| Ács Gáborról dióhéjban
“életem kétharmad részében egyáltalán nem érdekelt a pénz. aztán viszont a szomszéd épp az én apró lakásomat nézte ki, hogy összenyissa a sajátjával, s ki lettem tömve egy köteg forinttal. az ajánlat visszautasíthatatlan volt, ráadásul rákényszerített, hogy elkezdjem behatóan tanulmányozni a befektetési lehetőségeket, meg mivel lakni is kell valahol, az ingatlanpiacot. ma már világos, hogy a dolog alapvetően határozta meg pályaválasztásomat, meg egyik hobbimat is. előbbi lett a gazdasági újságírás, utóbbi pedig a befektetés. ez a párosítás a néhány nagy buktán keresztül gyorsan megtanította nekem, hogy mi a különbség aközött, amiről az okosok beszélnek, és aközött, ami valójában történik a pénzpiacokon.” forrás: www.radiocafe.hu |
Az alaphelyzet ugyebár az, hogy ha valaki semmit sem tesz, akkor automatikusan visszakerül az állami nyugdíjrendszerbe. Annak kell jelentkeznie, aki maradni kíván. Az állam nem titkolja, hogy a lehető legkevesebb embert szeretné a magánkasszákban látni, ezért a feltételeket úgy alakították ki, hogy első látásra szinte senkinek ne érje meg a maradás.
A legdurvább változás, hogy aki marad a magánkasszában, az a továbbiakban is ugyanúgy fizet az állami rendszerbe nyugdíjjárulékot, mint az, aki visszamegy, csakhogy az állami rendszerbe kerülők ebből kapnak nyugdíjat, a magánkasszákban maradók azonban bukják ezt a pénzt, semmit sem látnak vissza cserébe. Legalábbis ez az ígéret ma. A probléma az, hogy amikor a ma döntési helyzetben levő munkavállalók a nyugdíjkorhatár küszöbére érkeznek, a mostani kormány már sehol sem lesz és szinte biztosra vehető, hogy más szabályok szerint zajlik majd a nyugdíjak folyósítása, mint amiről ma tudunk. Nem kell sok jogérzék ahhoz, hogy tudjuk: demokratikus jogállamban sokáig nem állhat meg egy olyan szabályozás, mely arról szól, hogy azonos levonás után az emberek bizonyos csoportja kap szolgáltatást, a másik része meg nem.
Aki nem a következő években megy nyugdíjba, ezt is célszerű, ha figyelembe veszi a döntéskor. Ha csak és kizárólag a jelenlegi szabályozást nézzük, és nem tekintünk a jövőbe, valóban szinte csak azoknak érdemes maradniuk, akiknek az életkilátásaik nem túl jók. Aki jelentős esélyt ad arra, hogy nem éli meg a nyugdíjkorhatárt, mindenképp maradjon a magánrendszerben, hiszen így az összegyűlt megtakarítása örökölhető. A kérdés feltevője számára is fontos információ, hogy a magyar férfiak mintegy harmada nem éli meg a nyugdíjat. A hölgyeknél ez az arány sokkal jobb, statisztikai alapon tehát a férfiaknak érdemesebb elgondolkodniuk a maradáson.
