Kiskoromban, amikor még nem tudtam mivel szeretnék foglalkozni, elhatároztam, hogy bármi is leszek, öltönyt fogok viselni és fontos emberekkel tárgyalok majd. Talán az egyik első filmélményemben, a Tőzsdecápákban látott miliő fogott meg, talán maga az üzletkötés, a lényeg akkor még tényleg csak az öltöny és a tárgyalás volt. Később persze ez már nem a cél lett, hanem az eszköz, de ha úgy vesszük, gyerekkori álmom viszonylag hamar teljesült. 2004-ben végeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Nemzetközi kapcsolatok és marketing szakra jártam, egy saját vállalkozás megvalósíthatósági tanulmányát készítettem el a szakdolgozatomban. Már akkor is a tárgyalás, értékesítés, marketing és a stratégiai döntések kidolgozása érdekelt a leginkább. Az első komolyabb munkahelyem egy kisebb informatikai vállalkozás volt, ahová először projektmenedzsernek vettek fel, majd rövidesen üzletág- illetve kereskedelmi vezető lettem.
Ezalatt az évek alatt kezdtem el komolyabban pókerrel foglalkozni, amire az egyik barátom tanított meg. Mindig is vonzottak a kártyajátékok. Öt évesen nyertem meg az első ultipartimat a nagyapám és a bátyám ellen. Amikor megnéztem a Pókerarcok című filmet, úgy döntöttem, hogy ezt nekem is meg kell tanulnom. Ekkortájt még nem volt ez annyira népszerű játék, mint ma. Egy barátom foglalkozott velem, tőle tanultam meg, hogy a póker nem a szerencse, hanem komoly stratégák „párbaja”. Ekkor már igazán érdekelt ez a játék, beleástam magam a tudományába, elolvastam minden könyvet a témában, ami elém került. Hárman, a barátaimmal, Vitézy Péter és Huszty Gábor közgazdászokkal együtt kezdtünk el játszani. Online pókereztünk, egy játékosként voltunk jelen, döntéseinket hárman közösen hoztuk meg és később elemeztük.
Üzlet a póker nyelvén
Ahogy egyre jobban értettünk a stratégiák keveréséhez, egyre többet vitáztunk, olykor kiabáltunk egymással, idővel pedig egyre mélyebben elemeztük a döntéseket. Nem ritkán azon kaptuk magunkat, hogy néha viccből, néha komolyan, de az üzleti- és a magánéletben is használjuk a pókeres kifejezéseket. Ekkor jöttünk rá arra, hogy a pókerrel tökéletesen lehet üzleti és döntéshozatali folyamatokat modellezni. Ezidőtájt már mi magunk is komoly üzleti tapasztalatokat gyűjtöttünk, én például munkahelyet váltottam és az egyik legnagyobb számítógépes multinál, az egyik üzletág bevételeiért feleltem. Azt vettük észre, hogy az üzleti helyzeteket a póker nyelvén is meg lehet beszélni. Olyan szituációkat véltünk felfedezni például egy üzleti tárgyalás során, amelyek a pókerben is megvannak. Az ellenfél játékos típusa, a pillanati és helyzeti motivációja, kapott-e rossz vagy jó hírt, nyert-e vagy veszített-e partit, ki előtt mennyi zseton van, a kasszában mennyi zseton van, milyen lapom van, milyen lapok vannak középen – rengeteg olyan tényező van, amit figyelembe kell venni és ezek nagyon hasonlítanak az üzleti szituációkhoz, tárgyalásokhoz, projektmeetingekhez. A tárgyalópartnereinket gyakran játéktársnak tekintettük, figyeltük a reakcióikat, és a póker miatt minden döntést gyorsan, de alaposan át tudtunk gondolni.
Ekkor két évig, munka mellett, hétvégéken kifejlesztettünk egy tréninget, amely segíti a döntéshozatali mechanizmus megtanulását, azt, hogyan lehet egy helyzetben a szituáció fölülről való szemlélésével a hosszútávon lehető legjobb döntést meghozni. Mindannyian voltunk céges tréningeken, és úgy tapasztaltuk, hogy többségük egy kaptafára készül és nem igazán hatékony. Úgy láttuk, hogy a tréning sokszor amolyan időrabló szükséges rossz az embereknek. Mi szakítani szerettünk volna ezzel a rossz hagyománnyal.
Azt gondoltuk, hogy az üzleti döntéseket más szempontból is meg lehet közelíteni, ráadásul sokkal élvezhetőbb és érthetőbb környezetben, ekkor már az is tiszta volt, hogy ezek alapvetőbb, használhatóbb ismeretek, mint azok a tréningek, amiken eddig részt vettünk. Hétvégenként ezért elvonultunk, könyveket vettünk, utánaolvastunk, hogy mi is az a tréning, hogyan működik. Próbaként egyikünk lakásában tartottunk egyet, amelyre eljöttek hatan-heten, felsővezetők, egy filmrendező és egy bróker. Ekkor gyorsan kiderült, hogy az alapkoncepció jó, és mi az, amin még fejlesztenünk kell. Majd megkerestük Magyarország legnagyobb, tréningekkel foglalkozó cégét az ötletünkkel. Ők is úgy látták, hogy jó a mondanivalónk, majd két-három hónap alatt befejeztük velük az utolsó technikai csiszolásokat. Ennek négy éve.
Iskolában is tanítani kellene és a magánéletben is jól jönne
Időközben egy másik tréninget is kifejlesztettünk, Business lies, Üzleti hazugságok, megtévesztések címmel. A tréningek mellett egészen idén augusztusig megtartottam az állásomat is, de a nyár végén úgy döntöttem, hogy teljes erővel a saját üzletemre koncentrálok. Újabban magunk is értékesítjük a tréningeket. Általános iskolában, gimnáziumban, egyetemen is tanítani kellene a döntéshozatalt, és fogok is lépéseket tenni ezért a lehetőségért. Ez ugyanis nemcsak az üzletről szól, hanem az életben, az érzelmi dolgokkal kapcsolatos döntésekben is segít. A várható érték alapú döntéshozatalról van szó itt is. Például, ha hazaérve a párom valami csúnyát mond nekem, ami rosszul esik, reagálhatok dühösen, összeveszünk és két napig tart a vita. Míg ha a várható érték alapon nézem a helyzetet, ha tudom, hogy a páromnak rossz napja volt, és nem komolyan gondolja, akkor inkább lenyelem, mert ez kisebb befektetés, mintha egy veszekedés miatt két napig szenvednénk. Ilyenkor a döntéseket a várható érték alapján hozzuk meg aszerint, hogy mit lehet nyerni, milyen valószínűséggel és mennyit kell befektetni.
Jó lenne még tanulni
Ahhoz, hogy magam is hitelesen tarthassak tréninget üzleti döntéshozóknak, az kell, hogy én is az legyek. Szükség van a szervezeti ismeretemre, hogy tudjam, milyen tipikus konfliktusok vannak egy nagy cégben, miért nem érti meg egymást az informatika és a marketing, mi a különbség egy stratégiai és egy taktikai döntés között, hogy mi mentén motiválhatók az emberek – ezeket nem lehet megtanulni csak trénerként. Van tehát folytonosság, egymásra épül a korábbi munkám és a trénerkedés.
Ha lenne még egy életem, elvégezném a közgazdasági egyetem mellett a pszichológia szakot is. De még az sincs kizárva, hogy ezt is megteszem, annak ellenére, hogy néha azt érzem, kevés az a huszonnégy óra.
