkkel, ami a cég számára is ugyanolyan fontos, mint nekünk.

Bejelentés nélkül semmiképpen sem lehet berontani az igazgatóhoz, hogy emeljen a bérünkön – figyelmeztet Nagy Péter – mert ezt csak támadásként, sőt zsarolásként fogják dekódolni, ami semmiképpen sem vezethet a juttatási csomagunk növekedéséhez. A bejelentkezés utáni időben érdemes felkészülni arra, hogy mit és milyen hangsúlyban mondunk, amit jó, ha előre megkomponálunk, mint egy szimfóniát – hangsúlyozza a coach.

A cikk folytatásáért kattints! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top