nlc.hu
Aktuális
Mérgező munkahelyek – Mobbing

Mérgező munkahelyek – Mobbing

Akinek már volt néhány munkahelye, szinte biztos, hogy találkozott az életét mérgező főnökkel vagy kollégával. Kinga is megtapasztalta, hogy milyen, ha az ember remegő gyomorral megy be egy értekezletre.

„Amikor a céghez kerültem, tapasztaltam, hogy a nagyfőnök nagyon kemény; az irodájából többször

Mérgező munkahelyek – Mobbing
Miért nincsenek női vezérigazgatók?

jöttek ki sírva a kolléganők, akik aztán a női mosdóban próbálták leázott sminkjüket korrigálni. Nem akartam hinni a szememnek, hogy felnőtt nőket a sírásba lehet hajszolni egy értekezleten. Gyengének tartottam őket, nem értettem, hogyan engedhetik meg, hogy ezt tegyék velük. Még a próbaidőm sem telt el, amikor már én is a mosdóban találtam magamat és a szétázott sminkemet próbáltam rendbe hozni, mert az osztályértekezleten mások előtt porig alázott és üvöltve fenyegetőzött… lehetőségem sem volt magamat megvédeni.”

Mi az a mobbing?

Munkahelyi pszichoterror, amely mérgezi az életünket. Szándékos és ismételt bántó viselkedés, amely azt a célt szolgálja, hogy adott személyt kontroll alatt tarthassanak. A megalázás és lelki terror legalább hat hónapon keresztül heti egy alkalommal minimum megtörténik. A mobbing általában a főnök-beosztott viszonylatban jellemző, ritkábban, de előfordul azonos beosztású munkatársak között is.
Ki válhat céltáblává? Aki kedves, aki kiszolgáltatott helyzetben van, aki felett büntetlenül lehet zsarnokoskodni. Nők, gyereküket egyedül nevelő szülők, akik nagyobb egzisztenciális bizonytalanságnak vannak kitéve, hamarabb válnak áldozattá. Az iskolai vagy munkahelyi mobbing célja, hogy a kiválasztott személy „úgy táncoljon, ahogy én fütyülök”, azaz teljesen irányítás alá lehessen vonni.

Mérgező munkahelyek - MobbingA mobbing előfordulása

Leggyakrabban a kiszemelt áldozat életét a következő 5 területen akadályozza:
– Kommunikáció: félbeszakítják, állandóan kritizálják, bírálják, üvöltöznek vele, fenyegetik.
– Szociális kapcsolatok: nem beszélnek hozzá, nem fogadják közeledését, levegőnek nézik.
– Munka: nem kap feladatot, vagy egyszerre túl sokat kap, értelmetlen vagy nem a tudásának megfelelő feladatokat végeztetnek vele.
– Jó hírnév: háta mögött kibeszélik, rosszindulatú pletykát terjesztenek róla, karikírozzák viselkedését, megjelenését.
– Egészség: az egészségére káros munkát osztanak rá, fizikai erőszakkal fenyegetik vagy ténylegesen bántják.
A munkahelyi élet egyik nagy kihívása, hogy miközben valaki a főnök céltáblájává válik, próbáljon meg a profiktól elvárhatóan teljesíteni, és úgy navigálni, hogy minél kevesebbszer kerüljön a főnök szeme elé.
Fontos, hogy különbséget tegyünk mobbing és a munkahelyi kritika között. Minden munkahelyen lehetőség van alkotó vitára, teljesítményértékelésre, az elvégzett munka minősítésére. Ha év végén a főnök bírálja a teljesítményt, az kellemetlen ugyan, de még nem jelenti, hogy valaki pszichoterror alá került.

Kik a mérgező főnökök?

A terrorfőnököt játszó menedzser szarkasztikus megjegyzései, dobhártyát repesztő üvöltései és vulgáris kirohanásai saját belső bizonytalanságait leplezik. Retteg attól, hogy alkalmatlan a feladatára, és agresszióval kompenzál. A döntéseiben autokrata vezető érzi a saját hiányosságait, ezért folyamatosan szorong, ami könnyen agresszívvé teszi. Feszültségeit másokon vezeti le, sokszor olyanokon, akik egyáltalán nem is hibáztak, csupán rosszkor voltak rossz helyen.

A rendszeresen ismétlődő cinikus megjegyzéseknek, hibakereséseknek, pellengérre állításoknak ára van: csökkenő termelékenység, alacsonyabb motiváció, magasabb fluktuáció. Emelkedik a betegállományban töltött napok száma. A diagnózis az egyén szintjén: stressz okozta megbetegedések: pánikrohamok, magas vérnyomás, emésztőszervi megbetegedések, depresszió.

Hogyan viselkedjünk a mérgező főnökkel?

Ha  arra gondol, hogy ezentúl még kedvesebb lesz vele és megmutatja neki, hogy jó munkaerő, akkor a helyzetén nem javít, hanem ront. A főnök számára a kedvesség a gyengeség jele. Azzal kell tisztában lenni, hogy akivel szemben áll, az egy önmagában bizonytalan, a helyzeteket kezelni nem tudó, saját önutálatát másokra rávetítő, pszichés problémákkal küzdő ember. Fontos, hogy ne ostorozza magát és ne saját magában keresse mindig a hibát. Tudatosítsa magában, hogy egy olyan ember teszi ezt önnel, akinél belül nagy a zűrzavar.

A folytatásért kattints! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top