Ide nekem az oroszlánt is! – így foglalta össze édesanyám, hogy milyen gyerek voltam. Mindenféle foglalkozást elképzeltem magamnak, a költőtől a festőművészen át a színésznőig. Elég extrovertált ember voltam és vagyok, mindig valamiféle tűzijátékot akartam magam körül – a szüleimnek nem volt könnyű dolga velem. Gyerekként komolyan foglalkoztatott a színészet, amelynek nálunk családi hagyományai is voltak, hiszen az anyai nagymamám színésznő volt, a nagyapám rendező.
Megfordult körülöttem a világ
 |
| Fotó: Végel Dániel |
11 évesen azonban törés következett az életemben, amikor a szüleimmel kiküldetésük miatt Németországba költöztünk. Megfordult körülöttem a világ; a kommunikáció szintje először nullára esett vissza. Az elején gyakorlatilag kuka voltam, és ezért nem tudtam kiélni a szereplési vágyamat úgy, ahogy itthon. Amikor végre megtaláltam a helyem, angol nyelvű színjátszócsoportba jártam és rajzolni tanultam. Egyik helyen sem éreztem azt, hogy nagyon kimagasló lennék, viszont imádtam a kimagasló személyiségeket a művészetben, ezért döntöttem úgy, hogy művészettörténetet fogok tanulni. Az érettségi után hazatérve, a külföldi, szabad gondolkodásra nevelő iskolai rendszerből kikerülve, az itthoni lexikális követelményeknek, úgy éreztem, nem fogok tudni megfelelni, ezért előbb irodalmat kezdtem el tanulni. 19 évesen férjhez mentem, és követtem a férjemet vissza Németországba, ahol beiratkoztam művészettörténet szakra. Mindkét szakon diplomáztam, de a művészettörténet lett a fő szakmám.
Az egyetem után az aacheni dómban dolgoztam, ahol ezeréves kódexekkel és román kori művészettel foglalkoztam. Emellett gyerekeknek tartottam játékos művészettörténeti foglalkozásokat. Létrehoztam egy máig sikeresen működő projektet, amelynek keretében gyerekek tartanak idegenvezetést az aacheni dómban. Az idős püspök és a papok először árgus szemekkel figyelték, hogy mi lesz itt, ha a gyerekeket beengedjük, de mi tudtuk, hogy a gyerekeknek nagy élmény, ha az ember feladatot ad nekik, felelősséget ruház rájuk és bízik a tudásukban. A gyerekek szabadon, nem betanulva, saját stílusukban meséltek a látogatóknak a dóm történetéről. Egy múzeumpedagógiai kiadványt is írtam németül gyerekeknek az aacheni dómról. Számos kiállítást szerveztem és vittem Budapestre. Ez volt az egyik életem. Ismét következett ugyanis egy újabb váltás.
A véletlen is közrejátszott
A párom eladta a családi céget, hazatértünk Magyarországra és megszületett a kislányom. A szülés után egy gyerekeknek szóló művészettörténeti könyv megírásával foglalkoztam. A gyerek és az írás mellett azonban még hiányzott valami. Hajtott az alkotási vágy, szerettem volna valamit a kezemmel teremteni. Másfelől a párommal úgy éreztük, hogy jó lenne valamit ketten, együttesen létrehozni, hiszen az eddigi tapasztalataink alapján nagyon jó páros vagyunk. Ha nem figyelünk fel a villára, talán máshogy alakul minden. Amikor megláttuk az épületen a hirdetést, még az utca végén felhívtuk a megadott telefonszámot, holott akkor még nem kerestünk épületet, igazából még nem is tudtuk konkrétan, pontosan milyen profilú legyen a családi cég. A Villa Bagatelle megteremtésében ilyen szempontból a véletlen is közrejátszott, létrehozása azonban csodálatos, intenzív élményt jelentett mindkettőnknek.
 |
| Fotó: Végel Dániel |
Munka közben tanulok
A régi munkámból az esztétikum és a kreatív ötletelés adja a folytonosságot. Nagy újdonságot jelent a csapatmunka. Mindig magányos farkas voltam, kurátorként, projektvezetőként egyedül dönthettem. Itt abszolút új helyzet, hogy egy csapat része vagyok. A másik a pénzügyi oldal: korábban is a feladataim közé tartozott például szponzorokat keresni vagy karitatív gyűjtést szervezni a dómnak, a Villa Bagatelle-ben azonban úgy kell szépet létrehoznom, hogy azt el is tudjam adni.
Míg korábban sokszor improvizatív módon, viszonylag szabadon dolgoztam, itt rendkívül szervezetten, az időt figyelembe véve kell tevékenykedni. Sok mindent tanulok az itteni munkám közben, és a családi cégnek nagy előnye, hogy a családtagjaim egyenesen és gyorsan közlik, ha valamit nem jól csinálok. A szervezés, a kommunikáció és a személyzeti kérdés terén még sok tanulnivalóm van. A munkakultúra terén bizonyos fokig érzem a különbséget a külföldi tapasztalataim és a hazai viszonyok között. Némely előítéletet sajnos igazolnak a hétköznapok. Néha a fejemhez vágják, hogy németesen akarom intézni a dolgokat, amikor elvárom a pontosságot és azt, hogy visszaszóljanak telefonon. Mindamellett számomra dominál az élmény, hogy úgy érzem, itt, Budapesten vagyok itthon.
Millió tervem van még. A Villa mellett a párommal együtt létrehoztunk egy meseterápiás központot Paloznakon. A művészetterápia és a meseterápia ötvözése rendkívül foglalkoztat. Lelkesít az értékek továbbadásának feladata.
http://www.villa-bagatelle.hu
