Színész akartam lenni tizenhat éves koromig. Volt színész és színházi ember a családomban, sokat forogtam ilyen körökben és nagyon tetszett. Jártam is színjátszókörbe. Viszont tizenhat éves korom körül a párom által, aki a Színművészetire járt, közelebbről is megismertem ezt a világot, és jobban átláttam azt, hogy az én lelki alkatomnak ez a pálya nem biztos, hogy a legalkalmasabb, illetve hogy nem lenne bölcs választás erre a pályára menni. Akkortájt nyitott voltam mindenre, de az alkotó jellegű pályák voltak azok, amelyeket el tudtam magamnak képzelni. Fokozatosan alakult ki az érdeklődésem, szerettem volna kicsit meghatározni azt, hogy az emberek milyen módon öltözködnek és milyen tárgyakat használnak a hétköznapokban.
Tudtam, nincs B-verzió
Negyedik évben már sokat jártam rajzolni és tudatosan készültem az Iparművészetire. Hála istennek, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, ahova jártam, teret engedtek az embernek, hogy az érdeklődési körének megfelelő irányban tudja képezni magát. Első alkalommal nem vettek fel. Sikertelen felvételi esetén sokan elkezdtek egy másik egyetemet, amolyan B-tervként, hogy mégis csináljanak valamit. Én viszont olyan vagyok, ha valamit kitalálok, abban megkérdőjelezhetetlenül hiszek. Tudtam, hogy nincs B-verzió, össze fog jönni. Ezért nem osztottam meg a figyelmemet, hanem erre fókuszáltam. Nonstop huszonnégy órában erre készültem, heti hatszor jártam rajzolni, mellette otthon is dolgoztam, terveztem. A felvételire készülésnél a nyomott anyag tervezése ment a legkönnyebben, és biztos voltam abban, hogy ezt nem szeretném öt évig tanulni, mert ez már jól megy. Másrészt a ruha szakirány volt az, amire legnehezebb volt bejutni szakosodáskor. Nyilvánvaló volt, hogy a legnagyobb ellenállás irányába fogok haladni, és ez is érdekelt a legjobban, úgy éreztem, ebben rengeteg lehetőség és tanulnivaló van. Az egyetem elején több jelmeztervezői munkám volt, és inkább ezen a területen voltam tapasztalt. Aztán halasztottam az egyetemen és külföldre mentem egy évre. Amikor visszajöttem, egy másik osztályba kerültem és találkoztam Kiss Tiborral. A vele való megismerkedés hatására kezdtem el másik irányba fordulni, majd közösen indítottuk el a Je Suis Belle-t.
Annyi jó dolog történik…
Amikor kimentem külföldre, az azzal is járt, hogy feladom a filmes munkáimat, de úgy éreztem, huszonegy évesen még nem vagyok kész arra, hogy elköteleződjek egy irányba. Félig ösztönös döntés volt, de nagyon jó döntés. Nem aggódom előre, hogy mi lesz, ha nem jön össze valami. Annyi lehetőség jön, sokkal több, mint amennyire időm lenne. Így sem elég a huszonnégy óra. Annyi jó dolog történik, hogy nincs idő arra gondolni, hogy mi lesz, ha nem sikerül valami. Mindig van egy következő lépés. Szerencsésnek tartom magamat, hogy mindig olyan jó irányba vetett az élet, hogy a döntések, amelyek akkor nem tűntek biztosnak, utólag helyesnek bizonyultak. Az embernek valószínűleg fel kell ismernie a szerencsés találkozásokat és bele kell vágni dolgokba. Az egyetemen például rengetegen nem vágtak neki Londonnak, mert azt mondták, hogy London drága és kevés az ösztöndíj. Inkább elmentek egy olyan városba, ahol szakmailag ugyan nem fejlődtek annyit, de nem kerültek anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe. Én viszont bevállaltam; délután ötig iskolában voltam, utána meg mentem dolgozni éjjel egyig egy bárba és megkerestem a maradék pénzt. Azt gondolom, hogy semmi sem lehetetlen, és bátran bele kell csapni a következő dologba. Nyilván ha valaki nem bízik magában és a körülötte lévő emberekben, és nem elég nyitott, akkor nehezebben lép előre. Szerencsésnek tartom magam, hogy megtaláltam a megfelelő társat, és hogy lehetőségeket hoz elém az élet, de biztos, hogy ez kettőn múlik. Vannak álomképeim, hogy nyugdíjas koromban gyerekeknek fogok kerámiatáborokat tartani, meg hogy jógaoktató leszek, de ezek nem reális dolgok. Biztos vagyok benne, hogy ha valami szörnyű dolog folytán kiszorulnék a divattervezésből, akkor is tudnék még sok más dolgot csinálni. Vannak B-verzióim, de nem reálisak.
Dévényi Dalma Alma a Je Suis Belle (http://www.jesuisbelle.hu/) tervezőpárosának női tagja. A Je Suis Belle 2007-ben elnyerte a Fashion Awards Az év fiatal divattervezője díját. Ruháik Európa számos nagyvárosában kaphatók.
