nlc.hu
Aktuális
Világméretű kampány 16 millió nő és gyermek megmentésére

Világméretű kampány 16 millió nő és gyermek megmentésére

Globális stratégiát hirdetett ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, amelynek keretében kormányok, alapítványok, cégek és civil szervezetek öt év alatt több mint 40 milliárd dollárral segítenék 16 millió anya és gyermek életének megmentését.

Világméretű kampány 16 millió nő és gyermek megmentéséreBan hivatala közölte, hogy a Globális Stratégia a Nők és Gyermekek Egészségéért elnevezésű programot a szegénység elleni teendőkkel foglalkozó háromnapos csúcs végén jelentik be.

A találkozón a világ vezetői áttekintik az ENSZ által tíz éve, egy 2000-es csúcson kitűzött Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) megvalósítására tett erőfeszítések eredményeit. A mostani tervvel a célok leglassabban megvalósuló részének, az anya- és gyermekegészségügynek a fejlődését kívánják előmozdítani.
Az anya- és csecsemőhalandóság csökkentése mellett a fejlesztési célok között szerepel a mélyszegénység felére csökkentése, az általános iskolai oktatás egyetemessé tétele, a HIV/AIDS járvány terjedésének megállítása és visszafordítása. A szerdán induló globális stratégia céljai között van – az életek megmentése mellett – mintegy 33 millió nem kívánt terhesség megelőzése is 2015-ig, a program tervezett végéig.
ENSZ-tisztviselők közlése szerint az anyák és gyermekek egészségvédelmére felajánlott több mint 40 milliárdból 27 milliárd a kormányok által bejelentett új pénz, a többit már korábban, a globális stratégia tervének első, áprilisi nyilvánosságra hozatala óta ajánlották fel. Közel 8,6 milliárd dollár alacsony jövedelmű országokból érkezik – tették hozzá.

(MTI) 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top