Aktuális

Szexről íratott dolgozatot – perverzióval vádolták

Első szexuális élményükről kellett a diákoknak beszámolni egy svéd iskolában. Az ötlet a legliberálisabb oktatókat is meglepte. Karafiáth Orsolya különvéleménye...
Szexről íratott dolgozatot - perverzióval vádoltákÓvszer, meztelenkedés és szex – Mit mondjunk a gyereknek? Heti gyors Mester Dórával

A hír:
Maria Ahnlund tanárnő a felmérőben arra kötelezte a 14 éves diákokat, hogy írjanak esszét első szexuális élményükről. Akik pedig még nem estek át ilyenen, azok szexuális fantáziálgatásaikat vethették papírra. Maria Ahnlund azt javasolta diákjainak, hogy adjanak bele mindent a dolgozat megírásába, hiszen annak jegye beleszámít majd a végső tanulmányi eredménybe – írja a manna.ro.
A tanárnő módszere felháborította szülőket, akik az iskola vezetősége ellen is panaszt tettek a rendőrségen, a tanárnőt pedig kiskorúakkal szembeni szexuális perverzióval vádolták.
Miközben az intézmény vezetősége azon gondolkodik, elbocsássa-e állásából a tanárnőt, a rendőrség vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, sértett-e törvényt Maria Ahnlund. (hír24.hu)

Szexről íratott dolgozatot - perverzióval vádoltákKülönvélemény Karafiáth Orsolyától
Vajon mi motoszkált a tanárnő fejében, amikor az órájára felkészülve az villant be: „Na, ez a téma jó lesz!” Többféle dolgot el tudok képzelni, az egészen ártatlantól a teljesen betegesig. Kezdjük a jobbik verziókkal! Húgom évekig tanárnő és osztályfőnök volt egy neves gimnáziumban, ahol nyolcosztályos és négyosztályos rendszerben is folyt az oktatás. Tőle (is) tudom, hogy a diákok érdeklődését igen nehéz felkelteni (amivel persze nem azt akarom mondani, hogy egy jó pedagógusnak ne lennének meg rá a módszerei), mindent be kell vetni a cél érdekében.
Más helyütt is hallottam, hogy az olvasásra nevelés például igazi falakba ütközik, és hogy tavaly például a Twilight saga kötetei voltak csak arra képesek, hogy a diákokat olvasásra bírják. Ha úgy nézzük, milyen korosztály falta a vámpírromantikát, és hogy a szexualitás milyen módon szövi át ezeket a köteteket, ne csodálkozzunk, ha bárki azt képzeli, a tanulókat a szerelmen, az első csókon és az első szexuális élményen kívül más nem igazán érdekli… Ott ugyan lefojtva és áttételesen működik az élmény, emlékezzünk a hideg csókokra, idézzük csak fel, milyen szimbólumokat mozgat például egy vérfarkas (melegség, harapás, vadság), milyen erővel szeretne Bella teljesen feloldódni vámpír szerelmében…
Azt gondolom tehát, a tanárnő joggal képzelhette, olyan topikot talált, amitől a diákoknak felcsillan a szeme, és boldogan vetik majd papírra gondolataikat, élményeiket. Hiszen a szex mindenkit érdekel, és tudjuk jól, manapság sokkal előbb átélik az első szerelmeskedést a fiatalok.
Egyszóval el tudom képzelni, hogy ez a tanárnő egy viszonylag fiatal teremtés, aki így akarta mutatni a nebulóknak, hogy bizony, ő érti az idők szavát, nem olyan begyepesedett, mint bizonyos kollégák, tudja, ismeri a gyerekek nyelvét. Ebben az esetben merő jóindulatból követte el ezt az óriási hibát. Mert abban ugye mindenki egyetért, hogy ez a lépés nem szerencsés – és akkor nagyon enyhén fejeztem ki magamat. Talán azt gondolta, hagyjuk már a szokványos fogalmazástémákat, mint hogy „hogyan telt a nyári szünetem”, vagy mint a „karácsony nálunk”, „legszebb gyerekkori emlékeim”.
Természetesen egy tanárnak semmi köze a növendékek szexuális életéhez, mint ahogy azoknak sincs az övéhez.
Sosem felejtem el a hegedűtanárnőmet, aki óráról órára a magánéletével traktált. Álltam ott a hangszeremmel, próbáltam követni a kottát, míg ő arról sóhajtozott, hogy sosem felejti az előző éjszakát, és hogy megtalálta az igazit. Meglehetősen zavarba ejtő volt, át is kértem magam máshoz.  De visszatérve a dolgozathoz: lehet, hogy csupán tényleg az vezette a tanárnőt, hogy kedvet csináljon az íráshoz, egyéb hátsó gondolata nem akadt. De előfordulhat persze, hogy mások voltak a cselekvésének mozgatórugói. Szintén húgomtól tudom: ha sikerül a neveltjeidhez közel kerülni, egy részük önként és dalolva mesél el neked mindent magáról, és hálásan fogadja a tanácsaidat. Más részük persze nem, de a zárkózottságot is tiszteletben kell tartani, aki nem mesél magától, faggatni nem lehet.
Borzasztóan frusztráló lehet, ha a tanári karban te vagy az a tanerő, akihez nem fordul senki, akit senki nem avat a bizalmába. Ebből is eredhet egy kóros, már-már perverz kíváncsiság: ha nem adják maguktól, akkor kicsikarom! Érdekel, hogyan feküdt le Lajoska Julikával, akivel újabban elválaszthatatlanok, kinek mik a rejtett titkai. Veszélyes, beteg dolog ez, senkinek semmi köze hozzá. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ennyi idősen nem mindenki van ugyanazon a szinten, sokan szüzek még, azok most hazudozzanak, vagy szégyenkezzenek? Mit várnak tőlük? Mielőtt ítéletet hoznánk, tisztán kellene látni, hogy itt egy puszta hiba, vagy egy perverz visszaélés történt. Nehéz véleményt mondani, és a tanárnő helyzete semmiképp nem lesz könnyebb a továbbiakban. Azt persze mindkét esetben megkockáztatom, hogy egy pszichoanalízist megérne neki a dolog: először neki kéne tisztán látni önmagát és az indítékait…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top