Amikor találkozunk, én még nem vagyok túl az első, reggeli kávémon, ő már túl van egy négyórás élő rádióműsoron. Kicsit sem tűnik fáradtnak, szemüvegben, hátrafogott hajjal, smink nélkül, lassan védjegyévé váló kicsattanó jókedvvel vár a stúdióhoz közeli budai kávézóban.
– A kontaktlencse az egyetlen, amire nem tudom rávenni magam reggelente! Tudod, úgy érzem, a rádióban megengedhetem magamnak, hogy szemüveges legyek – szabadkozik nevetve.
– Pedig már van gyakorlatod a hajnali kelésben…
– Sőt! Fél órával tovább alhatok, mint amikor még az RTL Klubon a Reggelit vezettem. Oda korábban be kellett érnem a smink miatt, látod, akkor nem hagyhattam ki a kontaktlencse berakását sem!
– Hogyan élted meg, amikor egyik napról a másikra felmondtak neked a tévécsatornádnál?
– Váratlanul ért, és nagyon megijesztett. Tudom, sokan vesztették el mostanában a gazdasági válság hatására az állásukat. Az én fejemben ugyanaz játszódhatott le, mint az övékében: Úristen, miből fogok megélni? Miből fizetem a számláimat? Az albérletemet? Vissza kell költöznöm huszonhat évesen a szüleimhez? Milyen ciki, hogy van két diplomám, de nem tudom eltartani magam!
– Mi segített továbblépni?
– A Rádió 1 és a Nők Lapja Cafe TV. Tudom, ez most olyan, mintha a Nők Lapjában kötelező lenne ezt mondanom, de hidd el, tényleg ezek segítettek. Az volt a legnehezebb, hogy szerdán felmondtak a tévénél, de a következő héten még nekem kellett műsort vezetnem. Úgy kellett látszólag vidáman ülnöm a stúdióban, hogy tudtam, nemsokára véget ér ez a munka, és nem tudtam, hogy mihez kezdek. Akkor voltak nagyon rossz pillanataim, az utolsó pénteken még élő adásban is elsírtam magam. Szerencsére pár nap munkanélküliség után megkezdődött a rádiós válogatás. Alighogy megkaptam azt az állást, elkezdtünk tárgyalni a Nők Lapja internetes oldalával is. Közben ismét szinkronizálok, és folyamatosan vállalok rendezvényeken műsorvezetést. A hétvégén például villanyszerelő-konferencián voltam háziasszony.
– Sok mindent elvállalsz.
– Nehezen mondok nemet feladatokra, de nemcsak a pénz miatt, hanem mert szeretem a munkámat. Gyerekkoromban ügyvédnőnek készültem, mert azt mondta a szomszéd néni, hogy azok sokat beszélnek, mint én. Kicsit tetszett az a gondolat is, hogy kiskosztümben járjak dolgozni, de éreztem, azért nem ez lenne az igazi hivatásom. Amikor megjelentek az első kereskedelmi tévék, azonnal tudtam, ez az, amire vágyom. Sohasem akartam komoly, elemző műsorokat vezetni, engem a szórakoztatás, a bohóckodás érdekel. Örökké hálás leszek az RTL Klubnak, hogy beválogattak a Fogd a pénzt és fuss!-ba műsorvezetőnek.
– A szemüveg és a kontaktlencse mellett mi a különbség a tévés és a rádiós munka között?
– A rádió spontán műfaj, ott minden pillanatban magamat kell adnom, az élő adásra nem lehet felkészülni, sokszor kell rögtönöznünk. Szerencsére Harsányi Levente jó társ ebben. A legfontosabb jó tanács, amit kaptam: meséljek sztorikat. Tehát most egész nap figyelem az embereket, és sztorikat gyűjtök, hogy aztán adásban elmesélhessem. Persze név nélkül! A Nők Lapja Cafe TV-ben inkább riporter vagyok, mint műsorvezető. A főiskolán ugyan ezt is kipróbáltuk, de izgultam. Most már teszteltem éttermet, jártunk művészpiacon, beszélgettem sztárokkal, divattervezőkkel.
– Írsz is a Cafénak.
– Az egy beteljesült álom. Még a tévénél vezettem reggeli műsort, amikor egyik este mondtam valakinek: úgy kipróbálnám az írást is! Pár nap múlva felhívott Nagy Sebestyén, az oldal főszerkesztője, hogy indul egy Különvélemény című rovat, amelyben öt nő írja meg a véleményét az aktuális hírekről. Für Anikó, Soma, Karafiáth Orsolya és Winkler Nóra mellett rám gondolt ötödikként.
– Ez a jellegzetes orgánum családi örökség?
– Igen! A család nőtagjainak nagyon mély, alt beszédhangja van, az apukám viszont olyan vékony hangon beszél, mintha még kamasz lenne. Amikor beleszól a telefonba, sokszor hiszik azt, hogy gyerek.
– A nővéred, Peller Anna, a Budapesti Operettszínház művésze, mesélte, hogy adott már autogramot helyetted…
– Rendszeresen összekevernek minket, de csak, ha külön-külön látnak bennünket, ugyanis valójában nem is hasonlítunk. Csak mindketten magasak vagyunk, szőkék, hasonló a hangunk, a mimikánk, a gesztusaink… Mindenesetre a Nagymező utcában, az Operett környékén ráköszönök minden ismeretlenre, mert nem akarom, hogy valaki azt gondolja, a nővérem átnézett rajta!
– A fiúknál sohasem használtátok ki a hasonlóságotokat?
– Nem, tudatosan nem! De persze előfordultak vicces helyzetek. Tizenhat éves koromban elkezdett nekem udvarolni egy hétvégi buliban egy srác. A következő szombaton én nem mentem bulizni, de a nővérem igen, a fiú pedig simán ott folytatta az ismerkedést, ahol velem abbahagyta… Hiszen azt hitte, én vagyok.
– Anna már boldog, férjes asszony, de a te magánéletedről keveset tudunk.
– Túl vagyok egy hosszú kapcsolaton. Pár hónapja szakítottunk, de a sebek már behegedtek, sőt azt hiszem, megmaradt a barátság köztünk. Egy hónapja pedig találkoztam valakivel. Nem szeretnék róla beszélni még, mert túl friss a dolog, de nem véletlenül ragyogok ennyire.
– Mit kell tudnia a férfinak, akitől így felragyog Peller Mariann?
– Csak három dolgot! Tudnia kell szeretetet adni, tudnia kell elfogadni a szeretetet, és jó humor is kell, mert az az egész élethez kell. Mindig a szerelmeimmel tudtam a legnagyobbakat nevetni!
– Ha hihetünk a bulvárnak, nemrég nagyon sokat fogytál. Hogyan csináltad?
– Nincsenek nagy titkok. Nem eszem szénhidrátot. Egyáltalán nem. Illetve, ez így már nem igaz, a reggeli műsor miatt kénytelen vagyok reggelizni, hiszen az adás felénél kidőlnék, ha nem ennék. Azt viszont nekem senki ne mondja, hogy reggel hétkor, többórányi munka után csak salátát ehetek… Ilyenkor eszem szendvicset, de biztos vagyok benne, hogy ezeket a kalóriákat elégetem estig. A másik titkom kétszáz perc kardioedzés…
– Mondd, hogy nem naponta!
– Nyugi, csak hetente! Az edzőm szerint ez kell ahhoz, hogy beinduljon a zsírégetés, én pedig kalóriák helyett az edzéssel töltött perceket számolom. Van még egy harmadik trükk. Azért mondom el, mert működik, pedig nem hiszek a táplálékkiegészítőkben. Már elég régóta nem mozdult a súlyom, amikor valaki ajánlotta az édesgyökér-kivonatot. Ugyanannyi edzéssel, ugyanannyi kajával lement rólam három kiló egy-másfél hónap alatt.
– Soha nem fogysz ki az energiából?
– Soha. Tudom, most meg fogod kérdezni, mi a titka ennek a nagy pörgésnek.
– Úgy hiszem, érdekelné az olvasókat.
– Hiszek abban, hogy ha pozitívan állok a dolgokhoz, ha nem kesergek, hanem azt nézem, hogyan léphetek tovább, akkor minden megoldódik. Azt hiszem, ezt a mentalitást otthonról hoztam. Nekem mindig azt mondták a szüleim: „Meg tudod csinálni! Ha van egy célod, és teszel érte, eléred majd” – és ez így igaz, tapasztalatból tudom. No és persze a mosoly is fontos. Ha rosszkedvű vagyok, vagy fáradt, rámosolygok valakire, mondok pár kedves szót neki, ettől nemcsak az ő kedve lesz jobb, de az enyém is! Mindenkinek azt javaslom, próbálja ki egyszer, hogy egy napig mindenkire mosolyog. Ja, és ha kell, tudjunk nevetni magunkon is!
