Le a melltartókkal!

Melltől lélekig – Soma Mamagésa üzenete

A hír: A különböző méretű és színű melltartók közül sokat szinte még alig használtak, több száz új fehérneműről még az árcédulát sem vették le.
Az adományokat Balira és Kambodzsába szállítják, ahol árvaházakban és nyomornegyedekben, valamint anyaotthonokban élő fiatal nőknek ajánlják fel. A szervezők most azt remélik, hogy az oldal 150 ezer olvasója a következő hónapokban más jótékonysági akciójukra is hasonló buzgalommal reagál.

Különvélemény Für Anikótól
Jó olyan hírt olvasni a sok szörnyűség vagy hajmeresztő ostobaság között, amely mosolyt csal az ember lányának arcára! Amikor nem (a sajnos szokásos) egymás átverését, kijátszását, kiirtását, esetleg bolygónk legújabb meggyalázását vehetjük tudomásul, hanem hogy tudunk mi emberek (nők!) azért mások is lenni! Aztán meg azon, hogy nem élelmiszer, ruházat, takarók (bár azon az éghajlaton mindig meleg van) vagy más alapvető emberi szükséglet kielégítésére szolgáló holmi gyűjtésére szólt a buzdítás, hanem a legnőibb ruhadarabért!
Szóval a melltartó! Vagy kebelfék, vagy cicifix stb. (Vagy a múlt század elején egyes orvosi könyvekben LUJZA-TARTÓ-ként emlegették.) Mi idehaza hordjuk vagy nem, ez utóbbit viszont semmiképpen sem azért, mert képtelenek vagyunk megfizetni – néhány direkt, kőgazdagoknak szánt márkán kívül –, hanem mert utáljuk, netán olyan szépek (még) a cickóink, hogy nincs szükségünk rá. Erről két dolog is eszembe jutott. Az egyik egy anekdota, mely szerint egyik nőismerősöm egy külföldi útja során – akik így jártak, biztos tudják, melyik országban történt – az utcán szembejövő férfiak szinte kivétel nélkül cuppogtak, kacsingattak, fütyültek, beszóltak neki, ami csak azért nem tűnt fel a számára rögtön az elején, mert igen szemrevaló teremtés – még most is, pláne húsz éve, mikor az eset történt –, de kisvártatva igencsak kezdett elege lenni és kísérőjének is, aki végül kibökte, hogy minden molesztálás oka, hogy a hölgy nem visel melltartót, és ezért egész egyszerűen prostituáltnak nézték! Kénytelenek voltak tehát betérni az első fehérneműt árusító üzletbe, és beszerezni egyet az ominózus darabból.
A másik, orvos barátnőm sokat hangoztatott intelme szerint a melltartó fontos, hiszen melleink tulajdonképpen izomszövetre tapadó zsírpárnák, melyeket kizárólag a bőr tart. Pozicionálásukban sokat számít persze a sport, hogy megdolgoztassuk a mellizmokat, de hogy hosszú ideig a helyükön maradjanak, feltétlenül segíteni kell a bőrünknek. (Fontos a bőséges-tartalmas krém vagy testápoló gyakori használata is.) Ráadásul a melltartó már fiatal kortól ajánlott, nem kell megvárni a gravitáció győzelmének első jeleit; azok számára pedig, akiket szépséges mellbőséggel ruházott fel a Mindenható, majdnem hogy elengedhetetlen, sportoláshoz, futáshoz meg KÖTELEZŐ!
(Az Árpád hídon végighajtva a Margitsziget oldalán, elborzadva nézem egy-egy eszement nőtársamat, akik nem szívlelték meg ezt a jó tanácsot. Kebleik olyan irdatlan amplitúdót rajzolnak minden egyes döccenéskor, hogy sosem tudok szabadulni attól a gondolatomtól, miszerint már hazáig térdig lóg a mellük! No és mikor melegebb évszakokban egy szál kis pólóban teszik ugyanezt ugyanígy ezek a szegény lányok…, hát mit mondjak! A látvány szánalmas, már-már nevetséges – megkockáztatom, egy jó ízlésű férfiban is inkább ijedelmet, semmint gerjedelmet kelt.)
No de visszatérve Ázsiához, ahol a nők bár nem a mellbőségükről híresek, de a gravitáció rájuk is hat, és a terhes, szoptatós mamáknak – pláne munka közben – sokkal könnyebb a dolguk, ha viselnek melltartót, tehát mindenképpen jó ötlet és szép gesztus eljuttatni ezeket hozzájuk.
Az összefogás felemelő erejének megtapasztalásához azonban, hála istennek, nem kell Ázsiáig mennünk, mert összefogásban mi is jók vagyunk! Nagyon jók! Lehet, hogy sokszor acsarkodunk és mérgeskedünk egymásra, de ha baj van, akkor bizony nagyon össze tudunk kapaszkodni! Legutóbb a rettenetes iszapkatasztrófa során, amikor az egész világ számára tiszteletre méltóan fogott össze az egész ország, nemre, korra, anyagi háttérre való tekintet nélkül!
Úgy szeretném, ha ebből a mérhetetlen erőt és éltető energiákat adó egymásra figyelésből a boltba, az utcára, villamosra, autózáskor, szóval a hétköznapokban is jutna!
Végül is nem lehetetlen, csak akarni kell, el kell kezdeni! Nekem, neked, neki… Raaaajta!!