– Hogy tetszel magadnak ezen kora tavaszi reggelen?
– Helyes, fiatalos arcom van, az a fajta vagyok, aki nem öregszik. Anyám is ilyen. De le kell dobni 6-8 kilót, hogy szexibbnek érezzem magam.
– Túl sok mindent csinálsz. Nem volna jobb kevesebbet, de elmélyültebben?
– Ha három lenne belőlem, akkor is tele volnék feladatokkal, teendőkkel. Családállításon kijött, hogy hármas ikerterhességből maradtam meg egyedüliként. A gyógyítás-tanítást szinte nem is én választottam, a feladat választott engem. Mindig maradni fog, sőt egyre csak fejlődöm benne, nem véletlenül tanultam most februártól tovább. Az írás alap, hiszen grafomán vagyok kiskorom óta. Az éneklés pedig… igen, az hiányzik a legjobban. De idén esküszöm, megígérem neked: többet fogok énekelni! Elvégre most állt össze az új zenekar is, az első igazi, Gyuri nélküli zenekar!
– Zenélnél még egyszer a férjeddel, Gyurival?
– Életem egyik nagy tévedése, hogy 19 éven át összekötöttem a vele való együttélést a zenéléssel is. Most, hogy már közel két éve nem muzsikálunk együtt, többnyire a negatívumait látom, pedig sok jó is volt benne. Arra is jó volt az egész, hogy belassított, és segített elmélyülni. Ám ha elölről kezdeném, soha nem lennék vele egy zenekarban, nem kötném össze a munkát, az álmokat a magánélettel. Sebaj, elmúlt, és most két izgalmas zeneszerzővel is elkezdtem dolgozni. Azért kellenek a zsákutcák, hogy legközelebb azonnal felismerje őket az ember.
– Honnan van benned ez a már-már kényszeres kötelességtudat? Még mindig bizonyítani akarsz? Kinek?
– Nem tudom, honnan, de mindig megvolt. Ezt kérdezik a gyerekek is: miért nem lassítasz már? Munkaalkoholistává váltam. Vajon le tudnám állítani, ha igazán akarnám? És vajon akarom-e leállítani? Állandóan tele vagyok tervekkel, feladatokkal és hiába dolgozom folyamatosan, hónapokon át, szabad nap nélkül, mindig azt érzem, hogy magam után rohanok. Ez nem jó. Lassítani kell, szemlélődni.
– Ráérsz a lassításra, most vagy erőd teljében 45 évesen. Most kell felépíteni mindazt, ami még évtizedeken át gyümölcsözik!
– Na, jó, de közben elmegy egy csomó minden. Még a barátaimmal, testvéreimmel is alig érek rá találkozni. Két hónapja beköltöztek az öcsémék a lakásukba, és én még meg sem tudtam nézni. Szeretnék már kicsit lassítani.
– Vedd már észre, csak rinyálsz, elégedetlenkedsz! Szerinted hányan érnek rá hetente ötször mozogni? Kocogás, szauna, bicikli, úszás, jóga… Ez nem elég?
– Ez igaz, de én még olyankor is dolgozom. Akkor gondolok végig egy sor dolgot…
– Képes leszel majd megmutatni, hogyan lehet fütyülni az életkorunkra?
– Ebben nagyon bízom. Ha elakadok, azonnal megyek a kineziológusomhoz, hogy feloldja az életkorfélelmeimet. A méltóságteljes megöregedést fogom választani, tehát nincs botox, arcfelvarrás, miegyéb. Viszont fontos, hogy életem végéig legyen szex, sport, örömteli munka, adni tudás, szeretetáramlás, nyitottság. Túllépek az életkor és a számok illúzióján. A belső béke és elégedettség szempontjából az évszámok csak jót hoznak. Bölcsebb leszek.
– Nem lehet, hogy szép lassan annyira megerősödnek a nők, hogy a férfiak teljesen elbizonytalanodnak, és a hozzád hasonló, erős nőkhöz már nem is mernek közeledni?
– Mind a mai napig rendszeresen közelednek hozzám a férfiak. Sőt, mivel folyamatosan szelídülök, toleránsabb vagyok, egyre inkább odajönnek. A férfiak ereje java részt a nők alárendeltségéből származott. Most legalább megmutathatják a tiszta belső erejüket, ha akarják. Engem ugyan nem érdekel az erőfitogtatás, játszmázás, és a nemek közötti, előre megírt színdarab. Vagy van valakinek jelenléte, vagy nincs.
– Mitől leszel boldog ezen a tavaszon? Szerelem?
– Ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Túl sokáig voltam szerelemfüggő, már jó néhány éve élvezem, hogy ez nem téma, és végre nem kell utána loholni. Dolgozhattam, tanulhattam úgy, hogy nem kellett hiányt megélnem. De most megint elkezdett birizgálni, hogy igen, talán jó lenne, talán vágyom rá. De nagyon szeretem Gyurit, nem szeretnék neki fájdalmat okozni. Ő persze bölcs, és ezt is megértené. Szóval nem kergetem a szerelmet, de nem is zárom be magam előtte. Kíváncsi lennék, milyen így érett nőként megélni, amikor már ismerem az egésznek a kémiáját, mechanizmusát. Közben félelmetes is a vele járó önfeladás lehetősége. Szóval ezen a tavaszon már magától a tavasztól boldog leszek! Amúgy meg épp a boldogság keresése az, ami az embereket eltávolítja a boldogságtól. Egyszerűen meg kell találni a jelenben az örömöt.
– Olyannak látnak téged az emberek, amilyen vagy?
– Nem. Egészen kevesen látnak valójában. Egyébként sem fogjuk soha megtudni, milyennek lát a másik. A csendes, elmélyült és a kislányos lényemet kevesen ismerik. Az emberek nagy többsége az ismert emberekkel szemben illúziókban él. Meglepődnének, ha tudnák, milyen házias vagyok, mennyit dolgozom. Volt idő, amikor zavart, hogy másnak látnak, mint amilyen vagyok. Akkor próbáltam direkt is változtatni a képen. Ma már ez sem érdekel. Csak tenni kell a dolgom, a többi már nem rám tartozik.
A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Zöld kel-mezőkről álmodom
- Forradalom a neten
- Szex szülés után
- Soma és Soma
- Miért keresnek rosszabbul a nők?
- Szamócát az erkélyről
- Rés a pajzson
Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!
