A férfi, aki felvette a felesége nevét

Még nem találtad meg az Igazit? Kattints és fogj hozzá a párkereséshez!

Az állami anyakönyvezés 1895-ös magyarországi bevezetése óta különféle törvények, jogszabályok és rendeletek határozzák meg, hogy milyen nevet viselhetnek a nők a házasságkötést követően.
Az 1950-es évek elejéig a hagyományos -né (feleségnév)képzős formula gyakorlatilag egyeduralkodó volt, s – mint arra egy nyelvészeti tanulmány rámutat – csupán csekély számú kivételt jelentettek azok a sajátos foglalkozást űző nők, akik a férjhezmenetel után is megtartották leánykori nevüket, vagy legalábbis ezen a néven váltak ismertté (pl. Kaffka Margit). A passzusok 1953-től tették lehetővé, hogy a nők hivatalosan is megtartsák leánykori nevüket a házasságkötést követően; ám ezzel akkoriban is csak elenyészően kevesen éltek. 1974-től tovább bővült a variációk köre – ekkor vált a kínálkozó opciók egyikévé a férj családnevéből és a nő keresztnevéből álló formula.

Hogy a paletta a mai, már-már áttekinthetetlenül sokszínű képét mutathassa, a családjogi törvény 2004-ben életbe lépett módosítása is kellett – megnyitva az utat a férjek házassági névváltoztatása előtt. Így napjainkban már a férj is dönthet úgy, hogy saját családnevét a felesége nevére cseréli; de úgy is, hogy megőrzi, és egy kötőjellel elválasztott utótagként egyszerűen hozzátoldja választottja vezetéknevét.

Kettőn áll
Petrányi-Széll András pszichológus és Petrányi-Széll Rita közgazdász a közelmúltban mondták ki a boldogító igent. Mindketten kommunikációs szakemberek, a saját PR-ügynökségük vezetői. A házasságkötést megelőzően Rita a Petrányi vezetéknevet viselte, András családi neve pedig a Széll volt.
„Azért vettem fel Rita családjának nevét, mert Rita megkért erre. Mivel ők ketten vannak leánytestvérek, édesapjának családi neve nem öröklődött volna tovább. Az új nevet nem könnyű megszokni, sem bemutatkozásnál, sem írásban. Vicces, hogy újra kell tanulni a saját aláírásomat, de gondolom, hogy pár év múlva már könnyebb lesz” – ad betekintést a névválasztás döntésének hátterébe András.
Felesége, Rita kompromisszumos és számára sokat jelentő gesztusnak tartja, hogy András „belement” a névkettőzős forma anyakönyvezésébe.
„Lányként az ember sok jövőbeli nevet képzel magának. Abban biztos voltam, hogyha dr. előnevű férjem lesz, semmiképpen nem veszem fel a nevét, és idegenkedtem a -né használatától is. Jóban vagyok a nevemmel, az önazonosságom szerves része. Szeretem magam egységes egésznek tekinteni, így először egyáltalán nem akartam a házasságkötéskor megváltoztatni. Az elképzelés pedig, hogy továbbörökítsem a családi nevem, megközelítőleg öt éve pattant ki az agyamból. Szerettem volna, hogy legalább az egyik gyermekem az édesapám nevét viselje. Ez az elhatározás olyan erős volt, hogy amikor felmerült a házasság kettőnk között, már akkor felvetettem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy András ilyen rugalmasan állt a kérdéshez, és szerintem sikerült egy szép, áthidaló megoldást találunk. Nekem nagyon sokat jelent, hogy viseli a nevemet, az ő neve az enyémben pedig engem is kiteljesít” – fejtegeti Rita.

Az érzelmi és lelki vonatkozásokon túl az összképhez – s inkább annak praktikus oldalához – persze az is hozzátartozik, hogy a mindkettőjüket érintő névváltoztatás felettébb komoly hercehurcával jár, és cseppet sem volt olcsó mulatság.
„A névváltoztatás egyébként hihetetlen hercehurca. Személyi, lakcímkártya, útlevél, tb-kártya, adóigazolvány, jogosítvány, forgalmi – ezek az alapdolgok, amiknek nagy részén túl vagyunk. Bankkártyák, egyéb tagsági kártyák – a konditeremtől a videotékáig –, nos, ezek még szóba sem kerültek. Esetünkben a cégbíróságon is jelezni kell a névváltoztatást, új aláírási címpéldányt gyártani” – vázolja a teendők sokaságát András.

Jelentésváltozások
A megváltozó névválasztási szokások kapcsán Gregor Anikó szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket a tendenciákat semmiképpen sem érdemes önmagukban vizsgálni. „A névválasztási trendek nem választhatóak el általában a házasság intézményének jelentésváltozásától. Az, hogy kevesebb házasságot kötnek a felek, már eleve jelzi azt, hogy más jelentéssel bír a mai kor embereinek” – magyarázza a társadalmi nemek (gender) problematikájával foglalkozó kutató.
Márpedig közismert tény, hogy ma Magyarországon egyre kevesebb házasság köttetik. Hiszen míg az 1970-es években 90–100 ezer alkalommal mondták ki a boldogító igent, az ezredfordulót követő esztendőkben ez a szám 44–46 ezerre csökkent. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint például 2009-ben valamivel több mint 36 ezer frigyet anyakönyveztek, ami a legalacsonyabb adatnak bizonyult a népmozgalmi statisztika több mint 130 éves történetében.
A szociológus szerint bármennyire is furcsán hangzik, de a névválasztási lehetőségek sokszínűvé válásával „privátabbá” vált a családi állapot. „Abból, hogy Nagy Mária, ma mar nem következik automatikusan, hogy hajadonról van szó. De meg abból a névből, hogy Nagy-Kovács Mária sem gondolhatjuk biztosan azt, hogy férjezett, és így vette fel a nevet, mert lehet, hogy a szülei adtak neki kettős vezetéknevet. Egyedül abból tudhatjuk, ha valaki férjezett, ha Kiss Pálné vagy Kissné Nagy Mária néven mutatkozik be.”
A kutató mindazonáltal nem gondolja úgy, hogy pusztán a névváltoztatáson múlna a nők egyenjogúsága a házasság intézményén belül. Azt azonban fontosnak tartja, hogy a jog lehetőséget ad arra, hogy ilyen sokféle lehetőség közül lehet választani, s a közvélemény pedig nem, vagy egyre kevésbé tekint furcsán a különféle variánsokra. „A jog egy olyan keret, amin keresztül befolyásolni lehet az emberek gondolkodását bizonyos dolgokról, hiszen felvázolja az elképzelhető és engedélyezhető dolgok vonalát. Fontos üzenetnek tartom, hogy a házasságkötés kapcsán a férj is gondolhatja azt különböző okokból, hogy a felesége nevét szeretne felvenni. A közös vezetéknév jelentheti a férfi számára, hogy ő mindkét család tagjává kíván válni. Ez szinte egy új minőséget hoz létre, talán ez jelentheti a vezetéknévben kifejezett egyenlőséget a felek között.”

„Nincs főnök”
Hogy a mindkét felet érintő névválasztás vajon bármit is elárul-e a kapcsolaton belüli hierarchiáról, illetve a dominanciaviszonyok alakulásáról, András a nemi hovatartozástól független egyéni autonómia és az összetartozás együttes jelentőségét emeli ki.

„Nem érzem úgy, hogy a névválasztás férfi-női kérdés lenne. A házasságban örökre összeköti két ember az életét, és annak ellenére, hogy nyilvánvalóan megvannak a férfi-női szerepek, ebben a kérdésben nincsen úgymond »főnök«, akihez igazodni kellene. Az egyéb érzelmi szempontokat kell mérlegelni, mint ahogy mi is tettük, amikor végiggondoltuk, hogy melyik név hogyan tud tovább öröklődni. De ha belegondolok, az is teljesen rendben lett volna, ha Rita megtartja a saját nevét…”