nlc.hu
Aktuális
Az illetéktörvényről 4 pontban

Az illetéktörvényről 4 pontban

Bármennyire fájdalmas, ha az ember elveszít valakit a szerettei közül, a hagyatéki ügyeket a gyászidőszak alatt kell intézni. Idén nyáron változtak a vonatkozó jogszabályok, így az elhunyt szülő gyermekei, unokái mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól. Utánajártunk, kinek mennyit kell fizetnie, ha örököl, vagy ha – szerencsésebb esetben – ajándékba kap valamit.

Amit az illetékről tudni kell

1. Kinek nem kell fizetnie?

A legfontosabb változás: a jövőben 20 millió forint fölötti örökölt vagy ajándékba kapott vagyon fölött sem fizetnek illetéket

az egyenes ági rokonok, valamint az örökbe fogadott gyermekek.

Tehát a gyermek, unoka, dédunoka stb., illetve a szülő, nagyszülő stb. az örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgy értékétől függetlenül, mentesül az örökösödési illeték alól.

2. Kinek kell fizetnie?

Mindenkinek, aki a fenti körbe nem tartozik bele, az örökölt, illetve ajándékba kapott vagyontárgy értékétől függő illetéket kell fizetnie.

Tehát a testvér, házastárs, nagynéni, unokahúg, de a nevelt vagy mostohagyermek sem mentesül az illetékfizetés alól.

Az illetéktörvényről 4 pontban

 

3. Mennyit kell fizetnünk?

A fizetendő illeték mértéke függ:

A rokonsági foktól, az örökölt, illetve ajándékba kapott vagyontárgy jellegétől (a lakástulajdon szerzésére ugyanis eltérő szabályok vonatkoznak), és a vagyontárgy értékétől.

 

És hogy ne legyen egyszerű a dolgunk, más-más az illeték mértéke öröklés, illetve ajándékozás esetén. Az örökösödési illeték mértékét az nlcafe.hu/illetek oldalon táblázatban foglaltuk össze.

4. Mi a helyzet az szjaval?

Az örökölt vagyon után nem adót, hanem illetéket fizetünk. Ha eladjuk, amit örököltünk, és többet kapunk érte, mint amekkora értékű az örökségünk volt, akkor a különbözet után személyi jövedelemadót kell fizetnünk, hiszen jövedelemhez jutottunk. Az adót a mindenkor érvényes adózási szabályok alapján kell kiszámítani.

 

Példák öröklésre és ajándékozásra

a.) Gergely feleségére, Eszterre szeretné íratni a családi vállalkozást, de a házastársak közti ajándékozás illetékköteles. Gergely úgy dönt, hogy Eszterrel közös fiának ajándékozza a vállalkozást, aki ezután törvényesen (és szintén illetékmentesen) édesanyjának, Eszternek ajándékozhatja azt, hiszen egyenes ági rokon. Így senkinek nem kell illetéket fizetnie.

b.) Örökösödés esetén ugyanígy megoldható a dolog: ha a gyermek édesanyjának ajándékozza az örökölt vagyon egy részét – az apjával még életében kötött szóbeli megállapodás alapján -, az illetékkötelesség elkerülhető.

c.) János vagyonos emberként hal meg. Rokonai a következőképpen örökölnek: 60 millió forint értékű házát fia, Pál, 45 millió forint értékű lakását nevelt lánya, Éva, 300 millió forintot érő festményeit pedig Pál és Éva egyenlő arányban örökli – úgy tűnik, a két örökös nagyjából ugyanolyan jól járt. De nem ilyen egyszerű a helyzet.

Pál egyenes ági leszármazott, így nem fizet illetéket. Nem így Éva: mivel nevelt lány, és az örökölt lakás értéke meghaladja a 20 millió forintot, 845 000 forintot kell fizetnie. Az örökölt műtárgyak után is keletkezett illetékfizetési kötelezettség – mégpedig ez esetben, mivel nem lakásról van szó, az előzőnél jóval tetemesebb, 21 420 000 forint. Nos, talán erre mondják: szegény gazdagok?

A fizetendő örökösödési illeték mértékét a következő táblázatban foglaltuk össze.

 

Öröklési illeték

Rokonsági fok

Értékhatár

Illeték mértéke lakástulajdon esetén

Illeték mértéke egyéb vagyontárgy esetén

Az örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője

20 millió Ft-ig

Illetékmentes

Illetékmentes

20-38 millió forint között

A 20 millió forint fölötti rész 2,5 %-a

A 20 millió forint fölötti rész 11 %-a

38-73 millió forint között

425,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 6 %-a

1,980,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 15 %-a

73 millió forint felett

2,525,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 11 %-a

5,250,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 21 %-a

Az örökhagyó testvére

 

20 millió Ft-ig

Illetékmentes

Illetékmentes

20-38 millió forint között

A 20 millió forint fölötti rész 6 %-a

A 20 millió forint fölötti rész 15 %-a

38-73 millió forint között

1,080,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 8 %-a

2,700,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 21 %-a

73 millió forint felett

2,800,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 15 %-a

7,350,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 30 %-a

Minden más örökös

 

20 millió Ft-ig

Illetékmentes

Illetékmentes

20-38 millió forint között

A 20 millió forint fölötti rész 8 %-a

A 20 millió forint fölötti rész 21 %-a

38-73 millió forint között

1,440,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 12 %-a

3,780,000 forint plusz a 38 millió forint feletti rész 30 %-a

73 millió forint felett

4,200,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 21 %-a

10,500,000 forint plusz a 73 millió forint feletti rész 40 %-a

 

 

Az illetéktörvényről 4 pontbanCikkünk a Nők Lapja eheti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Epres Panni: “Tamás sosem adott rám miniszoknyát” 
  • Befizetem a csekket, add bele a részed!
  • D. Tóth Kriszta: Két dudás, szeretetben
  • Jupiter – A nagy szerencse bolygója
  • Győzd le az őszi betegségeket!
  • Elég-e napi 30 perc a gyerekkel?

Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top