Aktuális

A feleségvadász autó

Kolléganőnk egy laza túrán kipróbálta az új BMW X3-at, és arra jutott: ezzel az autóval a pasik nemcsak simán csajozni tudnak, de még akár feleséget is foghatnak.
A BMW ezúttal Szlovéniába, Ptujba száműzött minket, hogy összetettebb terepen próbálhassuk ki az új X3-at. Hogy ne érezzük nagyon kényelmetlenül magunkat, három kollégával egy 520d-t kapunk az útra. A navigációs ülésben kaptam helyet, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis Ptujig minden gond nélkül eljutottunk, de ott, lévén, hogy egyetlen apró, kinyomtatott Google Map-oldal állt rendelkezésre, kerültünk egyet. Legalább megnéztük a város esti fényeit. – Itt jegyezném meg halkan, hogy az ülésfűtés a világ első számú találmánya a műszempilla mellett. Kevés felemelő pillanat van egy 4 órás út alatt, de az minden gondot feledtet, hogy végre egyszer nem fázik a derekad…
 
A feleségvadász autó

Ptuj, nem tudod kimondani háromszor egymás után

Szlovénia űberkirály hely. Komolyan. Utoljára 13 éves koromban voltam egy edzőtábor alkalmával, de akkor az utazás más jellege miatt csak az izzadságcseppekre és a sajgó talpakra emlékszem. Viszont most elámultam tőle. Gyönyörű tájak, tiszta levegő, bámulatos erdők és (nem akarok túl sok jelzőt felhalmozni) orbitális hegyi utak. Nem volt persze minden ilyen zökkenőmentes a Ptujba vezető úton… Nem tudom, minek volt köszönhető, de a szlovén hatóságok egyszer csak kiemelték a fehér 520-ast a sorból.

Mintegy negyedórára elvették minden iratunkat, Csongornak rácsukták a lábára az ajtót, próbálták kideríteni az alvázszámot, és úgy egyébként, nagyon idegesek voltak körülöttünk. Az eredmény negatív, nem találtak semmi törvénytelent, bár nálam volt félkamu LV táska, kicsit féltem.

 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése