
Egy magas termetű óvónő állt föl, és kezdte ismertetni a nevelési programot.
Az apuka velem szemben elnyomott egy ásítást. Az anyuka mellettem nekitámaszkodott a falnak. Én is letettem a jegyzetfüzetemet – és hátradőltem. Ajjaj. Kellett volna hideg élelmet hoznom.
Még kettő perc sem telt el a beszámolóból, amikor már szégyelltem magam. Az óvónéni ugyanis élvezettel, átéléssel és hihetetlen meggyőződéssel beszélt a gyerekeinkről. Az eszükről, a képességeikről, a tiszta szívükről, naiv lelkükről, alakuló személyiségükről. Körülöttem egymás után egyenesedtek ki a gerincek, emelkedtek föl a fejek.
„A gyerekek azért vannak itt, hogy játsszanak, hogy jól érezzék magukat. Nincsenek agyonszabályozott foglalkozások, szinte észrevétlenül tanítjuk őket.”
Mire ezt a két mondatot befejezte, már tudtam, hogy Lola a lehető legjobb kezekbe kerül. És ez még nem minden. Valószínűleg elenyésző kisebbséghez tartozik az óvodánk azzal, hogy nincsenek különfoglalkozások, fizetős sport- vagy nyelvtanulási lehetőségek.
Félreértés ne essék, Lola és a család nagyon szerette az eddigi óvodát is, jó volt, hogy megtanították úszni, hogy kipróbálhatta, hogyan kell a teniszlabdával bánni, hogy balettórára járt – és a sor még folytatódhatott volna, ha akarjuk az angollal, a dzsúdóval satöbbivel. Viszont egy négy-öt évesnek – ebben masszívan hiszek – a játék az elsődleges dolga. Nem kell, hogy éremért versenyezzen, nem kell, hogy pontokért hajtson, nem kell, hogy megtanulja a stopperórát. Nem kell, hogy olyan heti beosztása legyen, amilyet egy topmenedzser is megirigyelhetne. Az egészséges versenyszellem amúgy is kialakul, a tehetség pedig előbb-utóbb megmutatja magát, nem lehet, nem is kell elfojtani. Lola például az óvodaváltás után azt mondta, hogy balettra az új helyen is szeretne járni.
Látom rajta, hogy fontos neki a tánc és a zene, kerestem hát neki lehetőséget a faluban. Viszont az úszást, teniszt egyáltalán nem emlegeti, így aztán nem is erőltetjük. Még másfél éve van a boldog óvodáséletből. Szeretném, ha élvezné ezt az utolsó, igazán felszabadult időszakot.
Az eheti szám tartalmából:
– Túlterhelt gyerekek
– Vágatlanul Frei Tamás – Mégis, mit keres Nizzában?
– 1 csapatban táncolnak – Gyógyultan a kegyetlen rák után
– Hálószobatitkok
– 10 tipp az egészséges étkezéshez
– Ezotéria: Vonzzuk be a jót!
Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!