Aktuális

9 nő, aki a világunkat alakítja

Hogy mi a közös Michelle Obamában, Angela Merkelben és Lady Gagában? Az, hogy szerepelnek az amerikai Forbes magazin 100 legbefolyásosabb nőjének listáján. A tekintélyes lap rangsora nem a népszerűségről szól, hanem a világra gyakorolt hatásról, ami éppúgy vonatkozhat politikai, mint gazdasági vagy kulturális befolyásra.

Madonna

Énekesnői és divattervezői besorolással került a 2010-es Forbes-listára. Merj álmodni! – vallja az eleinte botrányhősként ismert énekesnő. A popdíva imidzsét felhasználva buzdítja az embereket jótékonykodásra. Afrikában létrehozott egy árvákat segítő alapítványt. A szervezet élelmezéssel, oktatással és orvosi ellátással segíti az egyik legszegényebb, az AIDS által leginkább sújtott afrikai országot, Malawit, emellett több árvaházat is támogat.

Johanna Sigurdardottir

Izland női miniszterelnökének vezetése alatt az ország a nemek közötti egyenlőség mintapéldájává nőtte ki magát. Elutasítja a nők szexuális kizsákmányolását, ezért nemrégiben jogszabály született az izlandi sztriptízbárok bezárásáról. Ő az első kormányfő a világon, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, hivatalosan is összekötötte életét régi élettársával. Kinevezése bizonyítja, hogy a szigetország döntéseiben tartózkodik az előítéletektől.

Hillary Clinton
Hillary Clinton

Hillary Clinton

Az amerikai külügyminiszter szerint csak a női szerepek átalakulása vezethet el egy új, világméretű fejlődési folyamathoz, amit saját példájával is erősít. Mindig fontosnak tartotta, hogy saját, és ne férje érdemeiért ismerjék el. Hillary azért szállt harcba, hogy világszerte felhívja a figyelmet az emberi jogokra, elsőként a nők egyenlőségére és a gyermekvédelemre. Tavaly kilencedik alkalommal választották az Egyesült Államok legcsodáltabb asszonyává.

Lady Gaga

A meghökkentő fellépéseiről híres előadóművészről úgy tartják, zenéjével újjáélesztette a popkultúrát. Amerikában „Lady Gaga és a hírnév szociológiája” címen egyetemi kurzus indult, amelyen az énekesnő modern kultúrára és a társadalomra gyakorolt hatását vizsgálják. A melegek melletti kiálláson kívül olyan problémáknak szentel figyelmet, mint az AIDS-fertőzöttek segítése vagy az esőerdők megóvása, de gyűjtött a haiti földrengés túlélőinek is.

Donna Karan

Az egyik legismertebb amerikai divatház alapítója. Donna úgy tartja, márkája és saját sikere is abban rejlik, hogy nem fél a változástól. Mindig fontosnak tartotta a szellemi értékek megóvását, ezért 2007-ben alapítványt hozott létre, amelynek fő célkitűzései a testi-lelki jólét, a kultúrák megóvása és a jövő gyermekeinek tudatos nevelése. Emellett AIDS-eseket és daganatos betegeket is rendszeresen támogat.

Donna Karan
Donna Karan
Michelle Obama
Michelle Obama

Michelle Obama

Az első színes bőrű first lady, akit már divatikonként is emlegetnek világszerte. A Forbes szerint a világ legbefolyásosabb asszonya. Azzal érdemelte ki a címet, hogy „a nők új generációjának vált példaképévé”. Nemcsak reprezentatív szerepet tölt be férje mellett, hanem fontos társadalmi ügyek képviseletét is vállalja. Elindította Mozogjunk! nevű kampányát a gyermekelhízás ellen. Felhívására olyan mamutcégek, mint a Coca-Cola és a Kellogg’s, vállalták, hogy csökkentik élelmiszereik kalóriatartalmát.

Angela Merkel

Németország történelmének első női kancellárja fizikusi pályáról érkezett a politika világába. Erőskezű vezetőként sokszor került közvetítő szerepbe az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Férjét úgy emlegetik, az „operaház fantomja”, ugyanis leginkább csak a bayreuthi operagálán jelennek meg közösen a nyilvánosság előtt. Nagy népszerűségnek örvend, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Mattel játékgyártó cég már róla is mintázott Barbie babát.

Angela Merkel
Angela Merkel

Melinda Gates

A világ egyik leggazdagabb emberének, Bill Gatesnek a felesége. A házaspár hatalmas vagyona ellenére józan életet él, és az általuk működtetett alapítvány már 23 milliárd dollárt jótékonykodott olyan célokra, mint a gyermekbénulás és a malária megállítása. Legutóbb 1,5 milliárd dollárt (360 milliárd forintnyi összeget) ajánlottak fel a fejlődő országokban élő nők és gyerekek számára.

Melinda Gates
Melinda Gates

Stephenie Meyer

A fiatal anyuka furcsát álmodott 2003. június 2-án. Álmában egy halandó lányt látott, aki egy vámpír fiúval beszélgetett. A vámpír szerelmes volt a lányba, de kívánta annak vérét is. Miután felébredt, edzésre vitte fiait, és míg rájuk várakozott, addig lejegyezte álmát. Ez lett az utóbbi idők egyik könyvsikerének, az Alkonyatnak egyik leghíresebb fejezete. J. K. Rowling mellett nagyon sokat tett azért, hogy a tinédzserek újra olvassanak.

A sikernők titka

Lakatos Júlia elemző
Lakatos Júlia
elemző

Angela Merkel idén ötödik a Forbes magazin 100 legbefolyásosabb nőjének listáján. Miközben a német kancellárnő biztos kézzel kezeli a válságot, egyre többen úgy vélik, ha több női vezető volna a világban, maga a világgazdasági recesszió is elkerülhető lett volna.

Nehezen tagadható, hogy azokat az országokat, ahol a női szerep nem az egyenjogúságon alapszik, feltűnően gyakran jellemzi nyomor és vallási fundamentalizmus. Nem véletlenül tartja egyre több politikai, gazdasági szervezet (köztük a Világbank és az EU), hogy a globális szegénység és a politikai, vallási szélsőségek elleni küzdelemben a nők oktatásával, valamint a gazdaságba, a munkaerőpiacra való bevonásával érhetőek el a legnagyobb változások. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen csak a női egyenlőség, egyenjogúság megteremtése után lehet beszélni arról, hogy hogyan lehetne minél több sikeres, befolyásos nő a világon.

A sikeres nő felelősséggel kockáztat

A világ szerencsésebb felén – a másutt mindennapos jogfosztottsággal, (szexuális) rabszolgasággal, nemi erőszakkal vagy egy életen át tartó fizikai bántalmazással szemben – a diszkrimináció „legfeljebb” munkahelyi megkülönböztetést, lassabb előremenetelt, alacsonyabb fizetést vagy nemkívánatos fizikai közeledést takar. A kitörési lehetőségek tárháza „nyugaton” szinte végtelen, amit jól mutat a Forbes 100 legbefolyásosabb nőjének listája is. Ez egyrészt az ismertségből tevődik össze, amit a médiában való említések száma alapján mérnek, másrészt – ha vezetőkről van szó – a nők által vezetett ország vagy vállalat méretéből.

A sikeres nő egyik védjegye a kockázatvállalás, amely versenyképessé teszi. A másik pedig éppen a túlzott, felelőtlen kockázatvállalástól való ódzkodás. Míg a háborúk, fegyverkezés és terrorizmus fogalma hagyományosan a férfi vezetőkhöz kötődik, a kompromisszumképesség, a megértés, valamint mások véleményére való odafigyelés, a jó tanácsok, tapasztalatok integrálása inkább a nőkre, női vezetőkre jellemző.

Itthon: a karrier és az anyaság kizárják egymást

Véleményem szerint Magyarországon nincsenek példaképek, nincsenek sikernők. Vannak ugyan sikeres sportolónők, médiaszemélyiségek, politikusok, üzletasszonyok, ám kevés a célzott és tudatos szándék a társadalmi szerepvállalásra. Hazánkban a munkába álló nőkről alkotott kép is meglehetősen vegyes. Ugyan a lányok azonos oktatásban részesülnek, mint fiú társaik, a dolgozó nők, anyák megítéléséről a mai napig eltérnek a nézetek. Nézőponttól függően lehetnek egoisták és önzők, nem szentelve elég időt a gyermekeikre, de lehetnek akár az élet minden terén helyt álló szupernők is.

Miközben a karrierlehetőségek Magyarországon a nők számára is egyre bővülnek, a munka és az anyaság még mindig egymást kizáró tényezők. Összetett probléma következménye mindez. Egyrészt szükséges volna szembenézni azzal, hogy a gyermekvállalás ösztönzésével sem fordítható vissza a demográfiai csökkenés. A „szociális ösztönzők” (szocpol, gyes és gyed) adottak ugyan a gyermekvállaláshoz, ám az állam nem biztosította az intézményi, infrastrukturális hátteret a gyerekek bölcsődei, óvodai elhelyezéséhez. Közben a világ megváltozott, s az anyák közt ma már kevés a háztartásbeli. Nemhogy az állam, a magángazdaság sem tölti ki ezt az űrt, holott mindkettőnek érdekében állna.

A helyzet persze nem reménytelen

Az érem másik oldala pedig továbbra is egy „keleti”, férficentrikus országot mutat. Kapcsolatok, házasságok mennek tönkre, ha egy nő szakmailag sikeresebb vagy többet keres párjánál. Erre az új és a továbbiakban egyre gyakoribbá váló jelenségre pszichológiailag felkészületlen még a hazai férfitársadalom, és kevés fórum foglalkozik e kérdéssel.

S hogy mindez miért fontos? Ma Magyarországon nincsenek országos szintű vezető női politikusok, nincsenek se Hillary Clintonok, se Angela Merkelek. Nem is lesznek, amíg a politika világa a „lenyúlásról” és nem az „adásról” szól. Kérdéses azonban, hogy vajon megváltoztatható-e politikai kultúránk anélkül, hogy felnőne egy generációnyi „sikernő” s vállalja a megmérettetést. A rózsaszín iskolatáska megvásárlásakor azonban idehaza a lányok ma még nem ilyen álmokat szőnek. Nem azon vitatkoznak szünetben, hogy ki legyen játékból miniszterelnök.

A helyzet persze nem reménytelen, a világ kevésbé nyitott országaiban sok nő cserélne velünk, magyarokkal, a ki nem használt lehetőségekért. Azért, hogy orvosok és vállalatvezetők, kutatók és egyetemi tanárok lehessenek. Ők, akik akkor is járnak iskolába, ha bántalmazzák őket. Ők, akik talán még barátnőiknek sem merik elmondani, hogyha felnőnek, Hillary Clintonok szeretnének lenni.

9 nő, aki a világunkat alakítjaCikkünk a Nők Lapja legfrissebb számában jelent meg.
Az e heti lap tartalmából:

  • Exkluzív interjú Stohl Andrással
  • 4 nő, 4 tánc
  • Novodomszky Éva: „Szicíliában sértés a hálapénz”
  • Gyereket Moszkvából?
  • 6 magyar sípálya – olcsóbb és közelebb van
  • Új év, új én – Négyhetes akcióterv a jobb közérzetért  
  • Idén is kérjünk influenzaoltást?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top