Ehhez is hozzá lehet szokni. Az agyam szelektált a sok információ közül, a kezem szinte észrevétlenül jegyezte le az alapokat. A többi ismerősen, ezért aztán biztonságosan hangzott. Vagyis: volt időm óvatosan feltérképezni szülőtársaimat és az óvónéniket, dadusokat, lassan, egyesével. Mentségemre szól, hogy nem én voltam az egyetlen, sőt mi voltunk többségben. Békés fürkészgetésünket egyszer csak egy határozott hang zavarta meg.
Egy magas termetű óvónő állt föl, és kezdte ismertetni a nevelési programot.
Az apuka velem szemben elnyomott egy ásítást. Az anyuka mellettem nekitámaszkodott a falnak. Én is letettem a jegyzetfüzetemet – és hátradőltem. Ajjaj. Kellett volna hideg élelmet hoznom.
Még kettő perc sem telt el a beszámolóból, amikor már szégyelltem magam. Az óvónéni ugyanis élvezettel, átéléssel és hihetetlen meggyőződéssel beszélt a gyerekeinkről. Az eszükről, a képességeikről, a tiszta szívükről, naiv lelkükről, alakuló személyiségükről. Körülöttem egymás után egyenesedtek ki a gerincek, emelkedtek föl a fejek.
„A gyerekek azért vannak itt, hogy játsszanak, hogy jól érezzék magukat. Nincsenek agyonszabályozott foglalkozások, szinte észrevétlenül tanítjuk őket.”
Mire ezt a két mondatot befejezte, már tudtam, hogy Lola a lehető legjobb kezekbe kerül. És ez még nem minden. Valószínűleg elenyésző kisebbséghez tartozik az óvodánk azzal, hogy nincsenek különfoglalkozások, fizetős sport- vagy nyelvtanulási lehetőségek.
Félreértés ne essék, Lola és a család nagyon szerette az eddigi óvodát is, jó volt, hogy megtanították úszni, hogy kipróbálhatta, hogyan kell a teniszlabdával bánni, hogy balettórára járt – és a sor még folytatódhatott volna, ha akarjuk az angollal, a dzsúdóval satöbbivel. Viszont egy négy-öt évesnek – ebben masszívan hiszek – a játék az elsődleges dolga. Nem kell, hogy éremért versenyezzen, nem kell, hogy pontokért hajtson, nem kell, hogy megtanulja a stopperórát. Nem kell, hogy olyan heti beosztása legyen, amilyet egy topmenedzser is megirigyelhetne. Az egészséges versenyszellem amúgy is kialakul, a tehetség pedig előbb-utóbb megmutatja magát, nem lehet, nem is kell elfojtani. Lola például az óvodaváltás után azt mondta, hogy balettra az új helyen is szeretne járni.
Látom rajta, hogy fontos neki a tánc és a zene, kerestem hát neki lehetőséget a faluban. Viszont az úszást, teniszt egyáltalán nem emlegeti, így aztán nem is erőltetjük. Még másfél éve van a boldog óvodáséletből. Szeretném, ha élvezné ezt az utolsó, igazán felszabadult időszakot.
Cikkünk a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.
Az eheti szám tartalmából:
– Túlterhelt gyerekek
– Vágatlanul Frei Tamás – Mégis, mit keres Nizzában?
– 1 csapatban táncolnak – Gyógyultan a kegyetlen rák után
– Hálószobatitkok
– 10 tipp az egészséges étkezéshez
– Ezotéria: Vonzzuk be a jót!
Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!
