Aktuális

Zöld kel-mezőkről álmodom

Ha igazán szép, Óz smaragdvárosát is túlszárnyaló zöldet akarunk látni, akkor nézzük meg saját szemünkkel Írország harsogóan friss színű, eső permetezte lankáit – mondják. Főleg az írek mondják. Írország azonban messze van, Óz smaragdvárosa viszont előttünk hever, csak észre kell venni. Ne tévesszen meg senkit a látszat, hogy csak egy kelkáposztáról van szó. Mert egy kelkáposzta maga a smaragdzöld világ, ahol bármelyik percben feltűnhet Dorothy és a Bádogember.

Mesés zöldség a pompás ékszerzöldszínű kel, s van egy magyar mese is, melyben szerepel. Rég felhagytam annak számolgatásával, hányszor olvastam el kamaszkoromban a Tüskevárt, de egyes passzusait esős keddeken még ma is át-átlapozom. Fekete István örökélő mesevalóságot teremtett, ám a Tüskevár igencsak mély ismeretében az a gyanúm, hogy nem szerette a kelkáposztát. Ez mit sem von le írói munkásságának értékéből, sőt, nincs kizárva, hogy tulajdonképpen szerette is, csak realista szemlélettel írta le az ötvenes évek Budapestjét (a regény 1957-ben jelent meg).
A Tüskevárban a pesti bérházak kelkáposztaszagúak, Tutajos törékeny nénikéje, Piri mama is sejthetően kelkáposztát főz, szemben a friss Balatonnal, ahol legfeljebb a széles csípőjű Náncsi néni rántott csirkéjének illata keveredik a berek sülthal-romantikájába, miközben reggelente a dér tipeg ledér léptekkel.
Az ötvenes években talán valóban kelkáposztaszag lengte be a fővárost, de a kelkáposzta még mindig jobb lehetett a mai szmognál, s nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor kelkáposztaszag-riadót rendelnek el. A kel azóta kikopott Pestről, hiányzik is, akárcsak a párizsiasan szilfid Piri mama; a komor bérházak nedves vakolatának szagát a mikrózható készételek nem képesek elnyomni.

Zöld kel-mezőkről álmodomKelkáposztába töltött citromos pulykamell

Hozzávalók:

  • 4-6 szép kelkáposztalevél
  • 80 dkg darált pulykamell
  • 2 citrom
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 kiskanál kapribogyó
  • 2 dl húsleves
  • 2 száraz zsömle, tejbe áztatva
  • 1 tojás
  • 1-2 dl tejszín
  • 1-1 evőkanál vaj és liszt, só, bors

  1. A kelkáposztaleveleket átmossuk, a középső, vastag eret késsel elvékonyítjuk vagy kivágjuk, és 1 percre forrásban lévő, enyhén sós vízbe mártjuk, majd azonnal lehűtjük jeges vízben. Így megmarad a harsogóan zöld színe.
  2. A darált pulykamellet összekeverjük a két citrom lereszelt héjával, az egyik citrom levével, az aprított kapribogyóval, a tojással, a szintén felaprított petrezselyemcsokor felével és a kifacsart zsömlékkel. Ha nagyon homogén tölteléket szeretnénk, akkor forgókéses robotgépben keverjük össze.
  3. Szétosztjuk a kelkáposzta-levelek között, becsomagoljuk, és ha kell, egy konyhai zsineggel csomagszerűen átkötözzük. A húslevesbe helyezzük, és 30-35 perc alatt készre pároljuk, fedő alatt.
  4. Ha elkészült, a roládokat kivesszük az edényből és melegen tartjuk. Közben a puha vajat összekeverjük a liszttel, ezzel besűrítjük a főzőlevet, hozzáadjuk a tejszínt, mártássá forraljuk, a végén pedig belekeverjük a másik citrom levét és a maradék petrezselymet is.

    Durvára tört krumplival tálalható, de ez nem szentírás.

Zöld kel-mezőkről álmodomA cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Zöld kel-mezőkről álmodom
  • Forradalom a neten
  • Szex szülés után
  • Soma és Soma 
  • Miért keresnek rosszabbul a nők?
  • Szamócát az erkélyről
  • Rés a pajzson

Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top