Aktuális

Mit érdemel, aki dohányzik?

Aki nem dohányzik, az örül, akinek a pipa, a szivar és a cigaretta a szenvedélye, felháborodottan fogadta a kormány tervét, miszerint kocsmákban és éttermekben is betiltanák a dohányzást. A Startlap szavazásán 45 ezren mondták el véleményüket! Íme az eredmény!

Pokol vár a dohányosokra? Mintegy 45 ezren kattintottak a Startlap Facebook-oldalán indított szavazásra, mely azt kérdezte: Egyetértesz-e azzal, hogy a jövőben minden zárt helyen betiltanák a dohányzást?
A legtöbben (62%) egyetértenek a tervvel, mert nem dohányoznak. A szavazók 11 százaléka – bár nem dohányzik – azoknak a táborát erősíti, akik továbbra is szeretnék, ha zárt helyen is rá lehetne gyújtani. 

 

A Nők Lapja Café fórumozói sem mentek el szó nélkül a döntés mellett. A hozzászólásokból válogattunk:

„A tiltás nem megoldás. Miért ne lehetne dohányzó, illetve nemdohányzó étterem, csak el tudom dönteni, hová ülök be. Az, hogy iskolákban, kórházakban stb… tilos, OK.”
marcipan21

„Nem tudom, voltál-e már olyan étteremben, ahol dohányoznak… én igen, és mondhatom gusztustalan. Akkor még én is el-elszívtam egyet, de akkor is gusztustalan volt. Természetesen elszívóval volt szerelt, de nem változtatott semmit szinte. Mellesleg, ha a te választásod, hogy dohányozz, akkor teheted azt kulturáltan is. Mivelhogy a dohányzásnak is van »elvileg« kultúrája. Simán megteheti minden dohányos, hogy mikor hazamegy, leül a kis székébe az erkélyen és pöfékel. Nemcsak másokat nem zavarna, hanem jobban is esne, hiszen nem a rohanó életet tenné még borzasztóbbá, hanem a megtestesült nyugalmat jelentené. Végül azt kell mondjam, hogy mindenki maga dönti el, hogy dohányos lesz-e, vagy sem. Megvetem azokat, akik megveszik akkor is, ha éppen parizer már nem jut miatta a kenyérre, és azokat is, akik képesek megvenni a kritikán aluli minőségű csempészcigarettát a dohányzásért. Kapjanak csak észbe az emberek! Ez luxus! Bizony rengeteg ember tudna a nyomorán változtatni vele. A káros hatásokról nem is beszélve…

„Én nem ülök be olyan helyre, ahol nem lehet dohányozni. Én sem, és az (elég nagy)  társaságom sem, majd megoldjuk otthon ezentúl a hétvégi bulikat. Rajtunk például veszít a vendéglátóipar. Magyarázza már meg nekem valaki, miért nem lehetnek dohányzó és nemdohányzó vendéglátóhelyek. És majd a felnőtt ember eldönti, hova kíván beülni.”
pago-pago

„Mit veszítenek a vendéglátósok? Ők eddig veszítettek a sok sárga képű/fogú/tüdejű (kinek mi van) dohányos miatt. Én bizony soha nem ülök be sehova, bármilyen menő hely is legyen, ahol 1 bagós is van. És bizony nem én vagyok az egyetlen. Én nem szeretek megebédelni egy dohányzó ember mellett, de kávét sem iszom cigifüstben, sütit sem eszem ott, bármennyire is állítják, hogy náluk van a világ legjobb klímája.” 
AlmaLatina

Én dohányzom, igaz nem sokat, legtöbbször otthon. Szerintem se jó mások képébe fújni a füstöt, de azért ez túlzás, amit kitaláltak. A sok alkoholistával kéne foglalkozni a kormánynak, és betiltani italozást!!
Főleg a röviditalokat tiltanám be, mert az igazán károsítja a szervezetet!!! Hoznék egy törvényt, hogy aki egyszer alkoholos állapotban vezet, az soha többet ne kapja vissza a jogsiját!
Azzal kéne foglalkozni, hogy hány családi perpatvar és válás van az alkoholista férj miatt és hány baleset???? Egyszerűen betiltanám az alkohol vásárlást-forgalmazást , akkor sokkal több egészséges ember lenne és sokkal kevesebb csonka család!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Banya44

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top