Meleg, nyári este volt júniusban. A nagymamám kertjében családi ismerősök gyerekeivel és a testvéreimmel játszottunk. Nem voltam több hatévesnél. Túl voltunk egy egész napos erdei kiránduláson, piszkosan, a sok gyaloglástól és az új élményektől kifáradva baracklekváros kenyeret majszoltunk. A nap aranyszínűre festette a leveleket, hunyorogva pislogtam az izzó fénybe, a kontúrok elmosódtak, közben a nagymamám utánozhatatlan baracklekvárja lassan olvadt a számban. Az élmény a maga egyszerűségével molekuláris szinten ivódott belém. Ha később megkérdezik, hogy melyik volt életem legboldogabb pillanata, sokáig ezt a képet ragadtam volna ki az emlékek közül. Nem azért, mert olyan kiugróan éles és magasba repítő lett volna a boldogság foka, inkább azért, mert a teljesség pillanata rajzolódott ki benne.
A boldogság váratlanul jön
Sok évvel később újra megtalált az arany ragyogás. Valami más, de mélyen ugyanaz, mert egy tőről fakadtak. Az idő már őszbe hajlott. Valaki szorosan állt mellettem, az erdő vörösben és aranyban pompázott körülöttünk. Fénylett minden, a boldogság belülről is dolgozott: nehéz volt a testem egyben tartani. Ezen a szinten elég szegényes és erősen elcsépelt a rendelkezésre álló szókészlet. Szerelem. Így egyszerűen. De olyan igazi fajta. Amitől azt érzed, hogy hegyeket tudnál mozgatni, folyókat új irányba terelni, fűteni az egész országot. Az életemből addig hiányzott ez a hőfok, de elfogadtam, hogy a következő pár évtized kiszámíthatóan és nyugalmasan fog telni. Nem boldogtalanul, nem erről van szó. Biztonságban. És akkor betoppan a boldogság, nem fogja vissza magát, hanem elborít mindent. A kérdés pedig ott lebeg: lehet-e, kell-e megállítani az ilyen érzelmet? Hiszen a boldogság nem tervezhető, nem programozható. Elérhető néha – de teljesen váratlanul jön.
Számvetés az élet közepén
Mostanság, 35 éves kor körül jelentkezik a midlife crisis, az „életközepi válság”, amelynek vezérmotívuma az elszámolás, a számvetés, és ezt a szembesülést sok esetben rossz érzések kísérik. A boldogság kérdése ilyenkor hangsúlyosabb, vagyis utolsó esélyt látva a boldogságra eltérő módon ugyan, de az emberek zöme ilyenkor új életstratégiába kezd. Ez az elszámolás, szembesülés életünk eddigi eredményeivel attól függetlenül ránk törhet, hogy kapcsolatban vagy egyedül élünk. Hiszen az egyedüllét érzése egy kapcsolaton belül is megtalálhat minket, és az együttélésben megtapasztalt magány tompa fájdalma, hidegsége nem kegyetlenebb az egyedül élő harmincasok kilátástalanságánál. De mikor van esélyünk arra, hogy egy kapcsolat megőrizze intenzitását, és egyáltalán: a szerelem, a boldogság megőrizhető-e?
Vajon érdemes volt?
Mielőtt hozzám betoppant a boldogság, már elindult bennem egy számvetés az évek során: honnan indulok, hova tartok, meddig jutottam. Van-e értelme, haszna annak a munkának, amivel foglalkozom. Nem vagyok sem boldogságkutató, sem az érzés megrögzött hajszolója, de mikor körbenéztem a barátaimon, komolyan megütött a boldogság jelenlevő, tapintható hiánya. A barátnőim a karrierjüket építették, és mindeközben elfeledkeztek érzelmi életükről. Mire észbe kaptak, a korunkbeli férfiak megházasodtak. A munkahelyen ez persze nem volt feltűnő, hiszen a férfiak karrierje töretlenül haladt előre, gyerekvállalás miatt nem maradtak ki egy hetet sem, csupán egy-egy karikagyűrű csillanása sejtette, hogy az otthoni viszonyok megváltoztak.
Az egyedülálló harmincas barátnőim lettek az önsegítő könyvek piacának legnagyobb fogyasztói. Az érzelmi kiszolgáltatottság, a jövőbe vetett hit hiánya, a rettegés és a félelmek a gyermektelenségtől könnyen elérhető és manipulálható célcsoporttá tette őket. És a piac természetesen azonnal reagál: tréningek, önképzőkörök, önsegítő csoportok indulnak a harmincas éveikben járó, boldogságra éhes egyedülállók számára, természetesen gyors megoldást ígérve.
Karrier és anyagi javak
Nyilvánvalóan azzal a döntéssel, hogy fiatalon gyereket vállaltam, egy másik utat választottam, mint a kortársaim. Sokszor örülök, hogy a gyerek nem eszi le reggel a ruhámat, és a prezentációmat nem használja rajzpapírnak. Túlterhelten előfordul, hogy irritálnak az órákig tartó lelkizések arról, hogy mennyire nehéz partnerkapcsolatot kiépíteni harminc után – számomra ilyenkor óriási luxusnak tűnik a határtalan szabadsággal körbevett egyedül levők siránkozása a boldogtalanság felett. Dúskálnak a szabadidőben, amit úgy töltenek ki, ahogy kedvük tartja, miközben nekem igazi luxus, ha éjszaka, miután letettem a gyereket, van még erőm pár sort olvasni. Persze ezen a ponton mélyen magamba szállok, mert nem lehet lemérni, vajon kinek van nehezebb életfeladata, ki a boldogabb.
Az egyetemi társaimnál a karrierre koncentrálás nemcsak a magányt, hanem a partneri és baráti kapcsolatok sorvadását is hozta. A hangsúlyt átvette az anyagi javak hajszolása, a fogyasztásé lett a főszerep. „Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz” – mondja dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Tanszékének vezetője. Ráadásul ez az eldologiasodott szemlélet az emberi kapcsolatokra is alattomosan kiterjed, vagyis sok esetben nem javítunk, dolgozunk a kapcsolaton, hanem azonnal lecseréljük, eldobjuk a régit.
Kapcsolati kompromisszum
„Azok a hosszú távú kapcsolatok életképesebbek, amelyek szerelemből születtek, ezt erősítik Jürg Willi világhírű zürichi pszichiáter és párterapeuta vizsgálatai is – mondja dr. Bagdy Emőke. – Ellenben azok, amelyek a gazdasági szövetségre épülnek, nélkülözve az érzelmi szálakat, és erre a történelemben szép számmal látunk példákat, idővel teljesen megkövülnek, örömtelenné válnak.” Ugyanakkor látható, hogy a szerelmi alapon létrejövő kapcsolatok sem garantálják a kifogyhatatlan boldogságot. A kapcsolatok különböző fázisokon esnek át. Az első évben hormonok lavinája zúdul a szerelmesekre, de ez a kémiai vonzás már a második-harmadik évben jelentősen csökken. Ebben az időszakban már több a civódás. A párok ilyenkor tanulják meg az egymáshoz illeszkedést, és ha jól sikerül, eljutnak a kapcsolati kompromisszum állapotába, ami az autonómia és a kötődés mindkét fél számára kielégítő egyensúlyát jelenti. A kapcsolatok következő fázisa a gyerekvállalással kezdődik, ilyenkor újabb kihívásokkal kell szembenéznünk, ugyanakkor új, eddig nem ismert boldogságforrások kerülnek az életünkbe. „Folyamatosan magas fokon izzó boldogságra nem számíthatunk. Aki tartós boldogságra vágyik, az lépten-nyomon csalódni fog – hívja fel a figyelmet dr. Szondy Máté, a Károli Gáspár Református Egyetem Személyiség- és Klinikai Pszichológia Tanszékének adjunktusa, aki a boldogság kutatásával foglalkozik.
A boldogságérzet tízparancsolata
Nietzsche mondatát idézve „ami nem öl meg, az megerősít”, vagyis az az élet is lehet „jó élet”, amelyben nehézségekkel és problémákkal küzdünk. Kaliforniai kutatók – Lyubomirski és Sheldon – kutatásai szerint a száz százalékban kifejezett boldogság fele a génekhez köthető, vagyis a boldogságra való képesség fele örökletes. „Mindössze tíz százalékot képviselnek a környezeti feltételek, a maradék negyven százalék nyújtotta lehetőséget pedig mi magunk gondozhatjuk és fordíthatjuk a saját javunkra” – állítja dr. Bagdy Emőke a kaliforniai szerzőpáros eredményeit megerősítve. Ez azt jelenti, hogy a boldogság rajtunk is áll, befolyással vagyunk a saját sorsunkra. A boldogságkutatás eredményei alapján dr. Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak című könyvében leírta a boldogságnövelés tízparancsolatát. A bemutatott gyakorlatok és viselkedésminták hatásának eredményessége tudományosan bizonyított. Nincs bennük nagy ördöngösség, egyszerűek, talán túlságosan is. A hála, a köszönet kifejezése, a mosolygás tudatos gyakorlása, a nem túlzásba vitt önzetlenség, a társas kapcsolatok és baráti együttlétek tudatos keresése, az érintés szeretetnyelvének gyakorlása, a fizikai élénkség, a testi aktivitás fokozása, ennek rendszeres gyakorlása és beillesztése életünkbe mind-mind olyan folyamatok, amelyek bizonyítottan emelik boldogságérzetünket. De vajon „ennyi” tényleg elég lenne?
Nyitott lelkiállapot
Popper Péter egy írásában a meditációhoz hasonlítja a boldogság keresését: „Ha meditálok, akkor nem valamire koncentrálok, hanem semmire sem. Olyan leszek, mint egy üres edény. Nincsenek gondolataim, nincsenek érzéseim. Ezt az állapotot nagyon nehéz elérni, és ha az ember elérte, akkor se tud mást csinálni, mint alázatosan várni, hogy ebbe az ürességbe, amivé alakította magát, belecsöppent-e valamit az Isten vagy a tudattalan.”
Az biztos, hogy a boldogsághoz egy laza, nyitott lelkiállapot szükséges. A görcsös akarás itt nem segít. De mit tehetünk érte személy szerint mi? Igazából nem sokat, a nagyon pesszimisták szerint semmit. Talán annyit mégis, hogy nyitottak maradunk. De ez azt is jelenti, hogy nem szegi kedvünket, ha a nyitottságba éppen nem lép be a boldogság.
Cikkünk a Marie Claire decemberi számában jelent meg.
A legfrissebb lap tartalmából:
- Trend – 33 időtálló darab
- Címlapsztár – Heidi Klum: „Önmagam legnagyobb vetélytársa vagyok”
- Világ – Milyen világba érkezünk? – A szülés sokszínűsége
- Lélek – Csak boldog akarok lenni – Lelki válságban a harmincasok?
- Itthon – Rúdtánc éjjel-nappal
- Szépség EXTRA – Szépségápolás 20, 30, 40 évesen
Előfizetnél a Marie Claire magazinra? Itt megteheted!
