Aktuális

Vonzzuk be a jót!

Sokszor hallottuk már: amilyen a kisugárzásunk, olyan helyzeteket vonzunk be. De hogy a kisugárzásunk minőségét meghatározhassuk? S ha nem jó, változtathassunk rajta? Egy új terápiás módszer ezt ígéri.

Vajon az ezotériában van új a nap alatt? Művelői nagy része szerint nincs. Ám ezt cáfolja az úgynevezett AFT (Attractor Field Technique), vagyis vonzásmező-terápia, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az AFT a kineziológia módszerét alkalmazó eljárás, amely a Hawkins-féle vonzásmezőkön alapul.

Halász Alexandra ezotériával és a vonzásmezőkkel foglalkozó szakember szerint ez a módszer arra jó, hogy az ember megszabaduljon a rossz szokásaitól, a régi beidegződéseitől, és boldogabban, sikeresebben élje az életét.

A szakember szerint a vonzásmezőt úgy is el lehet képzelni, mint egy aurabuborékot, amely körülvesz bennünket. Ez a buborék nem áll másból, mint gondolataink, érzelmeink és a velünk történő események lehetőségeiből. Amilyen az általános életérzésünk, olyan eseményeket vonz be életünkbe az aurabuborék, és természetesen olyan emberek is csapódnak hozzánk.

 

A nyolc rossz vonzásmező

Vonzzuk be a jót!Első helyen áll a szégyen, amely a legpusztítóbb és legalacsonyabb rezgésű mező. Akit ez a buborék vesz körül, annak az élet végtelen megaláztatások sorozata, őt csak sajnálni lehet. A szégyen gyakran vezet megbetegítő titkolózáshoz.

A második helyen áll a bűntudat. A bűntudatba beleragadt ember gyakran vádol másokat a saját helyzetéért. Mindenben ártó szándékot szimatol, hajlamos magára venni az ítélkező szerepét. Mindig mindent jobban tud, gyakran tesz „építő jellegű” szemrehányást.

A harmadik az apátia. Az apátiába süllyedt emberen szinte lehetetlen segíteni. Reménytelenségük oly átható, hogy a segítőkre is átragad. Például ezért veszélyezteti a kiégés érzése a szociális munkásokat.

A negyedik helyen a bánat vonzásmező áll, és ahol a bánat egyszer medret vájt a lélekben, ott mindig lesz valami, ami megtöltse.

Az ötödik helyen a félelem vonzásmezeje áll. Ebben az aurabuborékban csupa olyasmi történik, ami miatt az ember úgy gondolja, indokolt félni. Az ilyen ember gyakran válik áldozattá, illetve ennek másik oldala is igaz: lehet, hogy pont ő lesz a megfélemlítő, aki gyakran napszemüveget visel, hogy ne lássuk szemében a vibráló félelmet. A félelem mezőjében élő emberek azért is szeretnek csapatban járni, mert félnek egyedül.

A hatodik helyre kerül a sóvárgás. A vonzásmezőjében élő ember reménytelenül vágyakozik. És ha mégis megkapja, amiről álmodott, rendszerint elrontja valamivel.

A hetedik helyre a harag vonzásmezeje kerül. Az előzőekhez képest egészen magas energiaszintet képvisel. Ezért törekednek némely terapeuták arra, hogy provokálással felbosszantsák a pácienst. Ugyanis ha dühös tud lenni, akkor már nem is depressziós (vagyis kijön az apátia tudatszintjéről.) A harag aurabuborék csapda is lehet, mert gyűlöletet, elszigetelődést, agresszivitást és számos betegséget is generál.

A nyolcadik a beképzeltség vonzásmezeje. A gőgös ember nagyon energikus, semmi baja önmagával. De az ilyen lufi hamar kipukkad, és az illető a lista legalján, a szégyen tudatszintjén találja magát.

 

Kiút a csapdákból

Ezekből a rossz vonzásmezőkből ki, illetve át lehet lépni a bátorság vonzásmezejére, ahol esélyt kapunk a szembenézésre, igazi változtatásra. A bátorság vonzásmezején képesek vagyunk őszintének lenni, ezért van akkor gyógyító ereje például a gyónásnak.

A bátorság ahhoz is kell, hogy meg tudjunk bocsátani. Miután szembenéztünk a helyzettel és meg mertük engedni magunknak, hogy megéljük a vele járó fájdalmat, eljött a megbocsátás ideje. A megbocsátás kinyitja a gyógyulás kapuját, míg a sérelmek dédelgetése benne tart a szenvedés világában. Nem véletlenül beszéltek oly sokat a régi vallásalapítók és szentek a megbocsátás fogalmáról.

Halász Alexandra véleménye szerint a módszer kipróbálása után (ehhez szakember kell, aki a kineziológia bevonásával mutatja meg energiamezőnket) magasabb tudatszintre lehet emelkedni: az öröm, a pártatlanság, a szeretet világába. A nagy műalkotások, zeneművek, épületek és szent helyek, amelyek örömmel és lelkesedéssel képesek eltölteni bennünket, szintén magas szintű vonzásmezővel bírnak. Hasznos ezt minél gyakrabban megtapasztalni, hagyni, hogy hatással legyenek ránk.

Ajánlott irodalom: Dr. David R. Hawkins: ERŐ kontra erő.

Vonzzuk be a jót!Cikkünk a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.
Az e heti szám tartalmából: 

– Túlterhelt gyerekek
– Vágatlanul Frei Tamás – Mégis, mit keres Nizzában?
– 1 csapatban táncolnak – Gyógyultan a kegyetlen rák után
– Hálószobatitkok
– 10 tipp az egészséges étkezéshez
– D. Tóth Kriszta: Játszani is engedd

Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted! 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top