Miután Alex a nagy bemutatkozás előtti este szemembe mondta közös életünk egyik legemlékezetesebb bókját („Szeretném, ha a húgomnak valaki olyan lenne a példaképe, mint te.”), elhatároztam, hogy akármi is lesz, én szeretni fogom a sógornőmet. Azóta eltelt néhány év, és a feladat, bevallom, nem mindig bizonyult könnyűnek. Danielle nem egyszerű eset, de hát én sem vagyok az. Azt hiszem, erre a helyzetre szokták alkalmazni a „két dudás egy csárdában” kezdetű örökérvényűt. A nemzetközi helyzet akkor fokozódott csak igazán, amikor megszületett Lola és Sophie. Az unokatesók, noha tűz és víz, imádják egymást. Az anyukák szintén – legtöbbször.
A sógornők viszonya a versenyről szól. A szülők szeretetéért, a férjek elismeréséért, a gyerekek között. Ki a csinosabb, ki a jobb anya, ki a jobb feleség, ki jobb lánya az anyósnak stb. Szerencsés esetben a vetélkedés nem homályosítja el a női szolidaritást és az édesanyai sorsközösséget, ami két felnőtt nő között erős kapcsolatot kovácsol. Jobb pillanatainkban hihetetlen magvas beszélgetéseket bonyolítunk le Danielle-lel az anyai ösztönökről, a nevelés közben elkövetett hibáinkról, a férfifajról, az öregedésről… De a rosszabbakban pontosan ugyanazt éljük át, mint a „grandma” szeretetéért versengő lányaink.
Legutóbb, a dédnagymama nyolcvanadik születésnapján, a körülbelül negyvenfős felnőtt társaság jelenlétében kiütközött a két kislány közötti alapvető különbség. Sophie egy imádnivaló kis bohóc, míg Lola ismeretlen társaságban csöndes megfigyelő. Mondanom sem kell, hogy pillanatok alatt Sophie baba lett a mámik és pápik kedvence, míg az én lányomat (megjegyzem, rendkívül tapintatosan) hagyták, hadd oldódjon föl a saját tempójában. Danielle, a büszke anya, valósággal kivirágzott a bókok közepette. Én meg csöndben féltékenykedtem. A lányomra nem haragudhattam, az mégsem lett volna tisztességes. Lola ilyen és kész, nem vagyunk egyformák. De attól én még lehetek gyarló, hiányozhat a sütkérezés a gyerekem sikereinek fényében. Ültem az ablakpárkányon és főttem a levemben.
Aztán egyszer csak… Danielle kézen fogta Sophie-t, hóna alá csapott egy mesekönyvet és odakuporodott Lola mellé a kanapéra. Mielőtt olvasni kezdett, megkeresett a szemével és rám kacsintott, aztán megpuszilta a lányok fejét, és belemerült a mesélésbe. Nem is gondolkodtam, csöndben melléjük vackoltam én is…
Cikkünk a Nők Lapja eheti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Elég-e 30 perc a gyerekre?
- Jupiter – A nagy szerencse bolygója
- Befizettem a csekket, add bele a részed!
- Epres Panni: “Tamás sosem adott rám miniszoknyát”
- Győzd le az őszi betegségeket!
- Az illetéktörvény 4 pontja
Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!
