Egyedül az i20 színe tetszett, azzal meg – ugye – nem megyünk messzire. Sőt, ezzel egyedül voltam. Mikor beparkoltam a barátnőm erkélye alá, felhívott, és azt kérdezte hangosan kacagva, hogy vajon én ülök-e abban a kis, rusnya zöld dobozban…
A fogyasztást csak az ördög tudja
A fogyasztása nem túl biztató, egy tank benzinnel, ami egyébként 13 ezer forintba került, a Budapest–Kaposvár táv kétszer is leküzdhető. Ezt most könnyed fejszámolással sem fogom konkrétabban alátámasztani, a jó háziasszony úgysem számol, a levest is csak úgy érzésre sózza. Egyébként az összehasonlítós anyagnál a fiúk 6,23 l/100 kilométerben határozták meg, Miszter Hyundai viszont 5,1-et számolt.
Meglepett az autópályán
Az első kellemes csalódás viszont már rögtön az autópályán ért, ugyanis ez a kis papírhajónak látszó tárgy egészen könnyedén felkúszott 130-ra.
Természetesen innen tovább nem mozdulhatott, de ki is kívánná ezt tőle határainkon belül. A dolbiszörráundot fel kellett kicsit csavarni, mert a repesztés nem tetszett neki, kicsit sírt, de vitte. Akkor kapta az első piros pontját az i20.
Én egy maximum 110-es tempóra számítottam, és már előre utáltam az autót. Nem szoktam száguldozni, de nem szeretem, ha nem megy úgy, ahogyan szeretném. Az i20 viszont pont annyira megy, mint amennyit még a lelkem is elvisel egy ilyen kaszniban.
Titkol valamit
A fekete pontok áradata viszont csak most következik. Először is nem írja ki a fogyasztást. Számomra ez több mint érthetetlen. Hát mire kíváncsi az ember vezetés közben? Legalább egy átlagot nyomna vasárnaponként, vagy valami. De semmi. Viszont A és B távolságot is mérhetsz. Az viszont a fogyasztás mellett szintén titok marad, vajon a tankolásig hány kilométert tehetünk meg.
Ezek pontosan azok a dolgok, amiket én tudni akarok. Nem szeretem a pénzem üzemanyagra költeni, így igyekszem minél tovább húzni a tankolást. Sőt, hosszú utakon azzal szórakoztatom magam, hogy a hátralévő távolságot az ügyes sebességmegválasztással egyre feljebb tornázom. Persze csak miután leporoltam a plüss vízilovakat az ablakban.
(Sári a vezetett alapmodellnél eggyel gazdagabb, Comfort kivitelben alapáron járó fedélzeti számítógépet hiányolja. A 300 ezres felárért a fogyasztási adatok mellé USB-csatlakozó, aktív első fejtámla, nagyobb kerék, fűtött és elektromosan állítható tükör, első ködlámpa, fényezett kilincs és tükörház, színes-szagos műszerfalbetét, bőrbevonatú kormány, illetve váltógomb, a központi zárhoz távirányító jár – vezess.hu szerk.)
A rekeszeket szerettem
Ezen kívül minden beállítás, gomb, bizbasz könnyen megtalálható, használható, nem kell sokat keresgélni vagy gondolkodni. A rekeszek kiválóak, mindennek van helye és semmi sem esik ki. Egyrészt, mert oly kiváló a kialakítás, másrészt meg úgysem kanyarodik oly sebesen, hogy beboruljon a logisztika, harmadrészt pedig, hogy a fontosabb likak zárhatóak. Na, nem kulccsal, csak a bepattintós módszerrel.
Pumpáld a kuplungot, ha jót akarsz!
Ebben a nagy zimában mindenki az előfűtő funkciót hiányolja még a talicskából is, én is örültem volna az effajta luxusnak. A fűtést ugyanis vagy nem éreztem, vagy vetkőzésre kényszerített, mert csak úgy ontotta magából a Celsiust.
A sebváltót is amolyan fapados módszerben sikerült kialakítani, a hátramenetet csak többszöri próbálkozásra, kuplungpumpálásra vette be. Persze nem túl megerőltető a művelet, de igazán mehetne elsőre is, nem?
Fogyókúrába kergetett az i20
A hátsó ülések éppen annyira kényelmesek, mint amennyire annak látszanak. Nem egy baldachinos ágy, de a célnak éppen megfelel. A hely is kielégítő, rövid időre két megtermett kosaras is elfért hátul.
Aki viszont nem fért el, az én voltam. Számomra a vezetőülés kényelmetlenebb, mint egy L200-ban.
Pedig azt hittem, hogy azt nem lehet alulmúlni. Persze lehet, hogy az én derekam van rossz helyen, vagy az oldalhájam nem i20-kompatibilis, de pár óra múlva már úgy fészkelődtem, mint egy amerikai tinilány a Szerelmesek Alléján.
Térnövelő bűbáj a csomagtartóban
A csomagtartó egy kis családnak éppen ideális. Bevásárláskor 8-10 telepakolt teszkós zacskó vígan elfér, bár ez nem látszik rajta.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha Hermione táskájába pakolnék. Minden belefért, és mindennek a tetejére is lehetett még rakni valamit! (Tudjátok, ki az a Hermione és milyen a táskája?)
