Kissé leegyszerűsítve, két dologban döntött a Parlament, pontosabban annak kétharmados fideszes többsége múlt hét hétfőn.
Egyrészt a következő 14 hónapban a dolgozók bruttó bérének az a 8 százaléka, amely eddig a magánnyugdíj-pénztárakba ment, most az államot gazdagítja. Másrészt pedig eldőlt, hogy megnyílik a lehetőség a visszalépésre az állami rendszerbe. Mit jelent mindez? Az első kérdésre egyszerű a válasz: azt, hogy az állam önhatalmúlag magához vonta az emberek nyugdíjcélú megtakarításának egy részét. Mi lehet ennek a következménye? Ez még beláthatatlan.
Az biztos, hogy a magánkasszákba jövő év végéig nem érkezik pénz, de működési költségek felmerülnek, így a tagok ottani vagyona kis mértékben tovább apad majd. A fő kérdés az, hogy mi lesz az államhoz kerülő pénzzel. Sajnos ez az, amiről semmit sem lehet tudni.
A nyugdíjvédelmi megbízott megígérte, hogy a 14 havi elvonást az állam kompenzálni fogja, a pénzeket jóváírják az állami rendszerben, de hogy miként, egyelőre nem nyilvános, vagy még nem találták ki. Arról sem lehet tudni, hogy miként tartja nyilván majd az állam a magához vont megtakarításokat, lesznek-e abban is egyéni számlák. Azt azonban sejteni lehet, hogy az állami rendszerbe került pénz nem lesz örökölhető, míg a magánkasszákban levő mindig is az volt. Ez fontos szempont lehet majd a visszalépésről szóló döntésnél is, viszont nincs semmiféle időkényszer: várhatóan a jövő év végéig kell erre választ adniuk az embereknek, addig pedig bizonyára sok új részletre derül még fény az állami rendszerrel kapcsolatban.
A következő hónapokban a kormány nyilván tovább „promózza” majd az állami rendszert, azonban eddigi kommunikációja alapján (a jogos kritika mellett jókora csúsztatásokra, sőt valótlanságok ismételgetésére vetemedtek a kasszákkal kapcsolatosan) érdemes lehet inkább a nyugdíjrendszert jól ismerő szakértők véleményére támaszkodni majd a döntésnél, nem pedig a politikusokéra.
