Aktuális

Ingyenkávé a Facebook mellé

Ajándék kávét kap az, aki egy angol Starbucksba belépve, az okostelefonja segítségével tudatja barátaival a Facebookon, hogy hol van éppen.
A Facebook tavaly ősszel indította el a Places Deals nevű szolgáltatását az USA-ban, amelynek a lényege, hogy a cégek kedvezményeket vagy ingyen cuccokat adhatnak azoknak a vásárlóknak, akik a Facebook Places (Helyek) segítségével bejelentkeznek hozzájuk, tehát tudatják barátaikkal, hogy éppen náluk járnak.

Hogy ez kinek és miért jó? A vásárlónak természetesen azért, mert ajándékhoz vagy kedvezményhez juthat, a cégnek pedig azért, mert a „fészbukozó” reklámozza őket a barátai, ismerősei előtt. A közösségi oldalnak pedig azért jó, mert még tovább nő a látogatottsága. (A hírek szerint anyagi részesedést nem kér a Facebook a Dealsben részt vevő cégekről.)

Tegnap indult a szolgáltatás négy európai országban (Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban), illetve Kanadában. Az angol Starbucks az első harmincezer látogatónak kedveskedik ingyenkávéval, de rajtuk kívül természetesen más cégek is beszálltak a bizniszbe, mint például a Debenham üzletlánc, a Yo!Sushi szusi-étteremlánc, az O2 mobilszolgáltató, a Mazda, illetve az Alton Towers vidámpark. Többnyire kedvezményekkel, apró ajándékokkal vagy nyereményjátékkal hálálják meg a „becsekkolást”, de akad olyan is, mint például a Benetton, amelyik jótékony célra ajánl fel egy kisebb összeget minden egyes bejelentkezés után.

A Facebook adatai szerint a több mint 500 millió tag fele használja napi rendszerességgel az oldalt, harmaduk pedig mobilról is be szokott nézni alkalomadtán. Arról nincs konkrét adat, hogy a Places Deals szolgáltatást hányan használják az indulása óta Amerikában, de a Facebook képviselője szerint többmilliós a szám.

Tőlünk egyelőre még messze van az egész, Magyarországon ugyanis hivatalosan még a Places (Helyek) szolgáltatás sem működik, ami lehetővé tenné, hogy bejelentkezzünk valahová a virtuális térben a Facebook segítségével. Hasonló helyalapú szolgáltatás viszont már működik itthon, például a Foursquare, amelyet hamarosan hosszabban is bemutatunk.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top