nlc.hu
Aktuális
Kertész Zsuzsa pszichológus

Kertész Zsuzsa pszichológus

Bizonytalanságban élünk. Még az is, aki ebben a pillanatban jó sorsot mondhat magáénak. Olyan erõteljesen változik a világ, hogy vagy változunk vele, vagy lemorzsolódunk, hasznavehetetlenné válunk.

„Egy mondatoddal megváltoztattad az életemet!…”

Nemrég ezzel örvendeztetett meg az egyik résztvevő.

Kertész Zsuzsa pszichológusRoppant kíváncsi voltam, vajon mi lehetett az a mondat, és miként lehet az, hogy senki másnak nem tűnt fel, vagy legalábbis nem ilyen átütő erővel?

Azóta megtudtam, és arra is rájöttem: ahhoz, hogy valaki rárezdüljön egy gondolatra, tegyen valamit önmagáért, örüljön saját ereje felismerésének, készen kell állnia a befogadásra. 
Márpedig egyre többen vagyunk úgy, hogy szeretnénk tenni magunkért, az életünkért, mert rádöbbentünk, hogy senki más nem teheti meg helyettünk.

Bizonytalanságban élünk. Még az is, aki ebben a pillanatban jó sorsot mondhat magáénak. Olyan erőteljesen változik a világ, hogy vagy változunk vele, felvesszük a tempót, vagy lemorzsolódunk, hasznavehetetlenné válunk. Miközben ez utóbbit meggondolatlanul is a fejünkhöz vágják, meg kell őrizni önmagunkat, a magunkba vetett hitet!

Alkalmazkodás?  Elfogadás? Rendíthetetlenség? Egyszerre?  Tudni, hogy nekem mi a jó,  védnökséget vállalni önmagam felett, vállalni a felelősséget a tetteimért és mindeközben szembesülni azzal, hogy  teljes odaadást, néha erőmön fölüli teljesítményt,  a közös ügyek ellentmondás nélküli vállalását várják el tőlem? Hmmm…
Ember legyen a talpán!

Ahhoz, hogy tudjam, merre kell vennem az irányt, mindenek előtt azt kell tudnom, hogy én hol tartok, ki vagyok? Ahhoz, hogy a felelősséget ne hárítsam másra, bíznom kell magamban. Ahhoz, hogy bárki felé kinyúljak, célszerű figyelembe vennem, hogy a másik MÁSIK. Nem gondolkozhat, cselekedhet úgy, ahogyan én elvárom. Ha elutasít, nem feltétlenül kudarc, mindössze arra figyelmeztet, hogy a dolgokat lehet másként is gondolni.

Nincs „jó”, nincs „rossz”, nincs „hiba”. Ezek szavak. Tartalommal én töltöm meg őket. Ebből kifolyólag abban a pillanatban, amikor meglépek valamit, nevezhetem a „legjobb” cselekedetemnek, hiszen, ha jobbat tudnék, úgy csinálnám.
A formális logika szerint akár minden pillanatomat a „legjobbnak” nevezhetem. Így az egész életemet. Tetszik? Nem tetszik? Továbbra is gondolkozhatunk együtt.

Köszönöm a Nők Lapja Iskolája valamennyi résztvevőjének, hogy őszinte hozzáállással készek a formálódásra, pillanatnyi helyzetük átgondolására, a közös „munkára”. Noha látszólag könnyedén elröppen egy-egy nap, a végén mindenki érzi, hogy keményen megdolgozott a sikerességéért.

Kertész Zsuzsa vagyok.

Igen ő, akit a Rádióból, Tévéből, közszereplések során megismertek.
Azt a tudományomat igyekszem ötvözni pszichológusi tapasztalataimmal, amit hivatalosan 40 év során begyűjtöttem a média területéről.

 

1945 Szilveszterén születtem Rákospalotai lány vagyok. Néhány hónapnyit dolgoztam a Mechanikai Laboratóriumban, majd 1965 – 1974 a Magyar Rádió munkatársa 1974 – 2000 a Magyar Televízió munkatársa, majd főmunkatársa lettem. • A média területén bemondó, műsorvezető, riporter, szerkesztő, rendező, forgatókönyvíró, orosz nyelvű műsorok közreműködője voltam.

 

Legfelső iskolai végzettségem:

– ELTE BTK, Orosz nyelv és irodalom szak
u.o. Pszichológia szak
-Integratív pszichoterápia /KIP, Kognitív, NLP, NLPt/

1965 óta vagyok újságíró
1983 óta előadóművész
1994-ben az általam legfontosabbnak ítélt szakmai elismerés a Kazinczy díj birtokosa

1992 óta vezetem a Kertész Stúdió Bt. munkáját, ami egyet jelent a beszéd- és személyiségfejlesztéssel, közszereplésre felkészítéssel egyéni és csoportos foglalkozások formájában, csapatépítő tréningekkel, színpadi konferálással, játékvezetéssel, zsűrizéssel, prózamondással különböző hanghordozókon.

 

Kiemelt megbízóim:
ELTE Jogi Kar, Institute for International Research, International Protocol Bureau Kft, Közgazdaságtudományi Egyetem, Központi Statisztikai Hivatal, Legfőbb ügyészség, Magyar Posta Zrt, Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Turizmus Rt, Makedonski Telekomunikacii, Menedzserek Országos Szövetsége, Országos Igazságszolgáltatási Tanács, Rogner Hotel& Spa Lotus Therme Hévíz

 

 

Coaching:
 a SZÉSZEK valamint az Ernst&Young vezérigazgatójának, vezető munkatársainak felkészítése

 

 

Társadalmi szerepvállalás:
A Péterfy Kórház Jobb Betegellátásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top