Amikor a legendás fenegyereket megpillantom a kávézóban, épp elmélyülten játszik az iPodjával.
– Tisztára, mint a fiam. Alig tudod abbahagyni, mi?
– Ja. Olyan vagyok, mint a gyerekek. Ezenkívül még legalább nyolc-tíz telefonom van.
– A motorokat is gyűjtöd?
– Azokat nem. Túl drága lenne.
– Káprázik a szemem? Te teázol?
– Nem ihatok sört, vezetek. Az interjú után megyek az RTL Klubba, eldöntjük, mi legyen a jövő heti X-Faktorban a mentoráltjaimmal. Szombaton az egész napot a stúdióban töltjük, hét közben pedig a Mentor-házban folyik a versenyzők felkészítése. Kíváncsi vagyok, mi lesz a végén a gyerekeimből.
– Vastag Csaba azt nyilatkozta, azért szeret téged, mert soha nem erőszakolod rá magad…
– Nem is szabad őket nevelni, csak finoman terelgetni. Hogy kibányászhassák magukból azt, amilyenek valójában. A saját fiaimmal is ezt csinálom. Az egyik huszonhat, a másik húszéves. Az nem úgy van, hogy megszületik egy gyerek, és azt faragsz belőle, amit te akarsz. Egy nagy frászt! A gyereknek is megvan a maga útja. Múltkor egyikükre nagyon kibukott az anyja: le is út, fel is út. Én meg odaintettem a gyereket. Mondom neki, Botond, ha ezen az ajtón kimész, azt tudd, hogy bármikor visszajöhetsz! Ezt még anyámtól tanultam. Tizennyolc évesen odaköltöztem egy csajhoz, és két évig felé se néztem. Aztán persze a nyakamat behúzva kullogtam haza: Mutter, van valami kaja? Ő nem szólt semmit, csak elővette a hűtőből a bablevest.
– Megviselt a mentorált gyereked, Szabó Mariann kiesése a versenyből?
– Meg. Nagy igazságtalanság volt. Tiszteletben tartom a közönség döntését, de ők is tévedhetnek. Szerintem az a kislány az első négy-ötben benne lett volna, ha továbbengedik… Csakhogy én már tudom, hogy sajnos a kiskutyákat néha elüti az autó. A Keresztes Ildi még nem tudja. Nem győzök a lelkére beszélni. Az ő mentora is én vagyok.
– Szemlátomást lubickolsz ebben a szerepben.
– Nagyon élvezem. Utoljára a korizást szerettem ennyire. Pedig nem is akartam elvállalni a zsűrizést. Van nekem elég dolgom! A feleségem győzött meg róla, hogy jól fog állni nekem, végül is egész életemben ilyesmit csináltam. Énekeseket, zenészeket menedzseltem, zenekarokat indítottam el az útjukon.
– Engem is meglepett, hogy ott látlak a tévében. A kőkemény rockert, a fenegyereket, az örök lázadót egy celeb szerepében. Belülről hogy éled ezt meg?
– Úgy, hogy soha nem voltam lázadó. Csak a múlt rendszerben folyton provokáltak. Bármit csináltam, abból balhé lett. Amikor először bevitt a rendőrség egy Beatrice-buli után, és jól megvertek, végig azt mondogattam magamban: „De hiszen én nem csináltam semmit!” Csak azért nem bőgtem, mert keménynek akartam látszani. Igazából mindig is megpróbáltam beilleszkedni a rendszerekbe, jó fiúnak lenni. Az más kérdés, hogy soha nem sikerült. „A bátraknak túl gyáva voltam, a gyáváknak túl bátor. Nem fogadott be semelyik tábor” – ahogy az új nótánkban, a Vidámság és Rock’n Roll-ban írtam.
– Te voltál a „nemzet csótánya”. Ki aggatta rád ezt a nevet?
– Én magam. Ha már a nemzet csalogánya nem lehettem! Vettem a „bolhán” egy rózsaszín pólót, ez volt ráírva. A bőrzekémmel állati jól mutatott. Abból is mekkora balhé lett! Ma már csak nevetek ezen az egészen. Nem szabad az életet túl komolyan venni, mert különben beledöglik az ember. A többi régi rockernek is azt üzenem: vége a partizánkodásnak! Változnak az idők, ezt tudomásul kell venni. Ne nosztalgiázzanak, hanem álljanak oda esténként a színpadra a pubokban, ahogy én csinálom. Újra meg kell méretni magunkat. Akkor majd nem kérdezik meg a kamaszok, hogy „Nagy Feró? Az meg kicsoda? Ja, tudom, apám annak idején nagyon szerette!”.
– De te ott vagy a bulvársajtóban is, tudjuk rólad, hol laksz, mit eszel, mit iszol, hogyan vigasztaltad a lányodat, amikor elveszítette a szüzességét. Ez is belefér?
– Persze. Miért? Salvador Dalíról nem tudtak mindent? Óriási művész volt, mégis folyton odaállt bohóckodni a kackiás bajszával a kamerák elé. Nem ettől függ, hogy az embernek mekkora a súlya. Az a baj, hogy nálunk évek óta olyanokból csinálnak hírességet, akik mögött semmilyen háttér nincs. Én viszont akkor is a „Nagyferó” maradok, ha kiraknak a dzsungelbe. Elhiszed?
– El. Egy tizenöt éves gyerek azt írta rólad az interneten: „Nagy Feró egy beképzelt vénember, de valamit tudhat. Én is elmennék egy koncertjére.”
– El is jönnek. Most az új Beatricével koncertezünk, és eljön a nagypapáktól a fiatalokig mindenki. Fogalmam sincs, mi az, amit csinálunk, retró, vagy valami más. Nem is érdekel. A lényeg, hogy jól érzem magam. Szuper a zenekar, rengeteg dalt írok, újra lendületbe jöttem. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
– Szó szerint, hiszen ott dobol mögötted a fiad.
– A nagyobbik meg menedzseli a fellépéseinket. Marha jó érzés.
– Nem zavar a csajozásban?
– Ugyan, én már régóta nem csajozok. Családos ember vagyok, ha nem tudnád… Na jó, ha néha leesik valami, az Isten ajándéka. Azt el kell fogadni. Nem igaz?
– Ott tartottál, hogy most megint úgy érzed magad, mint hetvennyolcban…
– „Azok a boldog szép napok..!” Amikor az első feleségem, Csuka Mónika kirúgott – nagyon fájt, mert csak kétéves volt kislányom –, akkor találtam igazán önmagamra. Előtte csak álmodoztam saját zenekarról, most meg is csináltam. Nem elhivatottságból. Egy nagy szart! Húszévesen még a csajok kedvéért zenél az ember. De az biztos, hogy motoszkált bennem valami. A kukac vagy a tehetség – ahogy a nagy színész mondta. Egy csomó mondanivalóm volt a világról. De a rendszerrel soha nem volt bajom. Csak a hatalom mindent úgy értelmezett, ahogy akart. Kimondtuk a koncerten, hogy „Támadás! Egy-kettő-három…” , és már le is fújták a bulit… Aztán a rendszerváltáskor újra feltámadtunk. Pedig az a Beatrice messze nem volt olyan jó, mint a régi. Én lelkesen vágtam bele az új haza építésébe. Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egy párt színeiben beszélek a rádióban. 2003-ban végre megráztam magam: engem nem fog pofozni többet senki, se balról, se jobbról!
Hogyan állt fel Feró a csalódás után? Hogyan kezeli a népszerűséget? Erről is beszél az X-Faktor mentora az eheti Nők Lapjában!
Az eheti lapszám tartalmából:
- Mindjárt itt a karácsony – Ki mennyit költ és miből?
- Mikulást faragtunk belőle – Nagy Feró
- Siker = hinni magamban 3 sportolónő tippjei a mindennapokra
- Wellness-hétvége a gyerekkel
- Márton Levente receptjei
- Müller Péter a szeretetről
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, katt ide!
