nlc.hu
Aktuális
Lejárt a házasságok ideje?

Lejárt a házasságok ideje?

Legalábbis erre enged következtetni az a felmérés, melynek során amerikaiakat kérdeztek gyermekvállalásról, együttélési formákról, a család intézményéről... A hír kommentálására Karafiáth Orsolya vállalkozott.

A hír: Lejárt a házasságok ideje
Tízből négy amerikai elavultnak tartja a házasság intézményét, minden harmadik gyerek pedig egyedülálló szülővel él – állapította meg egy friss amerikai felmérés.
A tanulmányból – melynek eredményét a Pew közvélemény-kutató intézet hozta nyilvánosságra – kiderült, hogy a 18 év alattiak 29 százaléka olyan szülővel vagy szülőkkel él együtt, akik vagy meg sem házasodtak, vagy elváltak. Ez az arány ötszöröse az 1960-as adatnak.
A megkérdezett amerikaiak 39 százaléka véli úgy, hogy a házasság intézménye elavult; bő három évtizede, 1978-ban a válaszadóknak csak 28 százaléka vélekedett így.
Arra a kérdésre, hogy mi számít családnak, a túlnyomó többség bejelölte a „házaspár gyerekkel vagy anélkül” választ, ötből négyen az „együtt élő, ellentétes nemű”, ötből hárman pedig az „együtt élő, azonos nemű párokat” is e meghatározás alá sorolták be.
Van azonban egy olyan amerikai hagyomány, amely változatlanul népszerű. Tízből kilenc megkérdezett felelte azt, hogy bővebb családjával együtt tölti el a hálaadás ünnepét, ami átlagosan 12 főt jelentett.

Különvélemény Karafiáth Orsolyától

Lejárt a házasságok idejeTegnap este egy olyan műsort vezettem, ami igazán közel állt a szívemhez, egy galéria tízéves fennállását ünnepeltük. Ha jól érzem magam a színpadon, csak úgy süt belőlem az energia, érzem, hogy hatok a hallgatóságomra. Némelyekre túlságosan is. Most is odalépett hozzám egy snájdig fiatalember. Nagyon-nagyon mélyen a szemembe nézett, és lassan, tagoltan kérdezte: „Orsolya, maga is hisz a sírig tartó szerelemben?” Kicsit megrettentem, mi lesz, ha igent mondok, hogy az vajon egy másik kérdésre is válasz lesz-e azonmód. „Nem, nem igazán” – rebegtem óvatosan, mire a férfi szomorúan távozott.

A válaszommal talán nem állítottam valótlant, tényleg nem tenném le a voksom amellett, hogy egyetlen partner mellett lehorgonyozva kell élnünk addig, míg üt az utolsó óránk. Mert ugye ismerjük a mondást: ha egyet választunk, azzal sajnos kizárjuk az összes többit. És nincsen választás kétely nélkül. Éppen így az abszolút szerelmi házasságban sem hiszek, pontosabban abban, hogy ha azt érezzük, megtaláltuk az „igazit”, rögvest loholjunk az anyakönyvvezető elé. Ha így tettem volna, akkor bizony már elég sok férj sorakozna a hátam mögött.
Még tizenévesen megragadott Shaw egyik gondolata (pontatlanul fogok idézni, mert sehol nem találom a könyvet), melyben az ideál és a valóság kapcsolatát elemzi. A lényeg az, hogy álmainkban ott az ideális nő, az eszményi hölgy, a világ legfinomabb dámája, akiért epedünk, lángolunk. Ám ha ez a tünemény igent mond nekünk, egyszerre csak azt vesszük észre, hogy van egy hetvenkilós feleségünk…
Sokan nem tudnak megbékélni ezzel az ellentmondással, észrevettem, hogy sok lány (fiatal nő) képzelete csak a gyönyörű menyasszonyi ruháig, kastélyszállóban megtartott esküvőig, illetve a firenzei nászútig tart. Aztán szép lassan jönnek a házasévek, amiből már köszöni, de ilyen formában nem kérne, ha választhat. Férfiakra egy hatványozottan igaz. Éppen ezért a bajok ott kezdődnek, ha a házasságot egy romantikus kalandként,  és nem egy, a gyerek(ek) felnevelésére és/vagy gazdasági közösség működtetésére kötött szövetségként fogjuk fel.
Közhely, de a szerelem elillan, és nagy kérdés, hogy mi marad utána. Jó esetben egy szilárd kettős, mely felbonthatatlan, rossz (és általánosabb) esetben könnyen-nehezebben elintézhető válóper.  

A közelmúltban jelent meg Szilágyi Vilmos A nemek viszonyának jövője (egyenrangúság, nyitottság, önmegvalósítás) című könyve (amiről már értekeztem egy hetilap hasábjain, Út az új monogámia felé címmel), amely kitűnő kalauz lehet a témához. Mert az tényleg világosan látni kell: a hagyományos értelemben vett házassági intézmény csődbe jutott. És a folyamat nem ma kezdődött. Elég csak ránéznünk a válási statisztikákra, vagy beszélgetni barátnőinkkel, akik vagy gyerekeiket egyedül nevelő anyukák, vagy rossz házasságban lévő harmincas-negyvenesek. Szilágyi a nyitott házasság mellett érvel, ahol a stabil báziskapcsolatunk mellett működtetünk párhuzamos viszonyokat is. Ám ezeket nem lapulva, sunyítva és titokban: ezek a paralel ügyek megbeszélés tárgyát képezik. Mivel a berögződéseink hagyományosan egészen másmilyenek, nehéz lesz erre a modellre ráállni, nem is mindenkinek fog sikerülni. Szilágyi szerint (és szerintem is) a lényeg a nevelésen van, elvégre mindenki olyan példát követ, amit kulturálisan közvetítenek felé. Számomra ma még elképzelhetetlen, hogy vígan kitárgyaljam a majdnem-férjemmel (együtt élünk) a lehetséges szeretőink előnyeit és hátrányait, de a jövő, ki tudja, mit hoz.
„A szexualitás vidéki hentes” – hogy egy költőt idézzek, és a vágyaink néha szabályozhatatlanok. De ha van egy szoros lelki kapcsolatunk, nem kell beáldozni a hevület lángoló tüzében. Főképp nem a másikat átvágva, becsapva, mert ez már önmagában erodál egy úgynevezett őszinte kapcsolatot. „A házasság rossz, de nem találtak még fel helyette jobbat” – mondják. És amíg nincs újabb ötlet, aknázzuk ki a régit, a lehető legjobban. Az elején említett fiatalembernek pedig a legjobbakat, remélem, ő azon kevesekhez tartozik majd, akiknek sikerül…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top