Aktuális

Hulinay Gabriella kozmetikus, sminkes

A sminkesek azon generációjához tartozom, akik a kozmetikát ugyanúgy szakmájuknak, sõt szerelemnek tekintik, mint a látványos sminkelést. Versenyzőkét és később mesterként is sikereket értem el.

Hulinay Gabriella kozmetikus, sminkesMár a hetvenes évek végén országos bajnokságot nyertem. Ez annak idején azért volt különösen nagy szó, mert a mezőny jóval népesebb volt, mint ma.

Akkoriban férfikozmetikában dolgoztam, ezért el sem tudtam képzelni, hogy sminkesként induljak egy versenyen. Aztán annyira belejöttem, hogy a következő évben már mester kategóriában indultam, 3-4 évembe telt, és a mesterek közt is első lettem. Amikor 1983-ban kimentem Nyugat-Berlinbe dolgozni, abbahagytam a versenyzést. Akkorra már bejártam szinte az összes szocialista országot versenyzőként valamint zsűritagként. Kuba volt a legizgalmasabb állomás.

Ezenkívül testfestéssel is elhoztam a egy különdíjat Versaillesból a „Bogarak éjszakája” című művemmel. Itthon már női szalonban folytattam a munkát és letettem a kozmetikusi mestervizsgát is. Utána abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy hónapra kivittek Párizsba a L’Oreal gyárba, mivel felvettek a Budapesten nyíló francia Lancome szalonba.

Később saját szalont nyitottam a Szent István krt. 28. szám alatt. Folyamatosan vannak tanulóim sminkversenyeken, zsűrizek, felkészítek.

Már hosszú évek óta lelkesedéssel oktatok a Nők Iskolájában. Nincs jobb érzés, mint rögtön látni az eredményt, mert a szépet szebbé, a szebbet még szebbé lehet varázsolni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top