Aktuális

Vakon is példás családanya, és dolgozik

Hiába veszítette el a látását, a körülményekhez képest teljes életet él Márta asszony. Gondoskodik gyerekeiről, főz, sőt dolgozik is… Azt mondja: nem tehet mást, mint elfogadni, hogy örök sötétségre kárhoztatott, és meglátni a fényt a szívében.

Vakon is példás családanya és dolgozikBármelyikünk számára példakép lehet dr. Tolnayné Csattos Márta. Az asszony ugyanis, dacára annak, hogy elveszítette a látását, töretlenül bízik az életben, és a ráborult ijesztő sötétség ellenére is megtalálja az örömet, a szépséget a mindennapokban. 

Noha már nem látja, örül gyerekei mosolyának, az emberek jó szándékának, az élet örömeinek, amelyeket ő csak bensőjében érzékel. Akik látnak, gyakran elfelejtik, hogy tulajdonképpen annak kellene örülniük, amijük van, például a látásuknak, az egészségüknek, és nem amiatt kellene sopánkodniuk, amijük éppen nincs.

Tolnayné öt éve veszítette el a látását egy betegség következtében. Az asszony örül, ha az utcán akadnak olyan kedves emberek, akik önzetlenül segítenek, és átkísérik, mondjuk, az utca másik felére. De ha ez nem történik meg, ő akkor is boldogul. Sőt, családjának is segít, és még dolgozni is képes. 

– A rehabilitációt alapvetően három dolog befolyásolja – összegez Tolnayné. – Az életkor, az, hogy ki mikor vesztette el a látását, illetve milyen nemű. A nők gyorsabban akarnak boldogulni, hiszen nekik gyakran a családjukról is gondoskodniuk kell. Nincs mese, fel kell állni a padlóról, és menni tovább. Nem mondom, hogy nem nehéz… Nagyon is az. De akkor is meg kell csinálni. Én már elfogadtam: a szívemmel látok. 

Több mint hetvenezer látássérült ember él hazánkban, évente négy-hatezren veszítik el a szemük világát. A vakok helyzetét szívén viseli Barabás Éva is, gyakran jár a Vakok Intézetébe segíteni. Az RTL Klub sztárja ugyanis egy vak fiúnak, Szabó Andrásnak köszönheti karrierjét.
– A Riporter kerestetik című rádióműsorban tizenhárom éve egy vak fiatalemberrel készítettem interjút. Nagyon nehezen akart kötélnek állni. Attól félt, hogy majd lepontoznak a kérdéseim miatt. Végül a maximumot kaptam, és talán ennek köszönhetem, hogy elindult a karrierem. Még most is beszélünk néha egymással.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top