A hír: A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar férfiak 2008-ban 165 milliárd forintot hagytak az örömlányoknál. A prostituáltak bevételeihez nagyban hozzájárulnak még az éjszakai sztriptízbárok, a szexboltok és a peep showk (kukkolók), sőt az interneten hozzáférhető fizetős tartalmak is. A szexipart világszerte az egyik legjövedelmezőbb üzletágnak tartják, bevétele még az olyan technológiai óriásoknál is nagyobb, mint az Apple-é, a Microsofté vagy az Amazoné együttvéve.
Különvélemény Für Anikótól
Mióta szajkózom, hogy ebben az „iparágban” kivételes lehetőségek rejlenek! Gondoljunk csak bele, milyen tetemes összegre tehetne szert az állam, és ezáltal társadalmunk, ha az (úgymond) szexipart megadóztatnák!
Úgy vélem, a felmérés csak hozzávetőlegesen pontos, ami azt jelenti, hogy a bő két évvel ezelőtt kiszámított összeg jóval több a valóságban! (Bár lehet, hogy a nagy gazdasági regresszió erre a területre is kihatott…) Nem vagyok a terület szakértője – azt kell mondjam, szerencsére –, csak mindnyájunk tapasztalata, hogy az illegális dolgokkal kapcsolatban az esetek majdnem mindegyikében ez a helyzet. Vagyis hogy a felmért, kiszámított és közzétett összegnél jóval többről van szó. (És kétlem, hogy pont ez a terület volna a kivétel, amely erősíti – helyes fordításban: próbára teszi – a szabályt!
Most azt nem is nagyon boncolgatnám, hogy miért is választja egy – csinos, fiatal (?) – nő ezt a pénzkeresési lehetőséget. Tény az, hogy könnyebb, mint 3 műszakban a futószalag mellett, vagy éjszaka irodaházakat takarítani, vagy naponta 9 órát állni valamelyik vendéglő mosogatóvályúja mellett, arról nem is beszélve, hogy mennyivel többet hoz a konyhára.
(Mármint nem a nevezett vendéglőére…) Adómentesen! (Csak gyomor – vagy más? – kell hozzá!) És az adómentesség az, ami engem e sorok írására buzdított.
Ne nehezteljenek meg rám a (kedves) hölgyek, akik (teszem fel, a férfiak által) a legősibbnek mondott női mesterséget űzik! Dehogy irigylem én tőlük ezt a pénzt! De gondoljanak csak bele, mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha végre legalizálnák a prostitúciót, és (pénzügyileg) ugyanúgy tekintenének rá, mint bármelyik másik szakmára!
Nézzük az előnyeit! Egy kicsi adó nem a világ, cserébe fizikai, anyagi, egészségügyi biztonságot kapnának, amiről – valljuk(-ják) csak be – jelen esetben szó sincs! Az, aki az otthonában (jó, egy lakásban) fogadja a kuncsaftokat, bármikor beengedhet az ajtón egy pszichopatát – aki bármit megtehet vele, nemcsak a pénzét, de az életét is elveheti (az előzőt egy sima tolvaj is akár) –, rettegnie kell, hogy feljelentik a szomszédok – miután leesett náluk a tantusz, hogy ennyi barátja mégsem lehet valakinek! –, és a gyakorta látogatott nőgyógyász sem kimondottan olcsó, pláne, ha saját zsebből kell finanszírozni!
És mindezen problémák és veszélyek – a szomszédoktól eltekintve – még hatványozottabbak a „szabadtéri” prostik esetében.
Mennyivel egyszerűbb lenne mindenkinek – nőnek, férfinak, hatóságnak –, ha az egész hacacáré végre civilizáltan kialakított vigalmi negyed piros lámpás házaiban zajlana! Nem utolsósorban pluszbevételt jelentene azok megbírságolása, akik mégis e törvényes kereteken kívül űznék kis játékaikat. (Nem kellene attól sem tartani, hogy X. Y. befolyásos úr, mintaszerű családapa lebukik, besétálván az egyik piros lámpás kapun, hiszen az ő és a többi VIP pásztoróráját sokkal diszkrétebben kezelnék – csak pénz kérdése az egész!)
Nna! Szóval a világon mindenki jól járna! Sokadszor kérdezem, tehát: miért nem lehet a prostitúcióról nyíltan, gondolkodó, felnőtt emberek módjára beszélni, és végre megoldást találni e réges-régi és ilyen módon sok mindenkinek a szükségesnél sokkal megalázóbb problémára? Mint ahogy azt is sokadszor kérdezem – és közben én szégyellem magam a felelőtlenség ilyen mértéke láttán –, hogy amiről nem beszélünk, az nincs? Nem létezik?!
Mit mondjak, 165 milliárd forint elég sok pénz ahhoz, hogy a dolgot a (kedves) illetékesek valóságosnak és végre valahára megoldani valónak minősítsék!
