Aktuális

Világmegváltás a világhálóról indítva

A forradalom mindig is a fiatalok műfaja volt. Most azonban az internet olyan hatalmat adott az arab huszonévesek kezébe, hogy együttes erejük egyre nagyobb lökésekkel rengeti a közel-keleti diktatúrákat.

„Mubarak mögött ott állt Amerika, a dollármilliók és a fegyverek. Nekünk nem volt más, csak a hangunk, a Facebook és a Twitter. És ki nyert? 18 nap kellett csak hozzá, hogy elsöpörjünk egy 30 éves diktatúrát” – írja Marwa Elnaggar 26 éves kairói PhD-hallgató lány a Twitteren. Marwa korábban a kreatív írással kapcsolatos gondolatai megosztására használta az internetes közösségi hálókat, az arab forradalmak kitörése óta azonban témát váltott. „Fel a fejjel, líbiaiak! – üzeni például a szomszéd országba. – Most küldtem nektek jó minőségű, sűrű vért a sajátomból. Remélem, jó emberhez kerül!”
„2010-ben elnyomott arab voltam, akit a világ folyton terroristának nézett. 2011-ben büszke arab vagyok, akit a világ végre szabadnak lát” – írja egy másik twitterező.

Az egyiptomi Petőfi az interneten toboroz

Wael Ghonim, az egyiptomi forrdalaom vezéralakja mondja:
Wael Ghonim, az egyiptomi forrdalaom vezéralakja
mondja: „Ha szabad társadalmat akartok, adjatok
nekik internetet.”

Egy nap alatt több mint százezren nézték meg a YouTube-on azt a szívmelengető videót, amelyben az egyiptomi utca mosolygó, hétköznapi emberei ismétlik el a világ számos nyelvén ugyanazt a mondatot: Egyiptomból, szeretettel (From Egypt With Love). Az ottaniak ugyanolyan kedvesek, békések és jó humorúak, mint voltak, szól a turistákat visszaédesgető üzenet, amelynek továbbításához a közösségi média segítségét veszik igénybe. Az interneten kezdték megszervezni a forradalom utáni takarítást is, mondván: „Szabadítsuk meg a Tahrír teret a harminc év alatt összegyűlt szeméttől! Kezdjük a változást most!” A normális hétköznapokhoz való visszatérést a világhálón szervezik éppúgy, mint pár hete a forradalmat.

Nem világos, pontosan ki áll a fent említett országimázskampány mögött, de nem volna meglepetés, ha kiderülne, Wael Ghonim keze van a dologban. A 31 éves Ghonimet – aki a világ egyik legdemokratikusabb cégénél, a Google-nél dolgozik – ma „a Facebook szabadságharcosa”-ként emlegetik, s ő aztán tudja, hogyan lehet az internetet a lehető legértelmesebb célra használni. Ő regisztrálta ugyanis azt a ma már 100 ezer tagot számláló Facebook-csoportot, amely az egyiptomi tüntetéseket kezdeményezte. „Ennek a forradalomnak egymillió arca van” – utasította vissza Ghonim a felkérést, amikor az események szószólójának akarták kikiáltani.
 
Könnygáz ellen ecetet, kólát és hagymát!

„A generáció, amely megváltja a világot” címmel küldte utcára az amerikai Time magazin február 28-i számát, címlapján arab fiatalok portréival. „Ha pár éve valaki azt jósolja, a diákjaim lesznek azok, akik megdöntik Mubarak rendszerét, kinevettem volna. Ezek a fiatalok 18 nap alatt többet elértek, mint mi az előző évtizedekben” – nyilatkozza egy egyiptomi történelemprofesszor. Eddig elveszett generációként utaltak a forradalmat kirobbantó korosztályra, és a szüleiknek meggyőződésük volt, hogy csak az idejüket vesztegetik a világhálón. Tanuljanak, szerezzenek diplomát, majd jó állást, és ne ártsák magukat a politikába, ezt kívánta tőlük a családjuk.

Világmegváltás a világhálóról indítva

Érdekes módon azonban a ma már „csodatévő” címkével is ellátott generáció úgy csinál történelmet, hogy valójában nem érdekli a politika. „Csak” annyi, hogy a hatalom emberi lényekként bánjon velük, ne legyenek kitéve a korrupciónak és a rendőrök értelmetlen brutalitásának. A Közel-Kelet kilenc országában tavaly végzett felmérés szerint az arab fiatalok még a jó anyagi és szakmai kilátásoknál is többre értékelik a szabadságot és a demokráciát. „Nem érdekel, ki kerül hatalomra, csak az, hogy legyen jogunk elküldeni, ha nem tetszik, amit csinál.”

Ez a korosztály, ahogy a világ számos más pontján élő kortársai, már készségszinten használja az internetet, és beágyazta magát a közösségi hálókba. A tunéziai, egyiptomi, líbiai és más arab országok forradalmárai a Facebookon és a Twitteren bátorítják egymást, és osztják meg például arra vonatkozó tudásukat, hogy a könnygáz semlegesítésére ecetet, kólát és hagymát kell használni. A YouTube-ra tömegével kerülnek fel a tüntetéseken mobiltelefonokkal készített, sokkoló dokumentumok a hatalom megtorló akcióiról. A rozsdás és avítt rezsimek pedig nem találják az internet és a demokrácia vírusának ellenszerét. Egy 19 éves szíriai lányt másfél éve még 5 éves börtönbüntetésre ítéltek a blogja miatt. Mubarak, egyiptomi exelnök öt napra lekapcsoltatta az internetet és mobilszolgáltatást a forradalom alatt, a szaúdi király pedig 15 milliárd dollárt ajánlott a Facebookért, csak hogy véget vessen a mozgalmaknak. De a folyamat már megállíthatatlannak tűnik.

Világmegváltás a világhálóról indítva

„A forradalom egyféleképpen máris segített rajtunk – írja egy líbiai fiatal. – A szüleink már nem haragszanak ránk, ha folyton a Facebookon és a Twitteren lógunk. Látják, hogy mi ugyanoda akarunk eljutni, ahová ők. Csak mi tudunk egy gyorsabb és rövidebb utat.”  

Világmegváltás a világhálóról indítvaA cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Zöld kel-mezőkről álmodom
  • Forradalom a neten
  • Szex szülés után
  • Soma és Soma 
  • Miért keresnek rosszabbul a nők?
  • Szamócát az erkélyről
  • Rés a pajzson

Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése