A települést idén tavasszal árvíz sújtotta, az újjáépítés alatt több fa kivágása vált szükségessé. Ez a sors várt arra a fenyőfára is, amely szerdától a Kossuth teret díszíti majd – közölte az Országgyűlés Sajtószolgálata.
A 15 méter magas fát szállító jármű szerda reggel indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőhorvátiból, várhatóan 11 és 12 óra között érkezik az Országházhoz. A fenyőfát a tűzoltóság szakemberei segítségével állítják fel, és vízkereszt napjáig láthatják a belvárosban sétálók.
S hogy mit kell tudni az ország karácsonyfájának szülőhelyéről?
Erdőhorváti község már az 1300-as évek közepén is létezett – az írásos emlékek szerint. Bár középkori történetét szinte teljes homály fedi, a község kialakulását, neve eredetét több monda is összefoglalta. Eszerint valamikor ezt a községet Háromlábúnak hívták még a tatárjárás lőtt, mert három hegy tövében három völgyben feküdt. Amikor a tatárok elpusztították a községe és IV. Béla itt járt, összeszedte a megmaradt magyarokat, akkor azt mondta: Ne legyetek széjjel, összetartsatok! Gyertek le a völgybe, ezt a tölgyest vágjátok ki! Ebből lett Erdőhorváti neve.
A község érdekessége, hogy a környező talaj különleges ásványokat tartalmaz: achátot, kalcedont, jáspist, opált, piritet, ezért is vált az ásványgyűjtők kedvelt területévé. Az itt termelt bor is igen keresett volt, mert állandó volt a színe, nem tört meg akármilyen hosszú szállítás alatt sem.