A Dél-Koreában igen népszerű „Honey, it’s me!” alkalmazás gyakorlatilag egy virtuális barátnő, aki naponta négyszer küld valami kedves kis videoüzenetet. Reggel például ébresztget, és jelzi, hogy itt az idő reggelizni, este pedig jó éjt kíván.
Több mint 100 üzenetet vettek fel előre egy 22 éves modellel, Minával, ezeket küldözgetik a felhasználóknak. A jelek szerint a szingli koreai férfiakat nem zavarja, hogy több tízezren járnak ugyanazzal a lánnyal virtuálisan, ugyanis az ingyenes bevezető időszakban naponta 80 ezren töltötték le Minát.
A program készítői szerint az volt a céljuk, hogy enyhítsék a férfiak magányát. De minden bizonnyal a pénzkereset sem mellékes, ugyanis a rövid ingyenes bevezető időszak után két dollárra emelték az alkalmazás árát.
A program egyelőre csak iPhone-on fut, de hamarosan előrukkolnak az androidos verzióval. Az is szerepel a tervek között, hogy „megtanítják” Minát angolul és japánul. Arról viszont nem volt szó, hogy kiadnák a virtuális barátnő férfi változatát is. Lehet, hogy arra nincs igény?