nlc.hu
Aktuális
A nők megváltoztathatják a világot

A nők megváltoztathatják a világot

A nők sokkal többet hajlandóak jótékony célokra fordítani, mint a férfiak – derült ki egy friss tanulmányból. Vajon mindez jelentheti-e azt, hogy csak a nők képesek arra, hogy megváltoztassák a világot? Soma Mamagésa különvéleménye.

A hír: A nők szívesebben jótékonykodnak
A kutatás számos olyan tényezőre világított rá, amelyek a szakemberek szerint mind hozzájárulnak a női nagylelkűség mértékének növekedéséhez. Egyre több nő dolgozik, és a fizetésük is emelkedik. Sokuknak van már diplomája, amely magasabb jövedelem kategóriákat nyit meg előttük, illetve ma már a nők 26 százaléka keres többet a férjénél.

Korábbi kutatások szerint a nők kifejezetten adományozásra sarkallják a férjüket, és a házasságban élő asszonyok jóval több, jótékonykodással kapcsolatos döntést hoznak. „Azt hiszem, az általános feltevés az, hogy a nők hajlamosabbak adni, de csak kisebb összegeket” mondta Mesch, aki szerint a mostani eredmények azt mutatják, hogy a valóságban a nők többet és többfajta célra adományoznak, mint a férfiak.
„A nők kezében van a kulcs a világ megváltoztatásához” mondta Elaine Lyerly, az Amerikai Vöröskereszt szárnyai alatt működő Tiffany Circle szervezet önkéntes elnökhelyettese, akit nagyon meglepett, hogy az eredmények szerint az özvegy férfiak jóval több pénzt fordítanak jótékony célra, mint az özvegyen maradt nők. „Talán azért van így, mert a feleségeik nagy hatással voltak rájuk a haláluk előtt” mondta.

Különvélemény Soma Mamagésától
A nők megváltoztathatják a világotA nagy spirituális tanítók jelenleg ezt úgy mondják, hogy a mindannyiunkban ott lakozó női oldal az, ami a kulcs a világ megváltoztatásához. Tehát a férfi feladata a benne levő anima megélése, erősítése. (Ahogy a nőé az animus, de ez történik is vastagon.) Megértem a férfiakat, nem könnyű most nekik. Évszázadokon át azt kondicionálták beléjük, hogy ne nyilvánítsák ki az érzelmeiket („ne pityeregj, fiúhoz nem illik a sírás, a fecsegés, az elérzékenyülés” stb. ), ráadásul míg a nőnek mindkét agyféltekéjében van érzelemért felelős agyi terület, a férfinál csak az egyikben.
Tehát az együttérzés és egyáltalán az érzelmek intenzív megélése eddig jellemzően a nő erőssége volt, feltehetően ez az oka annak, hogy a nők sokkal többet, gyakran kétszer annyi pénzt hajlandóak jótékony célokra fordítani, mint a férfiak.

Annak pedig, hogy az özvegy férfiak jóval több pénzt fordítanak jótékony célra, mint az özvegyen maradt nők, én azt tudom elképzelni okként, hogy az özvegy a gyászában a másik elengedése által őt magát éli meg. Tehát amíg a férfi gyászolja a nőt, a hiányában megéli őt magát. Így marad tevékeny a halott az itt levő által. Ha azonosulunk a másikkal, bizonyos szempontból pótoljuk a hiányát.

Tavaly elmentem a pénzmágnes-konferenciára, ahol a pénz „bemágiázásának” utolsó és egyik legfontosabb alapköveként azt mondta Domján László (az agykontroll hazai nagy mestere), hogy csak az fog kapni, ahhoz jön a pénz, aki ad. (Régi törvény az „adva kapsz”, szinte minden vallásban jelen van.) Olyan ez, mint a kilégzés és a belégzés együttese. Hogyan is lehetne egy idő után az egyik a másik nélkül? Épp ezért nem is értem a (férfiak által irányított) világot. Rengeteg pénz, felhalmozott érték, élelmiszer van a világban. Ha működne a szeretet és az együttérzés, akkor ez az egész forogna, és eljutna oda is, ahol szükség van rá. Végletek vannak, mérhetetlen pazarlás és elképesztő ínség.

A nők megváltoztathatják a világotSoma összes korábbi különvéleménye egy helyen – katt ide!

Nemrég voltam Franklin Covey: A kiemelkedően eredményes emberek hét szokása kurzuson. (A világ jelenleg 100 legsikeresebb cégének a 90%-a ezzel a módszerrel dolgozik.) A negyedik szokás a „gondolkodj nyer-nyerben!”. A munkafüzet ezen oldala azzal az idézettel indul, hogy „miért élünk, ha nem azért, hogy megkönnyítsük egymás életét?” (George Eliot). Tehát rájöttek (a férfiak is), hogy hosszú távon csak akkor lehet gyümölcsöző egy vállalkozás is, ha a másik is jól jár. (Nyilván ez mindenfajta kapcsolatra vonatkozik.) Tehát ily módon is ADNI a másiknak. És mindig csak annyit, ami tőlünk még nem vesz el! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top