Aktuális

Ki jár jól a családi adózással?

Egy, kettő vagy három gyermeked is van, ezért mindenképpen szeretnéd igénybe venni a családi adókedvezményt? Tudni akarod, mikortól és hogyan igényelheted a támogatást, és legfőképpen az érdekel, hogy mekkora összegre számíthatsz?
Családi adózásról akkor beszélünk, ha egy háztartás a jövedelmek összevonásával az eltartottak számának figyelembevételével adózik.

Idén januártól családi adókedvezményre jogosultak azok, akik rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, és legalább egy gyermeket nevelnek.
Az új törvény célja elvben a családok terheinek mérséklése volna, az adókedvezmény mértéke pedig elsősorban a gyermekek számától és a szülők keresetétől függ. Amíg egy és két gyermekre havi 62 500 forint kedvezmény igényelhető, addig három vagy annál több eltartott esetén már gyermekenként 206 250 forint kedvezmény vehető igénybe, az igényelhető összeg természetesen a szülők jövedelmétől és a levont adóelőleg nagyságától függ.

Ki jár jól a családi adózással?

– Az új törvény egyértelműen a magasabb keresettel rendelkező szülőket és a többgyermekes családokat támogatja, hiszen az ő esetükben magasabb a kedvezmény – mondja Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke. – Bár a törvény elvben minden gyermeket támogat, inkább a középosztálybeli családoknak kedvez, és a szegényebb családok hátrányát nem igazán csökkenti majd.
A törvény lehetőséget ad a családi adókedvezmény megosztására – vagyis a szülők a támogatás összegén és az eltartott gyermekeken is „osztozhatnak”. Így elképzelhető például, hogy egy háromgyermekes családban az anya két, az apa pedig egy gyermek után kér adókedvezményt, vagy éppen magát a támogatási összeget osztják meg egymás között.

Családi pótlékra jogosultak a még nem tanköteles, a tanköteles, illetve az általános, középiskolai vagy szakiskolai tanulmányokat folytató gyermekek – a 18 éven felettiek is. Az ellátás annak a tanévnek a végéig jár,  amelynek időtartama alatt a gyermek betölti a huszonharmadik életévét. 

Vadász Iván adószakértő fontosnak tartja, hogy a családi adókedvezményről szóló törvény mellett a családok támogatásáról szóló törvény bizonyos pontjaival, valamint a családi pótlékkal kapcsolatos rendelkezésekkel is tisztában legyünk – fontos például tudni, hogy a családi adókedvezményben csak a családi pótlékra jogosultak részesülhetnek.
– Meg kell tanulnunk megkülönböztetni a kedvezményezett eltartottak és az eltartottak kategóriáit. A kedvezményezett eltartottak körébe tartoznak a 18 év alatti, tanköteles gyermekek, a 18 év feletti, közoktatási intézményben tanuló fiatalok, valamint a rokkantsági járadékban részesülő személyek is.
A családi adókedvezmény a terhesség 91. napjától igénybe vehető már a megszületendő magzatra is – érdemes tehát már azoknak tájékozódniuk az támogatásról, akik egyelőre csak gondolkoznak a gyermekvállaláson.

Mivel a családi adókedvezmény már a januári bérek után is igénybe vehető, érdemes minél hamarabb nyilatkozni arról, milyen formában szeretnénk élni a kedvezménnyel. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban azt javasolják, hogy a családi adókedvezményhez szükséges nyilatkozatot legkésőbb január 20-ig juttassuk el a munkáltatóhoz (ha a megosztást választjuk, akkor a nyilatkozatot az élettárs vagy házastárs munkáltatójához is el kell juttatnunk a papírt). Aki a nyilatkozatot nem adja le időben, csak a későbbi hónapokban élhet a kedvezménnyel, a kieső összeget pedig csak az ez évi adóbevallást követően (körülbelül egy-másfél év múlva) kaphatja vissza. Akik már a 2011. januári bérük után szeretnék igénybe venni a családi adókedvezményt, azok az APEH (új nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal) oldaláról tölthetik le az ehhez szükséges nyilatkozatot. 

Néhány példa a család jövedelmének változására  – a családi adózás választásakor:

 

  Gyermektelen  1 gyermek esetén  2 gyermek esetén  3 gyermek esetén 
Bruttó kereset  150 000 150 000 150 000 150 000
Nettó kereset 105 370  115 370 123 750 123 750

 

  Gyermektelen  1 gyermek esetén  2 gyermek esetén  3 gyermek esetén 
Bruttó kereset  200 000 200 000 200 000 200 000
Nettó kereset 133 480 143 480 153 480 165 000

 

  Gyermektelen  1 gyermek esetén  2 gyermek esetén  3 gyermek esetén 
Bruttó kereset  450 000 450 000 450 000 450 000
Nettó kereset 279 810 289 910 299 810 371 450

 

Külföldi tapasztalatok
A családi adózás intézménye több európai országban, pl. Franciaországban, Németországban és Luxemburgban is létezik. Vadász Iván szerint szinte lehetetlenség összehasonlítani az egyes országok adórendszerét, hiszen nemcsak az adósávok, de az adózással kapcsolatos kategóriák, fogalmak is országonként változnak. Bár az egykulcsos adórendszer és a családi adózás sehol máshol nem létezik együtt, a családi adó előnyeivel kapcsolatban a kormány leggyakrabban a francia modellre hivatkozik. Itt a támogatás összege ugyancsak a gyermekek számán alapszik, egyes feltételezések szerint pedig a családi adórendszer bevezetése nagyban hozzájárult a francia gyerekszám növekedéséhez. A családi adókedvezmény azonban a franciáknál sem „tett csodát” – a pozitív demográfiai változáshoz ugyanis más gyermekcentrikus intézkedések is hozzájárultak.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top