nlc.hu
Aktuális
Hidak helyett a műtőt választotta az ország kedvenc sebésze

Hidak helyett a műtőt választotta az ország kedvenc sebésze

Dr. Csókay András mérnökből lett orvos, hidakat akart tervezni, aztán mégis a sebészkés mellett döntött. Interjúnkban a pályaváltás kihívásairól és hátulütőiről is mesélt.

A pályaválasztás kérdésével nem foglalkoztam igazán tudatosan, mert tizenhat évesen beterített mindent egy lány, a későbbi feleségem iránt érzett szerelem. Pillanatnyi fellángolásban döntöttem a továbbtanulásról: nagyon szépnek láttam az Erzsébet hidat, ráadásul jól ment az iskolában a matematika és a fizika, ezért adtam be a jelentkezésemet mérnöki karra. Sajnos ennek megfelelően folytattam az egyetemet, többet szórakoztam, mint tanultam. Hogy mennyire átgondolatlanul választottam, mutatja az is, hogy a közlekedésépítészetre jelentkeztem, mert azt hittem, hogy ott tervezik majd a hidakat. Később megtaláltam azért a szépségét a szakmának és dolgoztam rövid ideig mérnökként. Azonban végig élt bennem egyfajta romantikus vágy, hogy szeretnék embereken segíteni, tanítani. Bár minden munka a másikért van, én közvetlenebbül akartam ezt érezni, ezért azon gondolkodtam, hogy elmegyek mérnöktanárnak vagy beadom a jelentkezésemet az orvosira.

Dr. Csókay András és felesége, Daniella
Dr. Csókay András és felesége, Daniella

Olyan munkát akartam, amit ingyen is szívesen csinálnék

A gyógyítás korábban is vonzott, de nem volt jó a viszonyom a biológiatanárommal, kishitű is voltam, ezért gimnazistaként meg sem fordult fejemben az orvosi egyetem. Amikor előálltam a feleségemnek azzal, hogy mit szólna, ha beülnék újra az iskolapadba, már két gyerekünk volt, de ő támogatta a terveimet, amiért még most is nagyon hálás vagyok neki. Ez 1982-ben volt és még engedélyt kellett kérni a minisztériumban. Ott ugyan leszúrtak, hogy miért képzelem, hogy engem két szakmára is kiképez az állam, de beadhattam a jelentkezésemet. Indoklásnak azt írtam be, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amit ingyen is szívesen csinálnék. Akkor nekiveselkedtem a biológiának és felvettek. Abszolút egyedi és különleges volt az esetem, néhányan talán őrültnek és felelőtlennek is néztek, mindenesetre én 27 évesen újra visszaültem az iskolapadba. Az sem volt egyszerű, amikor az egyetem után, harminchárom évesen bekerültem a hierarchikus orvosi társadalomba, és sokszor lekezelően beszéltek a kezdő orvosokkal. A kacskaringós életutamnak ma sok hátulütőjét látom, sok időt elvesztettem, sokszor nagy árnak érzem a kilenc év veszteséget. Úgy érzem, például a kutatásaim elfogadtatásában nagyon segítene, ha nemcsak középerős szinten, hanem perfektül beszélnék nyelveket. Igazán csak negyvenévesen, a hithez való visszatérés óta érzem, hogy eredményes vagyok és jól hasznosítom a képességeimet. A másokkal való törődést orvosként ugyan meg tudom élni, de a kiégés ellen, a szenvedés látványának érzelmi feldolgozásában az Istenben való hitem segít.

Hidak helyett a  műtőt választotta az ország kedvenc sebésze
A virágok után a Nirvanáé és az Utazóbőröndé a jövő

Mindenkinek ajánlom a fejlődést

A tudományos munkám alapját képező újítások, műtéttechnikai megoldások mindegyikében felfedezhető a mechanikai eredet, ennyiben biztosan nem volt haszontalan a mérnöki múltam, bár az éralagút-technika lényegét a tizenhárom éves fiam is megértette, amikor elmagyaráztam neki, és nem akarta elhinni, hogy eddig nem találták ki. Mindenkinek ajánlom a fejlődést, ellenben annak megértését is: Isten mindent kér tőled, de semmit nem kér tőled erődön felül. Nem biztos, hogy az embernek mindig a vágyai után kellene mennie, de más a kemény kényszer, ha valaki a saját szakmájában nem talál munkát és váltania kell, hogy el tudja tartani a családját. Nem bántam meg a váltást, ma már el nem tudnám képzelni, hogy ne orvosként dolgozzak. Ha van egy kihívás, ami a Jóistentől ered, akkor elébe kell menni és váltani kell. Mindenesetre az ilyen nagy döntések előtt mindig meg kell vizsgálni, hogy van-e rá az embernek indulása, tehetsége, lehetősége, befogadó közeg. Ha nincs, óriási bukás lehet belőle.

Észre fogom venni a hívást

El tudom képzelni, hogy később is tanuljak, például a teológia nagyon érdekel, szívesen szolgálnék diakónusként valamelyik katolikus plébánián. Jelenleg azonban a tudományos kutatásaimat és a munkámat szeretném jól végezni. Ha lesz hívás, észre fogom venni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top