A hír: 2008. november 26-án a család barátjaként ismert férfi ittasan érkezett a vádlott házába, a lányát dicsérte; el akarták zavarni, de nem sikerült. Az ittas ember az udvari WC-re többször is követte az anyát, rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kíván vele létesíteni. A nő hiába küldte el, a férfi visszament utána a házba, ahol a nő lányához próbált közeledni. Az ittas nő többszöri késszúrással vetett véget a zaklatásnak, ennek következtében a férfi életét vesztette.
Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Addig jó, amíg nem tudjuk elképzelni, milyen lehetett ennek az asszonynak az élete. De azért próbáljuk meg. A hírből egy komplett életmodell rajzolódik ki, látom magam előtt az egész miliőt. Aki járt már a környéken (de több hasonló van országunkban), tudja, miről beszélek. Nem a festői szavakkal megrajzolt idilli kis faluban járunk, amit mosolygó, dolgos munkásemberek laknak, vidám, tömött hajfonatú kislányok és boldog, az otthon tűzhelyét őrző feleségek. Ismerjük a Debrecen környéki állapotot, a zsúfolásig telt kocsmákat, az éjjel összevissza bicikliző részegeket, akiket nagyon nehéz autóval kikerülni, látjuk az omladozó vakolatú portákat. (Tudom persze, hogy ez durva általánosítás, én is jártam már takaros kis környéken arrafelé – de tagadhatatlan, hogy megvan az árnyoldal a poros utcákkal, a végtelenül sivár, leszakadt részekkel is.) A hírt olvasva ide csöppentem.
Adott egy kisebb település, látható az életforma. (Gyorsan hozzáteszem, hogy amit felskiccelek, az azért mégis a képzeletem műve, meglehet, hogy pontosan nem illeszthető rá az adott családra.) Szóval: együtt Biharnagybajomban három generáció. A ház olyan, amilyen, lehet, hogy láttunk már rosszabbat is. A lakók szeretnek inni, valószínűleg már a helyi kiskocsma is túl drága nekik, hát maradt a fapados megoldás: otthon önteni fel a garatra. És egy ponton túl elmosódnak a valóság körvonalai, teljesen mindegy, ki jön vendégségbe, a lényeg, hogy mindig legyen teli butélia, legyen mivel leöblíteni a valóságot. Ide is járt egy vendég, a vádlott édesapjához (tehát nem a nő hívta magukhoz, ő egyáltalán nem akart ezzel a figurával közösködni), hogy elüssék az időt a teljes kiütöttségig. A részeg embert nehéz fegyelmezni, ilyenkor övék a világ, semmi nem számít, semmi sem drága.
Én a magam részéről az alkohol ellensége vagyok. Szebben mondva: teljesen absztinens. Utálom a vitát a könnyű drogok (sic! – hasis és marihuána) körül, a legális alkoholt tartom a legnagyobb ellenségnek. Láttam a baráti és családi körömben alkoholizmustól tönkrement, megbetegedett embereket, látom, milyen munkát végez ez a legális drog. Gyűlölöm. Gyűlölöm, mikor ismerőseim arca eltorzul, agresszívvé válik, vagy ha csak beszélik a hülyeséget jobbra-balra. Az alkohol öl – mint ahogy ebben az esetben is.
 Terror és bántalmazás – korábbi írásunk az erőszaknak kitett férfiakról. |
Lehet, hogy az ittas vendégnek józan pillanatában eszébe nem jutna az anya és leánya felé tapogatózni, a WC-ajtót kifeszegetni, mert józanul működnének benne a normális fékek. No de berúgva! Miért is ne! Feltüzelődnek az ösztönök, ott van a két nő ígéretes domborulatokkal – hát rajta, vegyük el, ami jár nekünk!
A nő, ha józan lett volna ő is, biztosan talál más megoldást, mint hogy a hőbörgő, feltüzelt részegbe mártsa a kését. De én is láttam már olyat, hogy ismerősöm bevodkázva üldözte szerelmét, kiabálva, hogy „leszúrlak, mint a disznót!”, és ha mi, többiek elveszítjük a lélekjelenlétünket, meg is teszi. Szóval ebben az esetben jogosnak tartom az ítélőtábla döntését: lett volna más megoldás, ez bizony emberölés, nem védekezés. Minden fél találhatott volna más megoldást, ha a tudatánál van. Én minden esetben kiállok a bántalmazott nők jogai mellett, főképp, ha családon belüli erőszakról van szó. De ez nem az az eset.
