„Elöntötte a vörös iszap a Veszprém megyei Devecser és Kolontár településeket, miután hétfőn kora délután átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolójának a gátja. A két településre, illetve a vasúti sínekre 6-700 ezer köbméter vörös iszap zúdult.” – Így kezdődött az év egyik legdurvább katasztrófája, ami tettekben, érzésekben és a gondolatok szintjén is annyi embert megmozgatott és mozgat azóta is.
Nem sokkal a katasztrófa kitörése után elmentem egy összejövetelre a Szellemtudományi és Metafizikai Akadémiára, ahol igen érdekes megvilágításból beszélt a katasztrófáról a vezető hölgy. Szellemtudományi szempontból minden anyagi egyben szellemi is, vagyis az anyagot, a fizikai világ jelenségeit nem csak materiális szinten nézhetjük. „Amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent.” Az idős hölgy a következőket vezette le: a tragédia által leginkább sújtott település Kolontár. Na most a „colon” szó vastagbelet jelent (a fáraók ideje óta ismert a colonterápia vagy hidro-colon-terápia, amivel a beleket tisztítják, magam is jó párszor megéltem ezt.)
Vagyis a település neve tulajdonképpen: a vastagbél-tárhelye, ahol az élő szervezetben a már megemésztett tápanyag, azaz a salakanyag van. Legfőképpen itt, illetve ezen a környéken ömlött ki az elmúlt 40 év, azaz a kommunizmus fizikai szintre sűrűsödött és immár megemésztett vörös salakja. Érdekes elképzelés, ez is egy szempont. Nem tudhatjuk, hogy nincs-e igaza ennek az asszonynak. A szellemtudomány szerint amikor valami véget ér vagy valaki meghal, először a fizikai szint bomlik le, aztán különféle más szinteken bomlik le az adott dolog vagy ember, az éter, asztrál stb… szinten. Nyilvánvaló, hogy a fizikai szinten való megszűnéssel nem ér véget sem egy eszme, sem egy rendszer, sem egy ember. A szellemtudomány szakértői szerint az itt maradt 40 év vörös salakjától tisztultunk több szinten is, ami sajnos áldozatokkal járt. De ezen a duális-poláris bolygón, ahol a fény és az árnyék mindig együtt járnak, mindennek van előnye is.
S ami nagyon is látható és kézzel fogható előnye volt ennek a katasztrófának, az számomra az, ahogy összefogott az ország. Ez a széthúzó, politikai manipulációkkal szétszakított ország a bajban összefogott, és nem számított, ki roma, ki fehér, ki narancs, ki piros, bajban levő és segítő emberek lettek. Ilyen tragédia láttán, hallatán, kevesen maradhattak érzéketlenek… (Aki erre is az maradt, annak lefagyott a szíve, mint a Móra-mesében a didergő királynak…)
Hasonlókat éreztem New Yorkban a szeptember 11-ei katasztrófa után. A tragédia összehozta az embereket, együtt érzőbbek, nyitottabbak, segítőkészebbek lettek. Megjelentek az érzelmek.
Spirituális szintről nézve az asztrálszint az érzelmek szintje, ez a víz elemnek felel meg. Gondoljunk bele! A könny (leszámítva a hagymát vagy egyéb szemet ingerlő anyagot) az érzelmek hatására indul el. (Ismerjük az ideges eredetű verejtékezés vagy pisilés jelenségét is. )
Ebben az évben pedig bőséggel kijutott az országnak a vízből! Ez az év a vizek éve volt, a túl sok víz éve. Az év első felében árvíz sújtotta az ország keleti felét, ősszel vörös iszap a nyugatit, mostanra pedig belvíz alatt áll szinte az egész ország. Érzelmek dúltak és dúlnak, kettévált ez a csöppke ország, az adófizetők pénzéből teleplakátolt gyűlölködés szította és korbácsolta a csalódott emberek elszabadult érzelmeit. (És persze a média minden szintjét, ágát ennek a „szolgálatába” állították honatyáink…) Akiknek összefogásban, bölcsességben, egyetértésben példát kellett volna mutatni, mutogattak utálattól remegő, görbülő ujjakkal egymásra, ember és ember színek alapján különböztette (és különbözteti) meg egymást, fekete-fehér, narancs vagy piros, és nemcsak a könnyek folytak és a vizek, de a fröccsenő nyálak is a gyűlöletbeszédekben, az érzelmek zavaros folyásában. Épp annyi fájdalmat és kárt hozó víz zúdult erre az országra, amennyi szeretetlenség, széthúzás, utálat jelent meg az érzelmek szintjén. „Amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent.”
