Aktuális

Egyre kevesebb nő képes szülni

Kopp Mária szerint a demográfiai helyzet egyre súlyosabb, mondhatni az utolsó percben vagyunk.
Egyre kevesebb nő képes szülni Olvass tovább!
Gyermekvállalás 30 felett – kimerül a petesejtkészlet

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta, olyan, mintha futnánk egy szakadék felé, és valahogy meg kellene állni.

A Népesedési Kerekasztal fő szervezője azt állította, hogy súlyos diszkrimináció éri a gyereket vállaló magyar fiatalokat, pedig komolyan kellene venni, hogy a gyerek a legjobb befektetés a társadalomnak. A statisztikák szerint 20 fiatalnak csak 13 gyermeke születik, pedig ahhoz, hogy a társadalom fönntarthassa magát, legalább húsznak kellene születnie.

Kopp Mária szerint az egyik legfőbb probléma, hogy a fiatalok nem találnak olyan párt maguknak, aki mellett nyugodtan vállalhatnának gyermeket. Ahogy a szakértő fogalmazott: sok fiatal él körülöttem is, aki szerint a házasság a legmegfelelőbb együttélési forma hosszú távon, és csak azért van egyedül, mert egyszerűen nem sikerült megállapodnia valaki mellett, azaz kényszerből él szingliként. 

(Forrás: hír24.hu/Inforadio)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top