Aktuális

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés

Kérjük, osszátok meg velünk véleményeteket egy-egy cikkel kapcsolatban, szóljatok hozzá aktuális felvetésünkhöz, lássátok el egymást ötletekkel, és kérjetek bátran segítséget szakértőinktől. Kíváncsian várjuk leveleiteket és e-mailjeiteket!

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?Ank-szo-namun: Igen, megváltozik az autózási szokásom. Munkahelyet váltottam, ami közel van, így nem kell autóznom. 5-10 perc bringával.

nutoc: Eddig is BKV-val jártam, ezentúl is azzal fogok. Évekkel ezelőtt letettem a kocsit, mert már akkor többe került a benzin, mint amit a havi keretem elbírt. Maradt helyette napi 3-4 óra bumlizás. Nagy élmény, de a pesti forgalomban nekem a bringázás több, mint extrém sport. Koszos is, büdös is a busz, ritkán is jár, cserébe viszont nem idegeskedek a dugó miatt, nem én tankolom a buszt, nyugodtan olvasok, tanulok egész úton. Megengedhetem azt a luxust, hogy BMV-vel járjak (busz, metró, villamos), mert nincs kisgyerekem és nem a munkámhoz kell a kocsi. Nem kell max. 5-re az oviba lennem, és nem cipelek laptop helyett IBM szervert. Az ország kenyérellátása sem az én feladatom. Ráadásul Budapesten lakom, ahol úgy-ahogy, de működő tömegközlekedés van.

gadamer:
Én szívesen használnám a tömegközlekedést, de itt, ahol élek (megyeszékhely), kész katasztrófa! Évről évre rosszabb a busz menetrendje, a vonatnál meg nincs olyan, hogy ne késne… Pl. du. 4 után szinte lehetetlen eljutni az egyik városrészbe busszal, este 6 után meg csak az óránként közlekedő körjárat van csatlakozással, amit vagy elérsz, vagy nem. Kész paradicsom! A vonat nem lenne vészes, ha nem késnének, vagy a vasutasok éppen nem sztrájkolnának. Úgyhogy marad autó, a drága benzin. Összegezve: a tömegközlekedés jelenleg sajna nem azt sugallja magáról, hogy egy valós, megbízható, pontos alternatíva lenne az autókkal szemben.

goofy75: Az egyik legjobb megoldásnak még mindig a biciklizés népszerűsítését, a kerékpárutak kiépítését találom. Nem tudom, Budapesten ezt mennyire támogatják, de nálunk Debrecenben lassan, de biztosan épülnek a kerékpárutak, ezáltal megsokszorozódott a bringával munkába/oviba/suliba járók aránya.

mandula123:
Amennyire lehetett, már eddig is úgy szerveztem a napjaimat, hogy tervezett útvonal szerint mindent el tudjak intézni autóval, felesleges köröket nem futok. Ahol jelenleg lakunk, nincs tömegközlekedés, a legközelebbi város 15 perc kocsival. Nem vagyok túl boldog attól, hogy folyamatosan felfelé kúszik az benzin ára, de egyelőre nincs más megoldás. Jövőre beköltözünk a városba, így 1/3-ára csökken majd a benzinfogyasztásunk.

mox:
Eddig se jártam tömegközlekedéssel, mert körülbelül annyiba kerülne a (HÉV vagy busz) bérlet, mint a havi benzinköltségem. De nem mindegy, hogy összesen napi fél órát autózom oda-vissza, vagy kb. két órát szánok a napomból az utazgatásra (hál’ istennek kieső helyen lakom), plusz cipekedhetnék is bevásárlás után… Sokan választják egyébként azt a lehetőséget, hogy többen összeállnak, hol az egyik, hol a másik kocsijával mennek munkába, így sokkal jobban járnak időben, pénzben egyaránt. Néha szoktam egyébként Budapesten használni a BKV-t, ha arra járok, és épp számomra ismeretlen utcákon kéne bolyonganom a kocsival, így viszont van fogalmam arról, hogy a BKV szemtelenül drága, a közlekedési feltételek kritikán aluliak, és a járművek állapota tragikus. Tudja ezt jól minden kormány, és azt is, hogy ezt a benzináremelést úgyis benyeli mindenki… tudunk mást tenni? (Bár én még emlékszem a taxisblokádra, amikor 60 Ft körülire emelték a benzin árát!)

mipi: Végigolvastam az összes beírást, én a 21 éves unokámról írok, aki sajnos születése óta segítségre szorul, mert kerekes székhez kötött. Amikor sikerült munkalehetőséget találnia, és kikerekezett a buszhoz, akkor megkapta azt a megalázó mondatot a busz vezetőjétől: „Magának pont mindig az én járatommal kell mennie?” Mivel neki kellett a lépcsőt leengedni, hogy a középső ajtónál az unokám feljusson. Ezért őt sajnos csak kocsival lehet szállítani pl. orvoshoz, gyógytornára, kezelésre stb. Bizony nagyon megérzi a család az üzemanyagár emelkedését.

Felvetésünk a következő héten: Mit gondolsz arról, ha valaki háromnál több gyermeket nevel?

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?
MI A VÉLEMÉNYED?

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?Tisztelt Nők Lapja!
Szeretnék hozzászólni a vasárnapi nyitva tartáshoz. Régen, amikor nem voltak nyitva a boltok vasárnap, akkor miért tudták megoldani az emberek, hogy hétköznap vásároljanak? Ma miért nem tudják? Túlságosan el vannak kényelmesedve! A kereskedelemben dolgozó embereknek is jár a hétvégi pihenőnap. Sajnos nem rajtam múlik, de remélem, már jövő héttől bezárnak a boltok vasárnap. Nagyon szeretném, ha mielőbb megszületne erre a törvény, és lenne a kereskedelmi dolgozóknak is szabadidejük, mint ahogy sok más embernek. Sajnos azok, akik hétvégén otthon vannak, nem nézik azokat, akik minden hétvégéjüket az üzletben töltik, és látástól vakulásig dolgoznak. Kizárólag a saját érdekeiket nézik, hogy ők hétvégén is vásárolgathassanak.
Köszönettel: Fodor Éva, Hetényegyháza
(A levél a 2. lapszám Fórumában felvetett kérdésre „Jó lenne-e, ha vasárnap zárva tartanának az üzletek?” érkezett.)

JOGI TANÁCS
 

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?Kérdés: Kedves ügyvédnő! Az új szabályok szerint van-e különbség gyermek és házastárs részére történő ajándékozás és öröklés között? Valamint mennyi az illeték házastárs öröklése esetén? Köszönettel: dr. Nagy Lajosné és dr. Szabó József

Dr. Magyari Csilla ügyvéd válasza:
Igen, van különbség. Az egyenes ági rokon (gyermek, unoka, szülő és nagyszülő) általi öröklés és a részükre történő ajándékozás illetékmentes, ez a szabály érvényes örökbefogadott gyermekre is. Ha viszont a házastárs végrendeletileg örökli az ingatlant, és nem csak annak a haszonélvezetét, akkor az illeték 18 millió Ft-ig 2,5 %. A 18 millió feletti rész 35 millió forintig 6%. A 35 millió forint feletti rész 11%.

Szakértőink – jogász, adótanácsadó, hitelügyintéző, fogyasztóvédő – várják kérdéseiteket!

KÜLDJ EGY ÖTLETET!

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?Tisztelt Koronczay Lilla!

A kisbabámmal a lehető legtöbb időt a szabadban töltjük, de téli délutánonként, mikor a baba nagyokat aludt, üveget festettem. A férjem a lakásban lévő komódokat, a tükör keretét és a fa előszobafalat csiszolta és festette le, hogy egységes színük legyen. A nappaliban már nem volt hely a festményeknek, így a gyerekszobába (és az előszobába) is festettem pár képet.

Az üvegképkeretekre hobbiboltban kapható üvegfestékkel és kontúrral dolgoztam.
Üdvözlettel: Timkó Szilvia

Várjuk további ötleteiteket, ne felejtsétek el megírni azt sem, hol szereztétek be hobbitokhoz a kellékeket!

Változtat-e a közlekedési szokásaidon a benzináremelés?A cikk nyomtatásban a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.
Az e heti lap tartalmából:

  • Tamással sülve-főve: Fondue 
  • Deutsch Anita és Kinizsi Ottó szerelme
  • Hétvége kettesben
  • Sztárom a párom
  • Diana sorsára jut a napfogyatkozások hercege?
  • 288 nap várakozás után, 60 napja hisszük: sikerült!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése